nlc.hu
Szabadidő

Irvine Welsh, a Trainspotting szerzőjének élete

Kész, ennyi, megtaláltuk a világ legjobb könyvét

Amelyből a világ leginkább túlértékelt filmje született, de ez most mindegy. Beszéljünk inkább a szerző, Irvine Welsh lenyűgöző életéről, vele ugyanis minden megtörtént, amit leír a regényben, ami egyébként nem is regény.

Válaszd az életet. Válaszd a munkát. Válaszd a karriert. Válaszd a rohadt nagy TV-t. Válaszd a mosógépeket, kocsikat, CD lejátszókat és elektromos konzervnyitókat.

Aki legalább 40 éves, és nem egy kő alatt élt a 90-es években, az betéve tudja a folytatást – vagy ha betéve nem is, a fenti idézetet olvasva automatikusan elkezdett zakatolnia fejében Iggy Pop zseniális Lust for Life albumának címadó dala. Természetesen a Trainspotting első képsorairól van szó, amelyben Renton, miközben egy elfuserált bolti tolvajlásból menekül szintén elfuserált haverjával, Spuddal, belső monológjában ostorozza kíméletlenül a kényelmes, konformista középosztálybeli életet.

A Trainspotting – Danny Boyle második filmje Irvine Welsh első regényéből – úgy robbant be itthon is az eleve ezerrel pörgő VHS-piacra a 90-es évek közepén, mintha az egész ország erre a filmre várt volna. Hamar fel is került a kultuszfilm-pantheonba a Ponyvaregény és mondjuk A nagy Lebowski mellé, onnantól kezdve pedig mindenki fiatalos, lendületes, az időben és a térben ide-oda ugráló mozit akart készíteni, függetlenül attól, hogy kultuszfilmet lehetetlen készíteni, a kultuszfilm születik.

Most persze nem a Trainspotting című filmről lesz szó, hanem a Trainspotting című regényről, illetve annak szerzőjéről, Irvine Welshről. Persze, akárcsak A keresztapa, vagy például az Ördögűző esetében, itt sem ússzuk meg, hogy beszéljünk a könyvnél jóval híresebb filmadaptációról. Intézzük el gyorsan, mégpedig ennyivel:

A Trainspotting a világ talán leginkább túlértékelt filmje.

Ezer okot hozhatnék fel, hogy igazoljam ezt a népszerűtlen véleményt, most azonban maradjunk csak annyiban, hogy mindenki olvassa el a könyvet, aki még nem tette: utána rögtön egyértelmű lesz, miért írom ezt. Welsh remekművének ugyanis legfeljebb látványos, de üres, kifestőkönyv-mélységű illusztrációja Danny Boyle mozija, egy ügyesen fényképezett, vágott, rendezett és nagyszerű zenékkel aláfestett másfél órás videoklip, semmi több. Azért persze így is szórakoztató, de a könyv annyival összetettebb és mélyebb, hogy az összehasonlításnak sincs sok értelme.

Először is: a Trainspotting című könyv nem is regény, inkább novelláskötet, amelyben hol lazábban, hol szorosabban összefüggenek a történetek. Welsh nagy trükkje – nem csak itt, hanem íróként általában – a totális empátia: rengeteg szereplője van, ezek közül nyolc-tíz meséli a történetet, egyes szám első személyben, úgy, mintha az ember a kocsmában sztorizna, vagy magában monologizálna. Mindegyikük ember, hús-vér, a végletekig kidolgozott, Welsh pedig olyan természetességgel váltogatja a nézőpontokat, mint más a pólóját. Mindenkit a sajátjának érez és a maga módján mindenkit ugyanúgy szeret (ezt másképp nem is lehet), még a reménytelen lúzert és az agresszív vadállatot is.

