Időről-időre felmerül, hogy az állatoknak jogokat kéne adni. Tulajdonképpen mit jelent, hogy nem rendelkeznek jogokkal?
Jogászi nézőpontból az „állati jogok” kategóriája nehezen értelmezhető, ennek pedig régre visszanyúló okai vannak. Azt tartják a jogi egyetemen, hogy ha a joghallgató eredményesen sajátítja el a római jogot, akkor már semmi nem „menti meg” attól, hogy jogász legyen, és ez valóban így is van. Az ókori római birodalomban alakultak ki azok a jogintézmények és alapvető jogi kategóriák, amelyek a mai napig meghatározzák többek között Európa jogrendszereit. A római jog különbséget tett a jogképességgel, jogokkal és kötelezettségekkel rendelkező jogalanyok és a jogképesség nélküli dolgok között. Az előbbibe tartoznak például a természetes személyek, vagyis mi, emberek, illetve az olyan mesterségesen konstruált képződmények, mint például egy gazdasági társaság. Az állatokat ezzel szemben a római jogban az ingó, mozgó dolgok közé sorolták. Érdekesség egyébként, hogy a rabszolgákat is hasonló kategóriába tették.
A rabszolgaságot időközben eltörölték. Az állatok esetén nem változott egyáltalán a jogi besorolás?
Ahogy megyünk előre a történelemben, többször is megpróbálták megingatni ezt az alapvető felosztást. Volt ennek egy abszurd példája, az úgynevezett középkori állatperek, amikor a vádlottak padjára ültettek, vagy tanúként próbáltak meghallgatni állatokat, vagy akár állatok egy csoportját. Fennmaradtak adatok egy híres perről, ahol patkányokat kíséreltek meg bíróság elé idézni.
Fotó: Wikipedia
Igen gyakran halálbüntetés lett a „bűnös” állatok sorsa, vagy az egyház kiközösítette őket. De érezzük, hogy ez nem annak volt a jele, hogy tisztelik az állatokat, jogképességet adnak nekik, sokkal inkább arról szólt, hogy az állat megbüntetésével, elpusztításával precedenst akartak állítani az emberek elé. Bemutatták az állatokon keresztül, hogy mi vár azokra, akik szembemennek az elöljáróikkal.
Állatok a vádlottak padján
A középkori Európában legalább 85 állatpert tartottak – sokat közülük Franciaországban és Svájcban –, a kora újkortól egészen a 20. század elejéig pedig tovább nőtt az állatokat vádlottként érintő bírósági eljárások száma. Ezek közül gyűjtött össze korábbi cikkében többet a Múlt-Kor. Mint írták, kétség sem férhet hozzá, hogy a középkorban a fent említettnél jóval több állatpert rendeztek, többségükről azonban nem készítettek feljegyzést. Volt, hogy egyes embereket „bántalmazó” állatok ellen büntetőeljárást indítottak, de az is előfordult, hogy egyházi bíróság elé citálták az emberek tulajdonában kárt okozó állatokat. Alább szemléztünk néhányat a különös ügyek közül:
1494. június 14-én letartóztattak egy disznót, mert megfojtott és megcsonkított egy bölcsőjében fekvő kisgyereket, Jehan Lenfant clermonti marhapásztor és felesége, Gillon kisfiát. Az állatot akasztás általi halálra ítélték.
1457-ben egy ötéves kisfiú megölésével vádolt malacot a hátsó lábainál fogva akasztottak fel egy fára. Bár a vádiratban az anyakoca hat, vérben úszva megtalált kismalaca is bűntársként szerepelt, végül a bíróság fiatalságukra és az anyjuk rájuk gyakorolt negatív hatására való tekintettel nem ítélte el őket, és a tulajdonos őrizete alatt maradhattak.
1519-ben a bíróság Stelvio község elhagyására ítélte a jogsértő egereket. Emellett azonban azt is elrendelték, hogy az állatok számára biztosítsák a szabad és biztonságos elvonulás lehetőségét, vagyis hogy az egereket ne érje kutyák vagy macskák felől érkező inzultus. A vemhes és csecsemőkorú egerek különösen kiváltságos helyzetben voltak, nekik ugyanis két hetet adott a bíróság a település elhagyására.
A középkornál sokkal érdekesebb az, ami a hatvanas, hetvenes évek óta történik. A második világháború után hirtelen elkezdett nőni a világ népessége, évről évre egyre több húst fogyasztunk, a hús mögött pedig élő állatok milliói vannak. Paul McCartney, a Beatles legendás zenésze úgy fogalmazott, hogy ha a vágóhidaknak üvegfaluk lenne, mindenki vegetáriánus lenne.
Az intenzív, nagyüzemi állattartás újfajta állatvédelmi aggályokat vetett fel, sokakat elgondolkodtatott. Számos filozófus, jogtudós érezte úgy, hogy ezzel a helyzettel valamit kezdeni kell, mert nincsen rendben.
Közülük az egyik Peter Singer ausztrál filozófus volt, aki azt mondta, az a megközelítés, amelyik kitünteti a többi élőlény közül az embert, pusztán azért, mert ember, a fajizmus (szpécieszizmus) megnyilvánulása, az ugyanolyan logika szerint működik, mint a rasszizmus vagy a szexizmus, vagyis elítélendő.
1978-ban egyébként született egy olyan nem hivatalos dokumentum, aminek az volt a címe, hogy Az állati jogok egyetemes nyilatkozata. Olyan „erős”, a mai napig újszerűnek, helyenként radikálisnak számító megállapításokat tartalmazott, mint például, hogy minden állat életét tisztelni kell, a kedvtelésből tartott állatoknak joguk van a természetes életciklusuk végigviteléhez, illetve az állatok tömeges leölésével kapcsolatban a genocídium kifejezést használta. Nos, a nyilatkozatban foglaltaknak a mai napig a tizede sem teljesült, ezzel együtt elmondható, hogy az elmúlt néhány évtizedben folyamatosan szigorítják az állatvédelmi jogszabályokat. A szigorítások célja az emberek önmérséklése, a kijelölt határok betartatása.
A Basel-Stadtban tartott népszavazás ellenzői azt mondták, beláthatatlan következményei lennének, ha a főemlősők jogokat kapnának. Ezzel egyetért?
Nagyon sok jogelméleti és hatékonyságbeli kérdést is felvetne, ha az állatoknak jogot adnánk. Említettük már a jogképességet, de amellett van egy másik fontos fogalom is, ez pedig a cselekvőképesség. A cselekvőképesség azt jelenti, hogy vannak jogaim és kötelezettségeim, én pedig a saját tevékenységemmel élni tudok ezekkel a jogokkal, teljesíteni tudom a kötelességeimet.
Az állatok kötelezettségei eleve értelmezhetetlenek lennének, másrészt biztosan cselekvőképtelennek minősülnének. Ha kapnának is jogokat, saját maguk biztosan nem tudnának élni velük. Megállapíthatjuk, hogy az állatok jólléte ez esetben is az emberen múlna.
Fotó: Zoo Basel
Az a kérdés is felmerül, hogy ha adnánk is néhány alapjogot, emberi jogot az állatoknak, hol húzzuk meg a határt. Ha végignézzük az emberi jogok elmúlt évtizedekben, a múlt században kialakult listáját, olyanokat is találunk közöttük, amelyek kizárólag az ember kapcsán értelmezhetőek. Ilyen például a művészi szabadsághoz való jog, vagy a vallásszabadsághoz fűződő jog. Ezzel szemben elméletileg az elképzelhető lenne, hogy az állatoknak megadjuk az élethez való jogot, vagy kimondjuk a kínzás tilalmát. Rendben, de milyen körben, mely állatfajoknál húzzuk meg a határt? Adjunk egynémely alapjogot a főemlősöknek, de mi lesz az elefánttal, vagy a delfinnel? 2014-ben Remus Cernea független román képviselő kezdeményezte, hogy csak a delfineknek adjunk emberi jogokat. A törvényjavaslat indoklásában arra hivatkozott, hogy a fogságban tartott delfinek depressziósok lesznek, illetve képesek öngyilkosságot is elkövetni. A kezdeményezést leszavazták. Svájcban, Basel-Stadt tartományban a főemlősöknek szerették volna az élethez, illetve a testi és szellemi integritáshoz való jogot megadni, de erre a népszavazáson részt vevő polgárok háromnegyede szintén nemet mondott.
Az állatvédők szerint már az is történelmi jelentőségű, hogy egyáltalán kiírtak referendumot egy ilyen kérdésben. Miért épp Svájcban került először napirendre egy ilyen népszavazás?
Svájc az állatvédelmi joggal való kísérletezés országa, jó értelemben: sok jogalkotási újdonságot tesztelnek. Ha Svájcot figyeljük, láthatjuk, hogy milyen trendek vannak az állatvédelemben és azoknak mennyi a gyakorlati haszna. Nem csoda egyébként, hogy pont Basel-Stadtban került sor a főemlősök jogairól szóló népszavazásra. Előzménye, hogy 2010-ben egy egész Svájcra vonatkozó referendumot tartottak arról, hogy kötelező legyen-e az állatok jogainak védelmére állatvédelmi ügyvédet szerepeltetni állatkínzásos ügyekben (Tierschutzanwalt-Initiative). Bár a kezdeményezés végül megbukott, Zürichben korábban évekig gyakorlat volt az állatok „jogait” védő ügyvéd bevonása. Az összes tartomány közül Basel-Stadtban volt a legmagasabb a kezdeményezést támogatók aránya (44 százalék).
Svájc ráadásul az egyetlen olyan ország, ahol alkotmányban rögzítették az élőlények méltóságát.
Jogászi nézőpontból ez azért is érdekes és kirívó, mert kontextus nélküli. Az emberi méltósághoz fűződő jog minden alapjognak az anyajoga, ebből eredeztetjük személyiségi jogainkat, erősen az emberhez kötődik. Ha tehát az élőlények méltósága megjelenik az alkotmányban, a jogászok fogják a fejüket. Ráadásul „az állatok méltósága” a svájci állatvédelmi törvényben is szerepel. A svájci alkotmánybíróság azon dolgozik, hogy próbálja esetről esetre értelmezni, ez a fogalom pontosan mit is jelent.
Ezt hogy kell elképzelni? A gyakorlatban milyen kérdéseket érint, hogy rögzítve van az „állatok méltósága”?
Rengeteget. Ott vannak például az állatkísérletek, amelyeket kötelezően megelőz egy úgynevezett ártalom-haszon elemzés. Fölvetődik a kérdés, hogy lehet-e ilyen elemzést végezni egyáltalán, ha az adott állatnak alkotmányban rögzített méltósága van. Végső soron megőrizhető-e egy élőlény méltósága úgy, hogy közben elveszem az életét? Mert ha erre a válasz az, hogy nem, akkor a gazdasági haszonállattartásnak szinte vége, és ugyanez a helyzet a vadászattal is. Mindez olyan problémákat vet fel, amelyek megoldása nehézkesen körvonalazódik, inkább egy érdekes kísérletnek tekinthető.
Fotó: Pixabay
Egyébként nem egyértelmű, hogy mitől lenne jobb az állatok jólléte, ha jogokat kapnának. A Spanyolországhoz tartozó Baleár-szigeteken például 2007-ben korlátozott jogalanyisággal ruházták fel az emberszabású majmokat. De hiába adtak meg nekik bizonyos alapvető jogokat, azok a hírek szerint egyáltalán nem javítottak az állatok jóllétén, körülményein.
