Másfél hónappal visszavonulását követően most bejelentette visszatérését Tom Brady, a profi amerikaifutball-liga (NFL) történetének egyik legjobb játékosa.
A 44 esztendős, hétszeres bajnok irányító február 1-jén közölte, hogy 22 szezont követően befejezi pályafutását, vasárnap azonban óriási meglepetésre a közösségi oldalán azt közölte, hogy visszatér csapatához, a Tampa Bay Buccaneershez. Mint fogalmazott: az elmúlt időszakban rájött, hogy a helye még a pályán van, nem a lelátón, majd annak is eljön az ideje, de nem most.
Brady a liga történetének egyetlen hétszeres bajnoka minden jelentősebb statisztikai mutatóban – TD-passzok, győzelmek, passzolt yardok – vezeti az NFL örökrangsorát. Háromszor választották az idény és ötször a Super Bowl legértékesebb játékosának.
(MTI)