Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1937. május harmadikán Pulitzer-díjat kapott a világ egyik legolvasottabb regényének, az Elfújta a szélnek a szerzője, Margaret Mitchell. Voltak, akik egyetértettek azzal, hogy az írónő ilyen elismerést kapott, és voltak, akik nem voltak ettől annyira lenyűgözve, maga Margaret Mitchell pedig nem akart túl nagy ügyet csinálni belőle.
Arról, hogy díjat kap, telefonon értesítették, és ugyan számtalan újságíró akart vele interjút készíteni, miután erről tudomást szereztek, nem akart nyilatkozni, inkább elrejtőzött, egyes források szerint férjével és néhány ismerősükkel egy templomba menekültek, ahol éppen fellépés volt, és hiába fésülték át egész Atlantát a sajtó képviselői, nem bukkantak a nyomukra.
Milliók kedvenc regénye
Az Elfújta a szél első kiadása 1936-ban jelent meg és nem született volna meg, ha Margaret Mitchell nem szorult volna kényszerpihenőre egy bokasérülés miatt. Hogy ne unatkozzon, egy társasági rovatot vezetett, valamint falta a könyveket, amiket férje az atlantai Carnegie Könyvtárból kölcsönzött neki. John Marsh azonban megunta a kifutófiú szerepét, és vett feleségének egy írógépet azzal felkiáltással, hogy ideje lenne írnia egy saját könyvet is.
Peggy, az isten szerelmére, miért nem írsz inkább egy regényt ahelyett, hogy még több százat elolvasnál?!
Mitchell eleget tett férje kérésének, ahogyan elkészült egy fejezettel, borítékba helyezte a papírokat, és lassan lakásukat, amit ő csak szemétdombnak hívott, elborították a kis pakkok. Az írónő különös gondot fordított arra, hogy a lehető legsallangmentesebben fogalmazzon, ami számára nem volt könnyű, bár ügyvédként dolgozó felmenői állítólag híresek volt arról, hogy olyan közérthetően fogalmazták meg a dokumentumokat, hogy még egy gyereken sem fogott volna ki a szöveg, ő elég bőbeszédű volt, szeretett színesen, ám részleteket nem elnagyolva fogalmazni.
Érdekesség, hogy Mitchell először az utolsó fejezetet írta meg, a többi részletet pedig úgy, ahogyan éppen eszébe jutott, és később fűzte össze azokat. Kutatómunkára csak részben volt szüksége, déli lány volt ő is, családja történeteiből jól ismerte ezt a korszakot, mankóként használhatta a nagyszülei háború alatt írt leveleit, vagy azokat a cikkeket, amelyeket apja és bátyja írt az Atlanta Historical Bulletin számára.
Margaret Mitchell, az Elfújta a szél szerzője, egy New York-i interjún, 1938-ban (Fotó: Getty Images)
Az írónő nem verte nagydobra, hogy milyen nagyszabású projekten dolgozik, a legendárium szerint egyszer sietve egy szőnyeget dobott a nappalija padlóján heverő papírkupacra, amikor váratlanul vendégek érkeztek. És hiába dolgozott rajta egy évtizedet, abban sem volt biztos, hogy szeretné, ha megjelenne a könyv, egyszer például, amikor egy barátja unszolására elvitte a kéziratot egy nagyobb kiadóhoz, másnap már írt is nekik, hogy legyenek szívesek visszaküldeni. Végül mégis megjelent a regény, Harold Latham, a Macmillan munkatársa úgy látta, ebből a történetből bizony bestseller lehet. Igaz, volt egy kérése, a főhősnő nevét Pansyről Scarlettre kell változtatni. Ez egy fontos különbség, és nem az egyetlen, Mitchell azt is fontolgatta, hogy a könyvnek a Bugles Sang True vagy a Not in Our Stars címet adja, végül Ernest Dowson angol költő egyik verse nyomán döntött az Elfújta a szél mellett.
Mitchell ezután még hat hónapot dolgozott a könyvön, és férje, aki egyébként szerkesztőként dolgozott, véglegesítette a szöveget. Bár az Elfújta a szél ma már klasszikusnak számít, megjelenésekor nem mindenki rajongott az epikus regényért – és ez a kritikusokra is igaz. Ralph Thompson, a The New York Times könyvkritikusa például azt írta, a kevesebb több lett volna, szerinte 500 oldal is elég lett volna, de elismeri a munkát, amit az írónő végzett. De nagyon sok kritika érte a művet amiatt is, ahogyan az ültetvényesek világát ábrázolta, hogy a Dél álláspontját eszményíti, és mint ismert, néhány évvel ezelőtt, az Egyesült Államokban zajló, a rendszerszintű rasszizmus elleni tiltakozáshullám hatására az HBO Max törölte a kínálatából a belőle készült filmet.
Az Elfújta a szél megfilmesítésének jogait még David O. Selznick filmmogul vette meg 1936-ban 50 ezer dollárért, ez volt akkor a legnagyobb összeg, amit egy könyv megfilmesítésért fizettek. Ugyan Mitchell visszautasította, hogy részt vegyen a film munkálataiban, de nagyon tetszett neki, és még a film 1939-es atlantai premierjén is megjelent.
Margaret Mitchell otthonában, a Pulitzer-díj bejelentése után (Fotó: Getty Images)
Pedig ahogyan már korábban írtuk, a nyilvánossággal meglehetősen ellentmondásos viszonya volt, és ezt alátámasztja az a plakett is, ami egykori otthonánál van kihelyezve, miszerint halála után a titkára elégette a regény kéziratát. Vagyis csak alátámasztaná, ugyanis az előbbi állítás nem teljesen igaz, az utolsó négy fejezet a közelmúltban került elő egy könyvtárban Mitchell kiadójának iratai között, illetve vannak olyan oldalak, amelyeket a férje mentett meg, miután Mitchell 1949. augusztus 16-án autóbaleset áldozata lett.
„Összeállított egy csomagot, ami tartalmazta a kézirat néhány oldalát, valamint a cselekményszálakról készült jegyzeteket, és ezeket egy helyi bankban helyezte biztonságba” – nyilatkozta Michael Rose, az Atlantai Történeti Központ igazgatója. Hozzátette, John Marsh végrendelete szerint ezeket a dokumentumokat soha nem szabad nyilvánosságra hozni, kivéve ha valamilyen szerzőjogi vita miatt erre szükség van, és ha ez megtörténik, azokat a központba kell átszállítani. „Ő tényleg nem hitt abban, hogy bármelyik szerzőt publikálatlan művei alapján kellene megítélni” – mesélt Mitchellről Joanna Arietta, a központ egyik munkatársa.
Az írónőt egyébként folyamatosan presszionálták, hogy készítse el a folytatást a regényhez, de ő nem adta be a derekát, sőt, végrendeletében is leszögezte, hogy nem szeretné, ha készülne egy második kötet. Pedig az igény valahol jogos volt, hiszen a történetet nem zárta le, és maga sem tudta, hogy mi lett Scarlett O’Hara és Rhett Butler jövője. „Rhett talán talált valaki mást, aki kevésbé volt nehéz eset”– fejtette ki egyszer.
Kérését nem tartották tiszteletben, 1991-ben megjelent a Scarlett Alexandra Ripley amerikai író tollából.
Az Elfújta a szél premierje 1967-ben, Atlantában (Fotó: Getty Images)
De kicsoda Margaret Mitchell?
Annak ellenére, hogy nem szívesen adott interjúkat, Margaret Mitchell életéről viszonylag sokat tudunk.
1900-ban született Atlantában egy gazdag, előkelő családba, édesapja, Eugene Muse Mitchell ügyvéd volt, édesanyja, Mary Isabel Stephens Mitchell a Georgia állambéli szüfrazsett mozgalom egyik vezetője.
Mint mindenkit, gyermekként őt is sok olyan élmény érte, ami egész életére kihatott. Hároméves volt, amikor ruhája felgyulladt, édesanyja ezután fiúknak szánt öltözékben járatta, és testvére szerint egyébként is nagyon fiús lány volt. Ez csak egy volt gyermekkora meghatározó élményeinek, és ezek közül számtalan olyan volt, amiről csak másodkézből értesült. Anyai nagyanyja, Annie Stephens sokat mesélt neki a polgárháborúról és azt követő évekről. Ennek ellenére Margaret Mitchell állítólag 10 éves koráig nem tudta, hogy a déliek elveszítették a polgárháborút, és ez eléggé megdöbbentette. Mitchellre nagy hatással voltak olvasmányélményei is, kamaszként a fehér felsőbbrendűséget hirdető Thomas Dixon regényeit olvasta, úgy döntött, szeretné színpadra vinni ezeket a műveket, amit meg is valósított, a darab kedvéért még egy Klu Klux Klán-os egyenruhát is magára öltött.
Margaret Mitchell az Elfújta a szél szereplőivel (Fotó: Getty Images)
Mitchell nemcsak drámaíróként próbálgatta a szárnyait, először állatokról szóló történeteket írt, amit majd a tündérmesék és kalandregények követtek, tizenegy évesen pedig „saját kiadót alapított”. Édesanyja, Mary Belle Mitchell fehér zománcozott dobozokban tartotta lánya történeteit, egészen addig, míg Margaret főiskolára ment. Ugyan fivérei közül volt, aki szerint felesleges lett volna továbbtanulnia, az nem lányoknak való, de édesanyja a nőjogok harcosaként úgy gondolta, igenis illik folytatni a tanulmányait. Mitchellt a pszichiátria érdekelte, de miután 1919. január 25-én édesanyja elhunyt, hazaköltözött.
Ezután Margaret Mitchell, aki időközben elkezdte a Peggy nevet használni a Pegazus, a költők inspirációjaként szolgáló mitikus lény nevének rövidítéseként, belevetette magát az atlantai társasági életbe, szerelmi életéről még cikk is született. Ugyan több vőlegénye is volt, 1922 decemberében összeházasodott Berrien Kinnard Upshaw-val, de kapcsolatuk nem tartott sokáig, és Mitchell később első férje vőfélyével, John Marsh-sal kötötte össze az életét.
Még első házassága alatt kezdett el dolgozni újságíróként egy helyi lapnál, bár ezt sokan nem nézték jó szemmel, még leendő munkatársai is elég szkeptikusak voltak vele szemben, és valóban, karrierje nem tartott sokáig, négy és fél évvel azután, hogy megírta első cikkét, a korábban már említett bokasérülés miatt kilépett, és úgy döntött, hogy háztartásbeli lesz.
A többi pedig már történelem.