Másodszor: a Trainspotting nem a heroinról, de még csak nem is a függőségről szól. Az legfeljebb jelen van, hol közvetlenül, hol csak a háttérben, baljósan és elkerülhetetlenül lebeg a szereplők feje felett. A Trainspotting a nihilről szól, az unalomról, a céltalanságról, és arról, hogy milyen érzés egy olyan helyen és időben élni, ahol és amikor tényleg csak a kemény drogok nyújthatnak némi kikapcsolódást, vigaszt és felejtetik el az emberrel, hogy Edinborough lepattant külvárosában még józanul sem túl vidám az élet. Naná, hogy nem azt választják.

csak az ember olvas irodalom Trainspotting irvine welsh drog függőség

Irvine Welsh, London, 1995 (Fotó: Martyn Goodacre/Getty Images)

Antihősei – Renton, Spud, a Beteg Srác, Tommy és a vadbarom Begbie – számára a szociális ellátórendszer csak arra jó, hogy kicselezzék és élősködjenek rajta: fejenként egyszerre vagy öt ingatlanba jelentik be magukat, mindenhonnan felveszik a munkanélkülit, így aztán tényleg semmi dolguk; ennek az egyetlen ára az, hogy időnként el kell menniük kötelező állásinterjúkra, és direkt elbénázni őket. Ez utóbbi egyébként sem esik nehezükre, főleg, hogy ecstasyval vagy speeddel hozzák magukat olyan állapotba, hogy tisztességes emberek előtt mutatkozni merjenek. A filmben ezek legfeljebb gegek – a könyvben azonban nagyon is bonyolult és hiteles helyzetek. Pont annyira, amennyire a heroin és a székrekedés kapcsolatának taglalása, a napokig észre sem vett gyermekágyi halál, a véletlen liliomtiprás, és persze a meghitt viszony David Bowie, Iggy Pop, a The Smiths és a Simple Minds munkásságával.

Ha a film nyomasztónak tűnt, óvakodj a a könyvtől, abban ugyanis minden sokkal durvább, például a szereplők is betegebbek és reménytelenebbek, mint Danny Boyle szépen felöltöztetett színészei. A Beteg Srác nem csak meglövi, hanem meg is fojtja azt a kutyát, Begbie – aki egy kopasz vadállat, tehát semmi köze a nyüzüge, bajszos Robert Carlyle-hoz – tényleg mindenkit meg akar ölni, aki úgy néz rá, Renton, a társaság gerince és önreflexív, önironikus és öngyűlölő elbeszélője pedig simán levarrja a halott bátyja várandós feleségét annak temetésén, a ravatalozó vécéjében. Welshnek pedig valahogy sikerül mindezt úgy tálalnia, hogy az olvasó egy pillanatra sem érzi azt, hogy simán sokkolni akarnák: minden sztori logikus és hiteles, legfeljebb a vér és a mindenféle testnedvek kerülnek elő kényelmetlenül gyakran. Nem csoda, hogy a Trainspotting, amely Irvine Welsh első regénye (!), és amelyet mindenféle irodalmi előképzettség nélkül írt meg, hatalmas siker lett, ahogy az sem, hogy a kritikusok fele szabályosan kiátkozta a felsőbb irodalmi körökből a marcona külsejű, proli, munkásregiszterben beszélő írót (értsd: ha az ember nem edinborough-i skót, egy szavát sem érti), egyszerűen azért, mert a tisztességes szépirodalom nem szólhat erről a fertőről.

Azt már vagy hetven éve tudjuk, hogy semmi értelme azt vizsgálni, mi járhatott a szerző fejében írás közben (vö. „mire gondolt a költő?”), de mégsem mehetünk el amellett, hogy Welsh pontosan tudta, és azóta is tudja, miről beszél. Ezeket a történeteket ugyanis egyszerűen képtelenség úgy megírni, hogy az ember legalább kívülállóként ne tapasztalta volna meg őket. Welsh igazi munkáscsaládba született, értelmiségiekkel felnőttkoráig nem is találkozott; Edinborough legszörnyűbb környékén, a várostól elzárt, hatvanas években épült hatalmas lakótelep-projektben, Muirhouse-ban laktak, ami persze a Trainspotting egyik helyszíne is. A nyolcvanas években tényleg letarolta a lakótelepet a drog és a HIV, ez utóbbi szinte kizárólag a közös tűknek hála terjedt, az összevissza szexelés legfeljebb rátett egy lapáttal.

