nlc.hu
Szabadidő
Megyeri Csilla hasi zsírját az arcába töltötték

A hasából szívták le a zsírt Megyeri Csillának, majd ezt visszatöltötték az arcába

Hétköznapi kozmetikai kezelés, mondják.

Azt írja a Metropol, hogy Megyeri Csillának (saját bevallása szerint) már tinédzserkorában meggyűlt a baja a pattanásokkal, és hamar el is kezdett kozmetikushoz járni. Jó pár éve viszont egy elhibázott kezelés többet rontott a bőre állapotán, mint használt, ezért szakszerű segítséget vett igénybe. „Sokáig nagyon heges volt az arcbőröm, mert fiatalabb koromban nagyon csúnya pattanásokkal küzdöttem.Éppen ezért tavaly a hasamból leszívott zsírral töltettem fel a hegeket, és bár a gyógyulási idő hosszú volt, megérte – mesélte a lapnak Megyeri Csilla, aki nemrégiben, miként ő maga mondta: megmutatta a meztelen valóságot. – A hegek mellett van néhány májfoltom is, mert korábban nem használtam fényvédőt, pedig most már tudom, hogy az elengedhetetlen.”

Csak felfelé!

Csillát manapság profi kozmetikus gondozza, így a májfoltok is halványodnak, de nyitott az újdonságokra is: hamarosan kipróbálja a sztárok körében manapság népszerű vitamininfúziós kezelést. „Áprilisban megyek az első alkalomra, mert rengeteg pozitív tapasztalatot hallottam erről a módszerről az ismerősi körömből. Nemrégiben kiderült, hogy a fáradékonyságom oka az, hogy vashiányos vagyok, ezért újabban vasat szedek, azóta pedig sokkal energikusabbnak érzem magam. De a köröm- és hajvitaminokat sem vetem meg, illetve hetente legalább egyszer fodrászhoz járok, ahol különféle kozmetikumokkal őrzöm meg a hajam egészségét – magyarázta, és kitért arra is, hogy az edzés, az biza’ szintén nem marad el. – Heti egyszer pilates-edzésre járok, időnként elmegyek edzőterembe is, illetve szívesen futok a környékünkön lévő tó körül. Egy ideje járok ultrahangos zsírbontásra is, ami teljesen eltüntette a narancsbőrömet. A zsírbontás mellett hulahopp karikázni is elkezdtem, mert bár gyerekes játéknak tűnik, de nagyon kemény edzésforma és gyönyörűen formálja a derekat.”

A hasából szívták le a zsírt Megyeri Csillának, majd ezt visszatöltötték az arcába

(Kiemelt kép: Megyeri Csilla Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top