nlc.hu
Szabadidő
Kritika a Különválás című sorozatról

Szétválasztják az ember agyát, hogy legyen egy dolgozó és egy szabadidős énje

Gondoltál már arra, milyen lenne, ha munka helyett az életed csak a családodból, a barátaidból és a hobbijaidból állna? Ha nem vagy gazdag, akkor ez nyilván nem megoldható. Kivéve, ha egy cég előáll a nagy trükkel és az agyunk különválasztásával létre tudja hozni az egymástól független dolgozói és szabadidős énünket. Erről szól a Különválás.

Nem tesz jót, ha a munkánk és a magánéletünk túlságosan összeér. Ezt már a pandémia során megtanultuk, amikor sokan voltunk kénytelenek a gyerekeink társaságában együtt dolgozni, és közben valahogy biztosítani az ő online tanulásukat, netán szórakoztatásukat és ellátásukat is. Sokan vágyunk arra, hogy a munka tényleg annyi legyen, hogy reggel nyolcra beérjünk a munkahelyünkre, majd fél ötkor-ötkor lelépünk onnan, és másnap reggel nyolcig egyáltalán nem foglalkozunk mindazzal, ami odabent abban a nyolc és félórában történt, legyen az bármilyen jó, vagy épp rossz.

De nemcsak mi, alkalmazottak, hanem sok munkaadó is örülne annak, ha ketté tudná választani a neki dolgozók munkahelyi és magánéletét, és a kettő semmilyen szinten nem csúszna egymásba. Az irodában nem chatelnének a barátaikkal, nem hívná őket napközben a férjük/feleségük/pasijuk/csajuk és nem kellene délután kettőkor elrohanniuk az iskolába, mert a fiuk eltörte a lábát a tesiórán focizás közben. Továbbá a titkaikat sem vinnék ki a munkahelyről soha: amit odabent megtudtak, az örökre bent is maradna. Számos olyan, újító technológiákkal dolgozó cég működik a világon, ahol valódi veszélyt jelent az alkalmazottak szivárogtatása. Ha létezne egy eljárás, amivel a „kinti” és a „benti” életünk tökéletesen elválasztható lenne egymástól, biztosak lehetünk abban, hogy kereslet is lenne rá, mind munkáltatói, mind munkavállalói oldalról. A Különválás című sorozat azt próbálja megmutatni, hogy mi történne, ha ez az egyelőre csak képzeletbeli technológia valósággá válna.

Különválás Apple TV+ Ben Stiller kritika

Adam Scott és Britt Lower (Fotó: Apple TV)

Ben Stiller remekel

A Különválás egyszerre folytatja a munkahelyi komédiák gazdag hagyományait, miközben egy sötét science fictiont mutat be arról, hogy mi történne, ha a munkáltatóink sokkal nagyobb hatalmat kapnának az életünk felett. Főhőse Mark, az egykori professzor, aki a felesége halála után képtelen megbirkózni a gyász terhével, ezért úgy dönt, aláveti magát a titokzatos Lumon Industries nevű nagyvállalat eljárásának, és az agyában teljesen különválasztja a munkahelyi és a szabadidős énjét. Ettől a lépéstől azt reméli, hogy legalább a munkaidejében képes lesz elfelejteni a fájdalmát, és így talán ha nem is a megszokott módon, de képes lesz folytatni az életét. A Lumon Industries szerint a különválás eljárása visszafordíthatatlan, vagyis aki egyszer átesik rajta, az soha többé nem fog már emlékezni odahaza arra, hogy mit is csinált évekig a munkahelyén. Mark az életét rutinok szerint éli, és ebbe a rutinba rondít bele Petey, egy furcsa fickó, aki egyszer csak megjelenik az életében azt állítva, hogy ő az egyik munkatársa és a legjobb munkahelyi barátja. Mark értelemszerűen nem tudja, hogy a Lumonban kikkel dolgozik együtt, ezért Petey-t sem ismeri fel. A férfi azt állítja, hogy sikerült visszafordítania a különválasztási eljárást, és már odakint is emlékszik arra, hogy mi történik odabent, a cég emberei pedig vadásznak rá, el akarják kapni, mivel mindaz, amit tud, veszélyes lehet a vállalatra.

Ben Stiller sokkal jobb rendező, mint színész, amit már a Nyakunkon az élettel és a Trópusi viharral is bizonyított, azt pedig mostanában bizonyítja, hogy sorozatok alkotójaként még erősebb, mint filmrendezőként. Már a Szökés Dannemorából című börtönsorozata is minőségi darab volt, de a Különválás még ahhoz képest is szintlépés: ez egy minden ízében átgondolt, friss ötletekkel teli, izgalmas képekkel és zenével operáló (már a főcíme is briliáns), egy saját markáns világot felépítő alkotás. Az Apple TV+ sorozata külsőre leginkább retro sci-fire emlékeztet. A benne megjelenített technológiák és terek egyszerre tűnnek régiesnek és újszerűnek: mintha egyszerre járnánk valahol a hatvanas- és hetvenes években, és valamikor a pár évtized múlva következő jövőben. A számítógépek, a monitorok régiesek, mégis olyan csúcstechnológiákkal szembesülünk időről időre, amik még manapság is elképzelhetetlenek.

Benti én, kinti én

Ahogyan Mark agya, úgy a Különválás is teljesen ketté lett választva. A Lumon Industries-on belüli jelenetek sokszor tényleg egy munkahelyi komédiára emlékeztetnek, a kollégák közti kapcsolatok, egymás piszkálása és a fura munkahelyi hóbortok bemutatása mind ismerős már valahonnan, csak itt mindez egy rendkívül letisztult és rideg környezetben történik, és bár konkrét erőszakkal nem szembesülünk, végig azt érezzük, hogy az itteni erőltetett jókedv mögött valamilyen drasztikus kényszerítő erő áll. Ezzel szemben ott van Mark otthona és romokban lévő magánélete, és ezen a szálon pedig kapunk egy drámát egy öngyilkosság határán táncoló férfiról, aki kezd rájönni arra, hogy a gyászát nem csillapíthatja azzal, ha a munkahelye emlékeit kizárja az életéből.

Különválás Apple TV+ Ben Stiller kritika

John Turturro (Fotó: Apple TV)

A Különválás izgalmas gondolatok tömkelegét sorakoztatja fel. Amikor a Lumonnál egy kolléga nyugdíjba vonul, az gyakorlatilag a halálát jelenti, ugyanis a céges énje aznap a liftből kilépve mindörökre megszűnik létezni. Továbbá az is érdekes gondolat, hogy mi történik akkor, ha a benti, munkahelyi én fel szeretne mondani, de a kinti én ezt nem hagyja neki jóvá, pedig ehhez az ő beleegyezése is szükséges. Stiller az izgalmas alaphelyzetből szép lassan egy paranoia-thrillert kerekít ki, ugyanis Markkal együtt mi is rájövünk, hogy a Lumon nem elégszik meg azzal, hogy a munkahelyén teljes mértékben uralja az alkalmazottait: titokban odakint is megfigyelik őket. Eközben pedig az is izgalmas, hogy valójában – az alkalmazottakkal együtt – fogalmunk sincs arról, mivel foglalkozik a Lumen, és mik azok a furcsa számok, amiket a dolgozóik naphosszat nézegetnek a monitorjaikon, és mire jó ez az egész, ennek köszönhetően pedig egy kis krimis hangulat is bekerül a képbe. A Különválás az utóbbi hónapok egyik legeredetibb, legizgalmasabb sorozata, teli elsőrangú színészekkel (Adam Scott mellett John Turturrót, Christopher Walkent, Patricia Arquette-et és a kevésbé ismert, de nem kevésbé kiváló Britt Lowert láthatjuk) és izgalmakkal.

A Különválás az Apple TV+ kínálatában látható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top