Bármi, amit ezzel a fickóval kapcsolatban hallasz, egyszerűen túl sok ahhoz, hogy hihetőnek tűnjön, miközben valójában ez mind megtörtént
Ezt Damian Paletta, a Wall Street Journal újságírója mondja A nagy szélhámos című négyrészes dokumentumfilmben, ami bemutatja nekünk Eric C. Connt, a simlis ügyvédet, aki éveken keresztül szedte ki a dollármilliókat a társadalombiztosítási rendszerből Kentucky államban egy korrupt bíró és egy korrupt orvos hatásos közreműködésével. Az ügyet végül Paletta robbantotta ki a cikke megjelentetésével. Az újságírónak feltűnt, hogy az amerikai bírók a rokkantkérelmek elbírálásánál általában a hozzájuk beérkező kérelmek 50-60 százalékát bírálják el pozitívan, ám ő talált egy bírót Kentuckyban, akinél ez az arány 100 százalék volt, és a bíró feltűnően több ügyben járt el, mint a legtöbb kollégája. Ráadásul minden egyes kérelem egy bizonyos ügyvéden, Eric C. Conn-on keresztül futott be hozzá.
A meglehetősen átlátszónak tűnő csalássorozat leleplezése azonban korántsem volt olyan egyszerű, és volt egy igazán kellemetlen mellékhatása: nem maguk a bűnösök szívták meg a legjobban, hanem az a nagyjából másfél ezer rokkantnyugdíjas, akiknek Eric C. Conn korábban az ügyvédje volt. Tőlük az állam egy tollvonással vonta meg egyik pillanatról a másikra a segélyüket, sokak esetében minden bevételüktől megfosztva őket. Az első öngyilkosság tíz nappal a megvonás bejelentése után következett be, melyet később továbbiak követtek.
Mint a Wall Street farkasa
Míg a true crime dokumentumfilmek első hulláma leginkább sorozatgyilkosokkal és gyilkosokkal foglalkozott, mostanában a csalók kerültek a figyelem középpontjába, legyen az a Tinder-csaló vagy az angol férfi, aki magát titkosügynöknek kiadva verte át és fosztotta ki az embereket. Ezeket a filmeket összeköti, hogy az elkövetők általában néhány vagyonosabb áldozatot fosztanak ki és teszik tönkre az életüket. Eric C. Conn leginkább abban különbözik tőlük, hogy egyrészt ő nem a gazdagokat fosztott ki, hanem magát az amerikai államot, a tevékenységével pedig hozzájárult ahhoz, hogy a legrászorultabb, legszegényebb emberek kerüljenek még annál is sokkal nagyobb bajba, mint amiben addig is voltak.
A nagy szélhámos négy epizódjának első felében egy Wall Street farkasához hasonló történet bontakozik ki, hiszen maga Conn is sok szempontból hasonlít Jordan Belfortra: gyakorlatilag teljes mértékben hiányzik belőle az erkölcs és a mértéktartás, miközben imádja a pénzszórást, az utazást, a luxust, a csajozást és a bulizást. Az ügyvéd már az eset kirobbanása előtt is közismert személy volt Kentucky államban. Afféle Schmuck Andor-jellegű figura, aki egyszerre tűnik kicsit nevetségesnek, miközben mégis valószerűtlenül sikeres. Conn óriásplakátjaival és hirdetéseivel teli volt az állam, ő pedig örömmel csinált bohócot magából. Egy helyi pornós csaj közreműködésével reklámozta az ügyvédi szolgáltatásait, ami nagyrészt abból állt, hogy társadalombiztosítási ügyekben segített az ügyfeleinek, és híres volt arról, hogy ezen a területen sokkal sikeresebbnek bizonyult más ügyvédeknél. Míg egy átlagos ügyvédnek Kentuckyban sokszor másfél-két évbe is beletelt, hogy elintézze egy ügyfelének a rokkantnyugdíjat – már ha sikerült egyáltalán –, Conn néhány hónap alatt lezavarta az ügyeit, és a hírnevét növelte, hogy szinte mindig sikerrel járt.
