nlc.hu
Szabadidő

Onagadori csirke

Ismerd meg az Onagadorit, a különleges japán csirkefajtát!

A madár hosszú farktollai akár 10 méteresek is lehetnek!

Az Onagadori (japánul „becsületes szárnyas”) egy ritka csirkefajta, amely kivételesen hosszú farkáról ismert, amely akár 10 méter hosszúságú is lehet, és még a pávákat is megszégyeníti.

A tizenhét japán nemzeti kincsnek tartott csirkefajta közül az Onagadori az egyetlen, amelyik „különleges” státusszal rendelkezik. Amióta 1952-ben megkapta ezt a státuszt, az onagadori madarak és tojások kivitele tilos volt, így ma nagyon kevés példány található Japánon kívül.

A fajta a kakasok hihetetlenül hosszú farkáról híres, amely a legjobb körülmények között, magas szintű állattenyésztés mellett a madár élete végéig nőhet.

A hosszúfarkú szárnyasok története több ezer évre vezethető vissza, de az Onagadori fajtát a feltételezések szerint a tizenhetedik században hozták létre Japán Tosa tartományában, a Shinkoku szigeten. Pontos származása nem ismert, de a szakértők úgy vélik, hogy más hosszú farkú fajtákból tenyésztették, mint például a Shokoku, a Totenko és talán a Minohiki.

Az onagadori kakasok fenséges farkukat egy génmutációnak köszönhetik, ami lehetővé teszi számukra, hogy örökre megtartsák farktollaikat.

onagadori kakas

Fotó: Getty Images

Érdekes módon az onagadori tyúkok normálisan cserélik tollazatukat, míg a kakasok soha nem hullatják le a farktollaikat, és csak háromévente hullatják le tollazatuk többi részét. Valójában ez volt az egyik oka annak, hogy az európai tenyésztők eredetileg nem igazán kedvelték a fajtát, mert kopott és sérült tollaikat sokáig megtartották az állatok.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top