nlc.hu
Szabadidő

Visszatért a kötelező maszkviselés a fürdőkbe is

Maszk kell már a fővárosi fürdőkbe is

A Budapest Gyógyfürdői Zrt.-nél azt mondták, megvárják a Nemzeti Népegészségügyi Központ előírását, csak akkor szigorítanak tovább.
maszk

Hétfőtől ismét kötelező maszkot hordani a budapesti gyógyfürdőkben. Nem a medencékben, hanem az összes közösségi térben, a pénztárnál és az öltözőkben – számolt be az RTL Híradó. A Budapest Gyógyfürdői Zrt. a dolgozóitól ezt már hetek óta kéri a koronavírus-járvány terjedésének a megakadályozása érdekében.

Május 1-jén több hónapos zárva tartás után nyithattak újra a fürdők, akkor védettségi igazolvánnyal lehetett csak belépni. Július 3-án ezt a korlátozást is feloldották.

Rusvai Miklós víruskutató szerint érdemesebb lenne ismét védettségi igazolványhoz kötni a belépést, ez logikusabb lenne a maszk helyett. “Nagyobb biztonságot jelentene a személyzet számára és a vendégek számára is, ha inkább a védettségi igazolást követelnék meg” – nyilatkozta az RTL Híradónak. Ettől függetlenül a szakember szerint nem kell tartani a fürdőzéstől és a wellness-szolgáltatásoktól. “Maga az uszoda, a víz az biztos, hogy nem szerepel fertőzésátvivőként, hiszen azok a fertőtlenítőadalékok, amiket az uszoda vizéhez tesznek, az biztos, hogy közömbösíti a kórokozót. Ugyanígy a szauna légterében biztos, hogy nem lehet átadni, hiszen azon a hőmérsékleten a koronavírus rendkívül gyorsan inaktiválódik” – hangsúlyozta Rusvai.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

A legfrissebb koronavírusos-hírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top