16 felesége volt a luxuscsalónak (Fotó: imdb)
Conn és a nők
A nagy szélhámos első két része leginkább portréfilm a különc életet élő Connról, aki anya túlféltett és elkényeztetett fiacskájaként jutott el oda, hogy igazi világutazóként és partiállatként éljen, miközben az ügyvédi munkája nagy részét az alkalmazottai végezzék el helyette. A filmben az egykori alkalmazottai mesélnek arról, hogy nem volt olyan hónap, amikor legalább egy hétre ne ment volna el külföldre nyaralni, de az is gyakran előfordult, hogy az egyhetesre tervezett kiruccanásból hazaszólt, hogy marad még további egy-két hetet. Különösen imádott olyan helyekre járni, amik szexparadicsomnak számítottak – Thaiföld a törzshelyei közé tartozott –, és nem egyszer fordult elő, hogy egy nyaralásból egy új feleséggel az oldalán tért haza.
Házasságai jellemzően nem tartottak túl sokáig, a negatív rekord mindössze egynapos volt, és a dokumentumfilmből nem is derül ki pontosan, hogy összesen tizenhatszor vagy tizenhétszer házasodott. A házasságai nagyjából harmadát kötötte amerikai nőkkel, a többi feleségét külföldről hozta, és amilyen gyorsan fellángolt a szerelem, olyan gyorsan ki is aludtak a lángok, Conn pedig ilyenkor nem sokat teketóriázott, hanem villámgyorsan elvált. A film alapján csak egyetlen gyereke született, egy ma már a felnőttkor küszöbén álló lány, aki többször is megszólal a stáb kamerája előtt. Láthatóan imádja az apját, aki a kis hercegnőjeként bánt vele egész életében.
Kirobbant a botrány, csak épp a hullámai sok ártatlant magukkal sodortak
Conn meglehetősen extravagáns életmódja mellett kibontakozik egy izgalmas nyomozás képe is előttünk, melyben a Wall Street Journal újságíróját Kentuckyban, két nagy igazságérzetű irodista segíti, akik a társadalombiztosítási hivatal munkatársai, és akik már évek óta próbálták felhívni a figyelmet a hivatalukban hosszú ideje folyó visszaélésekre, de senki nem figyelt rájuk. A helyi média túlságosan megijedt attól, hogy befolyásos bírókkal és egy államszerte jól ismert, gazdag ügyvéddel keveredjen harcba, így inkább nem foglalkoztak az üggyel. Damian Paletta viszont nem ijedt meg, és az informátorai segítségével kirobbantotta az ügyet, ami igazán nagyot szólt, csak éppen máshogy, mint azt eredetileg elképzelte.
Az efféle történetek ezen a ponton általában oda jutnak el, hogy megjelenik a várva várt újságcikk, a hatóságok pedig lecsapnak az elkövetőkre, és győz az igazság. Conn története azonban másféle fordulatokat vett. Ugyan a hatóságok valóban elkezdték a nyomozást, az szokatlanul lassan haladt, ugyanis a társadalombiztosítónál, ahol csak tudták, akadályozták a vizsgálatokat, fontos dokumentumokat tüntettek el, ráadásul megfigyelték azt a két dolgozójukat is, akik informátorként hozzájárultak ahhoz, hogy fény derüljön a csalássorozatra. Gyakorlatilag ellehetetlenítették a munkájukat és elüldözték őket, így ők ketten hiába tettek sokat az igazságért, kénytelenek voltak a jól fizetett állásukat otthagyni, és sokkal kevesebbért átmenni egy másik munkahelyre, elveszítve a zsíros állami nyugdíjukat is. Az pedig csak a bónusz, hogy azok, akik az ő ellehetetlenítésükben és az eset eltussolásában segédkeztek, megtarthatták a munkájukat, ahogy később a magas nyugdíj is járni fog nekik. Voltak azonban, akik ennél is rosszabbul jártak.
Eric C. Conn és védőügyvédje Joe Lambert a Szövetségi Bíróságon, 2016-ban (Fotó: Profimedia)
Egy önző tettből társadalmi katasztrófa
Damian Paletta nem sokáig örülhetett a cikke körül kialakult viharnak, ugyanis az állam szokatlan és igazságtalan szigorral csapott le. Mivel kiderült, hogy Conn egy David Dougherty nevű bíró és egy Bradley Atkins nevű pszichológus segítségével gyakorlatilag valódi vizsgálatok és bírósági eljárás nélkül automatikusan ítélték oda minden Connon keresztül érkező ügyfélnek a rokkantnyugdíjat, az állam ezt a hibát úgy próbálta korrigálni, hogy az ügyvéd minden ügyfelétől elvette azt.