Az Egyesült Királyságban a napokban foglalták törvénybe, hogy minden, gerincvelővel rendelkező állatnak vannak érzelmei. Ez is egyfajta kísérletezgetés?
Amikor jogilag deklaráljuk, hogy egy állat nem kezelhető minden tekintetben úgy, mint egy asztal vagy egy szék, azt nagyon is pozitív, egyben reális folyamatnak gondolom. 2022-ben több jogalkotói megoldást is találhatunk Európában az állatok jogi státuszát illetően. Az országok első csoportja esetében csupán annyit mond a jog, hogy az állatok dolgok, vagy annyit sem. Olaszország például ebbe a kategóriába tartozik. Ezzel szemben például az új magyar polgári törvénykönyv azt mondja, hogy az állatokra a dologra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, de a speciális természetüknek megfelelő eltérések figyelembevételével. A jog itt sem hoz létre számukra egy megnevezett, új kategóriát, de mégis rögzíti, hogy az élettelen tárgyakhoz képest az állat másképp kezelendő. Lehet vitatkozni jogelméleti szempontból, hogy létezik-e harmadik kategória a jogalany és a dolog kategória között, van olyan ország, amely használja is az „élőlény” vagy „érző lény” kifejezést. Ahogy egyre több ország rögzíti jogszabályaiban, hogy az állat nem pusztán dolog és figyelembe kell venni az élőlényi sajátosságokat, az tekinthető egyfajta pszeudo-jogalanyiságnak is akár, és lassan jogelméleti szinten is megteremtődhet egy harmadik kategória. Úgy vélem, ez mindenképpen egy pozitív és támogatandó folyamat, amíg az embert szorítja önkorlátozásra, nem tartalmaz túlzásokat, és nem teremt olyan jogokat, amelyekkel az állat nem tud élni.
Hiába rögzíti tehát a törvény, hogy egy kutyának joga van ahhoz, hogy ne legyen éhes, ha a gazdája nem ad neki enni. Hogyan kéne akkor a jogi környezetnek változnia ahhoz, hogy az jelentős javulást hozzon az állatjólét területén?
Amikor van egy-egy nagy visszhangot keltő, állatkínzással kapcsolatos eset, rendszerint lincshangulat alakul ki a közösségi média platformjain és megjelennek a „Mikor lesz már ennek vége?” típusú hozzászólások. Érzelmi szempontból ez a reakció érthető, csak nem biztos, hogy előre visz. Ha azt várjuk, hogy majd létrejön egyszer egy csodafegyver, aminek a hatására többé nem lesz bántalmazott állat, akkor egy illúziót kergetünk. Egyáltalán nem mindegy ugyanakkor, hogy milyen az ilyenfajta deviáns viselkedések mértéke egy társadalomban, ezek számának csökkentése reális cél. És itt jön be a képbe az, amit sokan nem akarnak tudomásul venni, vagyis, hogy
egy adott társadalom állattartási kultúrájának javítása olyan, mint a hegymászás: egy hosszadalmas, kevésbé látványos, folyamatos erőfeszítést igénylő folyamat.
A lehető legtöbb helyre el kell vinni az állatvédelemmel, a megfelelő állattartással kapcsolatos gondolatokat, türelemmel, együttműködően. Minél kisebb, lehetőleg már óvodás korban meg kell ismertetni a gyerekeket a megfelelő szemlélettel. Ez a munka hosszú évek alatt teremt majd egy állatvédelmi szempontból sokkal kellemesebb közeget. Fontos a jól megírt, részletezett jogszabály, azonban önmagában nem elegendő, ha az emberek, a lakosság és a jogalkalmazók alapvető szemlélete nem módosul. A csodavárásban én egyáltalán nem hiszek, a tudásban, kitartó munkában annál inkább.