Welsh saját bevallása szerint 14 évesen már ivott, 17 évesen rácsúszott a speedre, alkalmi melókból, például tévészerelésből élt, majd Londonba ment, ahol félhajléktalanként próbált szerencsét mindenféle szedett-vedett punkegyüttesekben. A Public Lice nevűvel majdnem vitte is valamire, de aztán ebből is kidobták, pedig zenélni természetesen nem is kellett tudnia. Parkokban aludt, lépten-nyomon letartóztatták, sokat drogozott, csak aztán úgy alakult, hogy meg kellett házasodnia, így jó útra tért. Ez persze nem volt könnyű, hiszen semmitől sem irtózott és rettegett jobban, mint „a kertesházas-családos külvárosi léttől, barkácsolással meg ilyenekkel, akkor már inkább a King’s Crossnál árulnám a seggem”. Ezt egyébként mind saját magáról mesélte; akik ismerik, azt mondják, minimum túloz (de inkább baromság az egész), nem mintha bármi baj lenne ezzel, az önlegendásításnak Shakespeare és Balassi Bálint óta hatalmas hagyománya van az irodalomban. (Még azt sem tudjuk, hány éves: ő azt mondja, ’58-ban született, a rendőrség azonban, amikor 1996-ban egy meccs utáni részeg randalírozás közben letartóztatta, azt közölte, ’51-ben.)

csak az ember olvas irodalom Trainspotting irvine welsh drog függőség

Irvine Welsh, Danny Boyle rendező, Ewan McGregor és John Hodge forgatókönyvíró Cannes-ban, 1996 (Fotó: Stephane Cardinale/Sygma via Getty Images)

A 80-as években Londonban dolgozott ingatlanügynökként (pont, mint Renton a könyvben és a filmben), végül visszatért Edinboroughba, ahol az önkormányzat ingatlanfejlesztési osztályán ért el egészen komoly sikereket. Azaz dögunalmas, szürke középosztálybeli arcként végzi, ha nem érzett volna leküzdhetetlen késztetést arra, hogy mindent leírjon, amit tapasztal, gondol, érez, és ami csak úgy eszébe jut. A szedett-vedett jegyzetekből itt-ott megjelentek részletek, míg végül eljutott a Rebel Inc nevű irodalmi magazinhoz, amely például arról volt híres, hogy kizárólag úgy készített interjúkat, hogy az újságíró és az alany is benyelt előtte egy lórugásnyi ecstasyt. Itt fedezték fel végleg és szerkesztették novelláskötetté a Trainspottingot, amely azonnal az 1993-as év legutáltabb és legkedveltebb irodalmi szenzációja lett.

Sokan azért támadták a könyvet, mert romantizálja a droghasználatot. A lúzerkedés, az erőszak és a gusztustalanságok ellenére ugyanis a Trainspotting szereplői a maguk módján menő arcok: laza és szabad kívülállók, akik magasról tesznek az ország és a világ dolgaira, már csak azért is, mert ezen a Skócia nevű elcseszett gyarmaton élnek, amelyen roskatag tetvek uralkodnak. Nem segített, hogy Welsh kendőzetlenül írt arról, hogy heroinozni bizony a világ legjobb dolga: Renton szavaival élve:

Vedd életed legnagyobb orgazmusát, szorozd be ezerrel, és még mindig a közelében sem jársz.

Emellett persze arról is ír, milyen az, amikor múlik a szer hatása és jön a betegség, milyen rettenetes a szárazelvonás, az elfertőződött tűnyomok, és az, amikor az ember a legjobb barátjának adja el a cuccot, majd nézi végig, hogy leépül és meghal. A heroin sokat ad, de aztán – szintén Renton szavaival – vissza is vesz mindent, kamatostul.

csak az ember olvas irodalom Trainspotting irvine welsh drog függőségEttől függetlenül azonnal elkelt belőle háromszázezer példány – ez egy addig ismeretlen, kívülről jött elsőkönyves szerző esetében hatalmas teljesítmény –, három évvel később, a film megjelenésekor pedig még sokkal több. Ráadásul nem az értő, olvasott közönség kapkodta el, hanem pont azok, akiknek közük sincs az irodalomhoz: prolik, lumpen elemek, drogosok, házfoglalók, pitiáner bűnözők, szóval azok, akikről szól, méghozzá olyan empátiával és szeretettel, ahogy addig semmi. Sorolhatnánk, milyen díjakat nyert és rekordokat döntött meg azóta a könyv – több listán egész egyszerűen minden idők legjobb szépirodalmi műve –, most csak egyet emelnénk ki:

a Trainspotting a brit irodalomtörténet a boltokból a legnagyobb példányszámban ellopott műve.

Ennél nagyobb bók és megtiszteltetés márpedig kortárs szerzőt nem érhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése