nlc.hu
Szabadidő

Álhírek az elmúlt évszázadból

Eva Braun Hitler szájszagára panaszkodott, miközben a gyerekét várta

A Führer egyébként nem tudta, mi történik a zsidókkal. Ha már itt tartunk, tündérek léteznek, a marslakók már a spájzban vannak, illetve fokhagymán és paprikán él az Afrikába szakadt magyar törzs. Az elmúlt évszázad médiahackjeiből válogattunk.

Erősen kezdődött az év: fotós „bizonyítékkal” és egy „szemtanú” hátborzongató beszámolójával hozta a hírt a Blikk január 3-án, hogy jetit láttak Mátranovákon. A cikk eleve tele van olyan részletekkel – az egy szál direkt rossz minőségű fotótól kezdve a nemlétező kutatón át a fanyűvő szagának a leírásáig –, amelyeket olvasva még annak is egyértelmű, hogy kamu az egész, aki egyébként még el is hinné, hogy létezik a jeti.

Később kiderült, hogy nem is akármilyen kamu: egy MOME-s és egy ELTE-s hallgató közös projektje ez, ők ketten régóta vizsgálják a mondákat, szóbeszédeket és az emberi hiszékenységet, a jeti történetét pedig tudatosan juttatták be a magyar médiába. Ezt hívják médiahacknek, és akármennyire is divatos maga a szó, a jelenség évszázados. A tudatosan létrehozott, gondozott és terjesztett álhírek nemcsak azt mesélik el, milyen cinikusan (vagy simán ostobán) működik a média, de azt is csodásan illusztrálják, hogy egy pillanat alatt képesek vagyunk elengedni a racionalitást és mindent, amit a világról tudunk, csak azért, mert hinni szeretnénk valamiben. Lássuk tehát az elmúlt évszázad négy legsúlyosabb médiahackjét.

Cottingley tündérei (1917–)

A világ talán első igazi médiahackje egy sorozat fotográfiáról szólt, amelyen tündéreket lehetett látni. Mai fejjel persze könnyű elintézni az egészet annyival, hogy nyilvánvaló hamisítványokról van szó, és hülyének nézni mindenkit, aki elhitte, hogy igazi tündéreket látunk (egyáltalán: hogy a tündérek léteznek), ám tudományos vívmányok ide vagy oda, az 1910-es évek igenis spirituális és mágikus évtized volt az emberiség történelmében. (Leszámítva persze a finoman szólva kijózanító első világháborút.)

A cottingley-i tündérek esete azonban ezen felül is egészen elképesztő. Például azért, mert:

  • a képeket két kislány készítette, akik nemcsak éveken, hanem majdnem az egész 20. századon át tudatosan és rafináltan verték át az egész világot;
  • a „felfedezés” népszerűsítésében nagy szerepe volt Sherlock Holmes atyjának, Sir Arthur Conan Doyle-nak, aki maga is elhitte, hogy valódiak;
  • tudósok adták kézről kézre a fotókat, és bár többen szkeptikusok voltak, bizonyítékot a hamisításra senki sem talált.

Az egész két unokatestvér műve. Elsie Wright 16, Frances Griffith 9 éves volt, amikor az első képeket készítették családi birtokukon, a festői Cottingley-ben, a házuk mögötti pataknál. Elkunyerálták Elsie apjának fényképezőjét, kivágtak egy pár tündért egy korabeli gyerekkönyvből, ügyesen a növények közé rögzítették őket; fél óra volt az egész, és kész is volt az első kép. Az egyébként, hogy az idősebb lány milyen ügyes fotós volt (nézzétek azt a klasszikus kompozíciót!), legalább olyan érdekes, mint maga a médiahack.

Cottingley tündérei

Forrás: Wikipedia

Két hónappal később még egy kép készült, mindkettőt az apa hívta elő. Neki (valamiért egyedüliként) rögtön fel is tűnt a trükk, rá is szólt a lányokra, hogy hagyják abba a hülyéskedést, és elzárta a fényképezőt. Felesége, Polly azonban kissé, hogy is mondjam, nyitottabb gondolkodással bírt, beleszeretett a fotókba és elvitte őket a Teozófiai Társaság következő gyűlésére. A teozófusok – köztük Polly – szentül hittek abban, hogy az emberiség hamarosan az evolúció egy új szintjére jut (kicsit, mint az X-Menben), a fotókat pedig úgy értelmezték, hogy a két lány találkozása a tündérekkel ennek az előjele. Kisebb-nagyobb kitérőkkel eljutottak a fotók Arthur Conan Doyle-hoz, akinek éppen a tündérekről kellett cikket írnia Strand Magazine-ba; a képeket égi jelnek vette és valódiként közölte őket. Úgy is, hogy a Kodak és az Ilford filmtekercsgyárak szakemberei is megvizsgálták őket, az előbbiek nem találtak bizonyítékot, hogy valódiak lennének (igaz, arra sem, hogy nem), az utóbbiak azonban kimondták, hogy kamu az egész.

A következő évtizedekben öt kép keringett világszerte a két lánytól, akik csak haláluk előtt nem sokkal, 1983-ban vallották be, hogy kamu az egész. Kivéve az ötödiket: Frances mindvégig kitartott amellett, hogy azon bizony igazi tündéreket látunk.

Világok harca (1938)

A világ talán leghíresebb médiahackje nem az ilyesmire hagyományosan alkalmasabb írott sajtóban, hanem a rádióban zajlott 1938. október 30-án. A CBS adása első hallásra a szokásos volt: időjárásjelentés, felkonf, koncertközvetítés egy hotelból, ám a zenét egyszer csak megszakították azzal, hogy a csillagászok furcsa dolgokat látnak a Marson. A zene visszatért, majd újabb váratlan (ma már úgy mondjuk, bréking) hír: gyanús meteor zuhant le New Jersey-ben. Az odasereglő bámészkodók, rendőrök és a CBS két szakértője elszörnyedve nézte és tudósította végig, amint a mesterséges fémkoporsóból egy háromlábú gépezet mászik ki, és a barátságos fehérzászló-lobogtatás ellenére hősugárral gyilkolni kezdi a tömeget.

Az adás az egyre durvább sikoltozás és halálhörgés közepette megszakadt, majd némi liftzene után újabb és újabb hírek érkeztek a világszerte megkezdődött háborúról a marslakók és az emberiség között. A CBS stúdióját addigra már elözönlötték a rendőrök, a sajtó, odakint pedig feldühödött és halálra rémült sokaság követelte, hogy mondják már meg nekik, mi történik és mekkora veszélyben vannak.  Természetesen Orson Welles hírhedt Világok harca-adaptációjáról van szó, amelyet azóta is a média egyik első és messze a leghatásosabb trükkjeként tartanak számon. Ezzel csak az a baj, hogy Welles újító módszerekkel ugyan, de jóhiszeműen dolgozta fel H. G. Wells híres regényét, amelyből például Steven Spielberg is filmet készített Tom Cruise-zal 2003-ban.

Orson Welles

Orson Welles magyarázkodik a CBS-ben (Forrás: Getty Images)

Welles tényleg esti rádiós programnak álcázta az élő hangjátékot (amely a második felére át is ment hagyományos drámába színészekkel, narrációval), de az elején a regény egy részlete segítségével figyelmeztetett mindenkit, hogy amit hallani fognak, az csupán a képzelet szüleménye. Ezt bemondták a műsor alatt többször is, főleg azután, hogy kopogtattak a rendőrök, és ijedt telefonálók hada dugította el a rádió telefonközpontját. Leírni is abszurd, de valamiért nem számoltak azzal, hogy a hallgatók nem feltétlenül a műsor elején kapcsolódnak be, a legtöbben egyszerűen odatekertek a hangjáték közepén, érthető, hogy azt hitték, hogy az álhíradós bejátszások valódiak. Akkor még nem sikerként könyvelték el a médiahacket (már csak azért sem, mert sem a szó, sem a fogalom nem létezett), inkább mindenki szörnyen érezte magát, és nem győztek bocsánatot kérni. Mellékszál, de ma már tudjuk: szó sem volt országos pánikról, nem rohangáltak, fosztogattak és ölték egymást feldúlt tömegek az utcán, a korabeli tudósítások mind túloztak, ami persze a stábot nem vigasztalta.

Hitler naplója (1983)

Ha ez a cikk száz évvel ezután íródna, és a világ (addigi) összes médiahackjét felsorolná, valószínűleg akkor is az Adolf Hitler naplójáról szóló lenne a legizgalmasabb – és a legkevésbé hihető. Beleértve a tündéreket és a marslakókat is. Mégis ez az, amire mai szemmel hátborzongató összeget áldozott egy tekintélyes német szerkesztőség (pedig ha valakik, akkor ők nem viccelnének ilyesmivel), és komoly történészek is érintettek voltak az ügyben. A történet röviden: egy hiteles forrásként számontartott magazin 1983-ban hatalmasat robbantott a német közéletben azzal, hogy nem csak bejelentették, hogy 60 könyvecske formájában megtalálták Hitler naplóját, de el is kezdtek publikálni belőlük részleteket. Két héttel az első adag megjelentetése után kiderült, hogy az egész szöveg hamisítvány – méghozzá kifejezetten hitvány.

A Stern szerkesztőségéről van szó (ez nagyjából a német Life volt akkoriban); ennek három főszerkesztője volt a nyolcvanas évek elején. Már csak egyikük, Felix Schmidt él, ő mesélte el 2013-ban a Zeitnak, hogy is volt ez. Volt nekik egy elég furcsa, időnként felbukkanó, nagyszerű vénájú, de a náci relikviákkal kissé egészségtelen viszonyt ápoló szerzőjük, Gerd Heidemann. Ő egyébként azzal büszkélkedett, hogy megszerezte Göring jachtját és lányát, Eddát; az előbbivel kirándulgatott a tengeren, az utóbbival pedig járt. (Meglepetés: később kiderült, hogy az újságíró konkrétan neonáci volt.) Schmidtet és főszerkesztőtársait ’81-ben hívatta be a kiadó azzal, hogy gyorsan jöjjenek, mert szenzáció van. A szenzáció akkor már az asztalon volt: Heidemann prezentálta a füzeteket, amelyeket állítása szerint egy repülőroncsból mentettek ki német farmerek ’45-ben, Hitler egyéb cuccaival egyetemben. Mivel tényleg lezuhant egy a diktátor személyes tárgyait szállító repülő abban az évben, a szerkesztők ráharaptak a sztorira.

Annyira hinni akartak benne, hogy a naplók valódiak, hogy még a következő apró részletek sem tántorították el őket a publikálástól:

  • Heidemann azt mondta, Kelet-Németországban, egy száguldó vonatból dobták át a füzeteket tartalmazó táskát az autójába, miután ő bedobta a pénzt a vonat ablakán;
  • a szerző (azaz elvileg Hitler) összekeverte a germán gótikus F és A betűket, így következetesen FH monogrammal látta el saját naplóit AH helyett;
  • bár egymillió márkát már így is elköltött (ezt dobta be a vonat ablakán), Heidelmann még több pénzt és időt kért, mert, mint állította, még van vagy két tucat füzet, és ha rajta múlik, megszerzi a Mein Kampf harmadik kötetét is, és egy operát, amit szintén Hitler írt(!).

A főszerkesztők szkeptikusak voltak (még szép), de végül képtelenek voltak ellenállni. A kiadó végül majdnem 10 millió márkát költött a grandiózus projektre, és két év alatt összesen 60 füzet került elő. Innentől kezdve természetesen szó sem lehetett arról, hogy ne lennének valódiak. Még úgy sem, hogy a „naplókból” olyan, a történet hitelességét százszázalékosan alátámasztó részletek derültek ki, mint például, hogy:

Eva Braun elviselhetetlenül hisztis volt, amikor a gyerekükkel volt várandós(!), többször rászólt a Führerre, hogy rossz a lehelete, és Hitler, aki egyébként meglepően érzékeny természet volt a naplók tanúsága szerint (és aki igazi nárcisztikus grafománként saját szellentéseiről is részletesen beszámolt), tulajdonképpen nem is tudta pontosan, mi történik a zsidókkal.

Adolf Hitler, Eva Braun

Fotó: Express Newspapers/Getty Images

A szerkesztőség akkor követte el a legnagyobb hibát, amikor saját házi szakértőikkel egy szál történelemkönyv társaságában nézette át a naplót – a hamisító ugyanis pont ugyanezt a könyvet használta. Miután két év munkájával a hátuk mögött úgy döntöttek, a szövegek közölhetők, és le is hozták őket, a Német Szövetségi Archívum levéltárosainak két hétbe telt bebizonyítani, hogy az egész kamu. A Stern lesújtott főszerkesztői azonnal hívatták Heidemannt, miután az megint felbukkant; hosszas és béna magyarázkodás után kiderült, hogy a napló egy Konrad Kujau nevű ismert hamisító fércmunkája. A három főszerkesztőből kettő azonnal lemondott, Kujaut és Heidemannt lecsukták – utóbbit később elengedték, annak ellenére, hogy kiderült, a tízmillió márka majdnem felét simán zsebre tette.

A Stern presztízse persze jóvátehetetlenül sérült, a szociálpszichológusok és a történészek azonban később úgy látták, ez az egész ügy többet használt a német népléleknek, mint ártott. A napló annyira abszurd és akaratlanul vicces volt ugyanis, hogy több évtizednyi kollektív bűntudat és feldolgozatlan trauma után a nemzet végre képes volt egy emberként röhögni egy jót a kefebajszos rohadékon. Pontosabban a béna paródiáján.

Magyarok Afrikában (2007)

Bár a fentiekhez hasonló kaliberű ügyeket megúsztuk, a médiahacknek itthon is komoly hagyománya van, főleg az internet elterjedése óta. Emlékezetes, hogy 2006-ban a Tárki közvéleménykutató egyszerűen kitalált egy egész népcsoportot, hogy felmérje az országban tetten érhető zsigeri xenofóbiát (ők voltak a pirézek), vagy hogy az egész ország egy emberként izgult Nyíri-Kovács Patríciáért, akit elraboltak Bora-Borán (később kiderült, hogy az egészet ő találta ki és tálalta fantasztikus arányérzékkel), a legjobb és legemlékezetesebb mégis a paprikarajongó afrikai magyar törzs ügye.

A genfi székhelyű Africa Research Institute (ARI) munkatársa, Varga Gábor szerint a Kongói Demokratikus Köztársaság területén olyan törzs él, amely rokonságban lehet a szudáni és egyiptomi magyarábokkal – adta hírül az Index 2007. május elsején. Őket követte a Bloomberg, az InfoRádió, az RTL Klub, és még vagy egy tucat ismert weboldal, úgy, hogy senkinek meg sem fordult a fejében, hogy ez hülyeség, vagy legalább az, hogy feltegyen egy kérdést a nem létező intézet nem létező kollégájának. Végül éppen a hírt szolgalelkűen elsőként lehozó Index újságírójának lett gyanús a sztori, és ők is írták meg, hogy az egész kamu. Mint kiderült, Dezső András, azóta díjazott tényfeltáró újságíró (akkoriban még az Urban Legendsre írt) műve az egész, ő Kresalek Dávid dokumentumfilm-rendező ötlete alapján és felkérésére alkotta meg a kongói magyarok legendáját.

Az Urban Legendsen később elmesélték: összesen négyen, 15 ezer forintból (!) hozták össze a magyar történelem legnagyobb médiahackjét, kamuweboldallal, kamuszakértőkkel és áltudományos összefüggésekkel. Mai szemmel persze nagyon vicces a kongói „magyari” falu spirituális vezetője, ahogy egy a 16. században Magyarországról hozott „fokossal” a kezében mutogatja a paprika- és fokhagymaföldeket, de az internetrobbanás utáni Magyarországon ez is elég volt ahhoz, hogy felzabálja a teljes magyar média a hírportáloktól Friderikusz Sándorig. Még úgy is, hogy Dezsőék tudatosan kisebb-nagyobb jeleket rejtettek el, amelyeket látva média szakos diploma nélkül is feltűnhetett volna bárkinek, hogy minimum gyanús a történet, mégsem kattintott senki kettőnél többet. A magyar média leszerepelt, cserébe egy nagyszerű dokumentumfilmmel vigasztalódhattunk.

Nem feltétlenül azért alakult így, mert buták, felszínesek vagy cinikusak lettek volna az újságírók: akkoriban kezdett tényleg jövedelmező üzletté nőni az internetes tartalomszolgáltatás, az összes online szerkesztőség kattintáslázban égett, szó sem lehetett róla, hogy egészséges gyanakvással, körültekintően kezeljenek egy történetet, amely egy-egy jól irányzott címmel több tízezer látogatót vonzott. Azóta persze sokat változott a világ, a gazdasági válságtól a világjárványig megtörtént minden, ami megtörténhetett, de a kattintásláz maradt. Ezért is bukkanhatott fel a mátranováki jeti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése