Egy kisgyerekes apa panaszai: dolgok a kanapé alól

TóCsa | 2022. Május 04.
Egy kisgyerekes családban a kanapé egy fekete lyuk, ami bármit képes elnyelni. Számos helyet kínál a kisméretű dolgok eltüntetésére, de mind közül a leghatékonyabb az alatta lévő jókora szabad terület, ahol a gyerekeknek köszönhetően biztosan nemcsak porcicákat találsz.

Kevés idegesítőbb dolog van annál, mint amikor nem találsz egy fontos kis mütyürt, és a fél házat fel kell kutatnod utána. Ezen kevés dolog közé tartoznak azok a helyzetek, amikor olyan mütyüröket kell felkutatnod, amikről jól tudod, hogy egyáltalán nem fontosak. Hogy miért? Mert például a két és fél éves lányom tőlem egy méterre már húsz perce üvölti teli torokból, hogy

AKAROOOOOM!!!

Vagy az ötéves kissrácom már fél órája azért pityereg (finoman fogalmaztam: valójában veszettül bőg), mert begurult oda a kisautója, és hiába van neki mellette még negyven másik kisautója, ő most csak és kizárólag ezzel az egy kisautóval tudja élvezni a játékot, a többi ilyenkor mintha nem is létezne, és amíg ki nem szedem neki onnan, addig a kisfiunk nyom az életünkre egy pause gombot a távirányítón.

Ilyenkor jövök én, aki lefekszem hassal a földre és az egyik kezemben egy zseblámpával, a másikban pedig egy hosszú nyelű tárggyal (ami jellemzően egy légycsapó vagy egy gyerekseprű) és megpróbálom kipiszkálni onnan az elveszett játékot. Általában sikerrel járok. A jutalmam ezért többnyire egy „Köszi, apa”, amit rögtön az követ, hogy a kihalászott játékot leteszi valahová, és azon nyomban elkezd játszani… valami teljesen mással.

A kanapé egy fekete lyuk, ami bármit képes elnyelni (Fotó: Getty Images)

Rejtekhelyek tömkelege

Amikor 2018-ban megvettük a böhöm nagy, szürke kanapénkat, már megvolt az egyik gyerekünk, de még nem gondoltunk bele, mire fogják használni. Ha tudtuk volna, akkor valószínűleg kétszer is meggondoljuk, hogy egy olyan bútordarabot válasszunk, melynek elmozdításához két ember erőfeszítéseire van szükség. A fent felvázolt példák csak egy olyan mindennapi helyzetet mutattak be, amikor tudtuk – sőt, maguk a gyerekek szóltak –, hogy beesett valami a kanapé alá, amit ki kellene szedni onnan. Azonban sokkal faramucibbak azok a helyzetek, amikor nem tudjuk, hogy valami a kanapé alatt – netán magában a kanapéban – rejtőzik. A kanapé alá begurítás tényleg mindennek az alapja, bőven adódnak még lehetőségek:

Dolgaink a kanapé alatt

Ha két kisgyerekkel él egy háztartásban az ember, már-már hozzászokik ahhoz, hogy időnként eltűnnek a dolgok. Ha nem teszel valamit számukra megközelíthetetlenül magas helyre – melyek úgy fogynak, ahogy ők nőnek – vagy nem zárod el valahová, szinte biztosra veheted, hogy előbb-utóbb le fognak csapni rá. Nálunk az elzárható helyek száma sajnos egészen minimális, különösen azóta, hogy a nagyobbik van olyan erős/trükkös, hogy a fiókokra vagy szekrényajtókra szerelt bébizárakat már le tudja tépni, szóval a cuccaink folyamatos veszélynek vannak kitéve.

Eltűnésük után igazából a házunk bármely pontján feltűnhetnek, mégis van egy pont, ami valósággal vonzza őket. Természetesen erről a pontról a legnehezebb őket kiszedni. A fekete lyukként funkcionáló kanapé alatti területre többféleképpen kerülhetnek be.

  1. Láttam már a lányomat, ahogy szándékosan rugdosott be oda tárgyakat, mert épp jó ötletnek tartotta.
  2. A szobában a földön szanaszét hagyott cuccokba véletlenül belerúgás kisebb tárgyak esetén oda vezet, hogy a kanapénk alatt kössenek ki.
  3. A guruló tárgyak (kisebb golyók, autók…) nagy eséllyel kerülnek a kanapé alá.
  4. Sajnos a fiammal elkezdtem játszani egy tárgyat egymás elől elrejtős, „hideg, meleg, forró” játékot, és amikor ő ugyanezt a húgával próbálja játszani, még az is eszébe jut, hogy a kanapé alá rejtsen valamit, aztán… ott felejtse.

Néha egészen furcsa dolgok kerülnek elő a kanapé alól (Fotó: Getty Images)

A feleségemmel mondhatni rendszeresen csekkoljuk a kanapé alatti fekete lyukat, és ha olykor szerencsénk van, akkor gyorsan megtalálunk, és különösebb erőfeszítések nélkül ki is tudunk onnan venni dolgokat. Ám ott vannak a különösen mélyre csúszó, netán a kanapé lábai körül elhelyezkedő dolgok, amik jellemzően hosszú időre eltűnnek a kereső tekintetünk elől: ezeket kizárólag olyankor szoktuk megtalálni, amikor az éves nagytakarítások valamelyikén elhúzzuk a helyéről a behemót kanapénkat. Az ilyen alkalmak nemcsak takarítást jelentenek, hanem egyben kincskeresést is. Hogy miket szoktunk találni? Sorolom:

Tudom, hogy a listán nem szerepel olyan horrorfilmbe illő tétel, mint például több ezer lerágott köröm, vagy egy párnák között rejtőzködő kígyó, de azért így is van rajta néhány figyelemre érdemes darab. Természetesen a feleségemmel tisztában vagyunk azzal, hogy ha hosszas keresés után sem találunk valamit a lakásban, sokat tudunk javítani az esélyeinken, ha félrehúzzuk a kanapét, de egy két- és egy ötéves gyerek mellett így sem léteznek biztosan működő megoldások. Számos érthetetlen és megmagyarázhatatlan eltűnésen vagyunk már túl, melyeken még a kanapé félrehúzása sem segített. Ez pedig azt jelenti, hogy a kanapé alatti terület nem az egyetlen működő fekete lyuk az otthonunkban.

Exit mobile version