Ezzel a drasztikus módszerrel leginkább az volt a gond, hogy Conn ügyfeleinek nagy része (a filmben megszólalók szerint 70-80 százaléka) nem csaló volt, hanem olyan emberek, akik valóban jogosultak voltak a rokkantsági nyugdíjra, és nem azért fordultak Connhoz, mert csalni akartak, hanem azért, mert az államban azt beszélték, hogy ő egy olyan ügyvéd, aki a lehető leggyorsabban elintézi ezt nekik. Conn gyakorlatilag a sikerdíjaiból fedezte a saját luxuséletét, és fizette ki a bírót (Dougherty bíró nem egyedül dolgozott, a felettese is benne volt, bár neki csak annyi volt a dolga, hogy elintézze: senki ne szimatolhasson Dougherty után), valamint az orvosszakértőt. Az ügyfelei nagy részének fogalma sem volt arról, hogy valójában egy csalásban vesz részt, egyszerűen csak örültek annak, hogy sikerült hozzájutniuk a segélyhez.
Amikor az állam egy tollvonással ezt megvonta tőlük, hirtelen 1500 embertől vette el a bevételét, szociális katasztrófát okozva ezzel az államban. A nagy szélhámos a harmadik epizóddal vesz komoly fordulatot, bemutatva azt a pusztítást, amit Conn stiklijei és az állam kegyetlen döntése hagyott maga után. Munkaképtelen, több esetben ágyhoz kötött betegek maradtak mindenféle jövedelem nélkül, és bár néhány ügyvéd pro bono elvállalta a képviseletüket, hogy visszaszerezze a segélyüket, ennek az akár évekig húzódó folyamatnak nem mindenki tudta kivárni a végét, és sokan öngyilkosok lettek. Végül az évek során az érintett 1500 emberből körülbelül ezren vissza tudták szerezni a támogatást, de vannak, akik még ma is pereskednek, pedig már első ránézésre is látszik, hogy járna nekik a segély.
A nagy szökés
Az ügy hosszú évekig húzódott, és végül csak a főbb szereplők ellen sikerült vádat emelni, de őket legalább mind elítélték. Conn 27 évet kapott, Dougherty bíró (a csalássorozat ötletgazdája) 4-et, és már meg is halt a rács mögött. Az orvosszakértő Bradley Atkinst 25 év börtönre ítélték. Dougherty felettese, Charlie Paul Andrus bíró pedig fél év börtönt kapott azért, mert megpróbálta ellehetetleníteni a társadalombiztosítási hivatal informátorait. Az ügynek igazából nem voltak nyertesei, csak vesztesei, mivel az állam a legkisebb szociális érzékenységet is mellőzve próbálta helyrehozni a saját mulasztását.
Eric Conn elfogása után, a Lexington állambeli Blue Grass repülőtéren, 2017. december 5-én (Fotó: Profimedia)
Ha pedig azt hinnénk, hogy itt a vége, és levonhatjuk végre a tanulságokat, akkor ezt engedjük el gyorsan: 2017-ben Eric C. Conn a börtönbe vonulása előtt megszökött a házi őrizetből, és hosszú hónapokon át eredményesen bujkált, miközben nagy erőkkel kereste őt az FBI. A negyedik epizód a csaló hihetetlen történetének végét, a szökését meséli el, ahogy különféle trükkök sorával és egy hamis útlevéllel eljutott Mexikón át Hondurasig, ám onnan már nem tudott átmenni Ecuadorba, aminek nincs kiadatási egyezménye az Egyesült Államokkal. Végül a közel egy éven át bujkáló, lefogyott, rossz bőrben lévő és legatyásodott ügyvédet egy hondurasi Pizza Hutban fogta el az FBI. Amikor visszavitték az Egyesült Államokba, a repülőtéren a sajtó kérdéseire csak annyit felelt, hogy
Jó újra itthon lenni.
A luxushoz szokott életmódjába nem fért bele a pénztelen bujkálás Dél-Amerikában, és a végére ezt kénytelen volt magának is bevallani. Az alkotók telefonon keresztül szóra bírták Connt, és ez a beszélgetés narrációként a filmben is hallható: ha hihetünk neki, mára már megbánta, amit tett, és úgy véli, hogy a csalássorozat nélkül is sikeres ügyvédi karrier várt volna rá. De ezt már sosem fogjuk megtudni.
A nagy szélhámos című dokumentumfilm-sorozat az Apple TV+ kínálatában látható.
