Valamikor a 19. század közepén, amikor a fotográfia már épp kinőtt a gyerekcipőből, egy John Benjamin Dancer nevű liverpooli feltaláló csak úgy a saját szórakozására miniatűr méretű fotókat kezdett készíteni műhelyében, amelyeket legfeljebb csak mikroszkópon keresztül lehetett alaposan megszemlélni. Bár Dancernek tényleg semmiféle konkrét célja nem volt a mikrofilmekkel (sőt, ő maga gyerekesnek és kissé értelmetlennek tartotta ezt a hobbit), a képek 1857-ben váratlanul nagy sikert arattak Párizsban a helyi fotográfusok körében.
Különösen egy mérsékelten sikeres portréfotós, bizonyos René Dagron (nem Dragon!) lelkesedett Dancer találmánya iránt; valószínűleg nem elsősorban művészi, hanem sokkal inkább üzleti potenciált látott benne. Ám mivel a mikroszkóp akkoriban sem számított a háztartások alaptartozékai közé, a fényképésznek ki kellett fejlesztenie egy kicsi, egyszerű és olcsó szerkezetet, amellyel bárki megnézheti a minifotókat. Ez lett végül az ún. Stanhope, amely tulajdonképpen egy angol főnemes, a nevezetes Stanhope család egyik ismert tagja, Charles Stanhope gróf egy jó fél évszázaddal korábbi találmányának (kb. egy speciális formatervezésű, inkább nagyítóra emlékeztető kézi mikroszkóp) továbbgondolása volt.
Az eredeti Stanhope-nagyító (fotó: Wikipedia)
A Stanhope tényleg rendkívül puritán kis alkalmatosság: lényegében egy aprócska üveghenger, amelynek az egyik vége domborúra van csiszolva, a másik végén pedig egy miniatűr keretben foglal helyet a letöpörített, szinte teljesen áttetsző mikrofilm, amit a fény felé fordítva meg is tudunk tekinteni. De Dagron igazán nagy ötlete nem is ez volt, hanem az, hogy a lencséket különböző – főként női vásárlókat, valamint a turistákat célzó – cuki kiegészítőkbe rakta, például brossokba, medálokba, órakulcsokba, gyűrűkbe, gyűszűkbe, zsebkésekbe, icipici távcsövet formázó szuvenírekbe és hasonlókba: a Franciaországban Bijoux Photomicroscopiques-nak vagy kukucskáknak nevezett-becézett mütyüröket pedig az emberek vitték, mint a cukrot. A francia fényképész mini-képnézegetői az 1862-es londoni világkiállításon is nagy sikert arattak. Ahogy azt a The Photographic Journal nevű szaklap 1864-ben:
A párizsi M. Dagron egy egész sorozatot hozott a világkiállításra Bijoux Photomicroscopiques nevű, gyönyörű kis optikai műszeréből, amellyel ezeket a szemmel csaknem teljesen láthatatlan fényképeket olyan tisztán és olyan nagyításban élvezhettük, hogy az általános csodálatot váltott ki. Dagron úr bemutatott néhányat darabot Viktória királynőnek, aki egészen le volt nyűgözve; és mivel ő volt az egyetlen kiállító, joggal számíthatott arra, hogy a vállveregetésénél nagyobb jutalmat kap majd (de hiába, végül Dargonnak csak egy ún. honorable mention jutott, bár ez nem szegte kedvét: a hatvanas évek közepétől már 150 alkalmazottat foglalkoztatott, és naponta 12 ezer optikai bizsut gyártott).
Egy Stanhope-képnézegető (fotó: Wikipedia)
Bár Dagron hivatalosan levédette a találmányát, az élelmesebb vállalkozókat ez nem akadályozta meg abban, hogy különféle Stanhope-csecsebecsékkel árasszák el a piacot (pláne, hogy a fényképész a századfordulón meg is halt): az egyik legkedveltebb forma a 19. század végén, illetve a huszadik század elején a – többnyire aranyszínben pompázó – disznó volt (itt lehet megnézni elölről és hátulról), amelynek a hátsójába fúrt lyukon kellett bekukucskálni ahhoz, hogy megnézhessünk egy képet Grover Clevelandről, az Egyesült Államok elnökéről, Viktória királynőről vagy valamelyik biblia alakról. Netán egy ruhátlan nőről: a pornográf tartalmak ugyanis – és ez valószínűleg senkit nem fog megdöbbenteni – már a kezdet kezdetén is igen jellemzőek voltak a Stanhope-képnézegetőre.
Miniatűr pornókép (fotó: stanhopemicroworks.com)
Maga Dagron is készített ilyeneket, nyilván nem függetlenül attól, hogy Franciaországban is ekkoriban (a 19. század közepén) kezdtek szigorúbban fellépni az obszcénnak minősített művekkel szemben, Angliában pedig ugyancsak hasonló volt a helyzet. Mivel egy hétköznapi bizsunak álcázott, miniatűr meztelen nős kép kevéssé keltette csak fel az erkölcsrendészet figyelmét, a pornós Stanhope-ok egész Nyugat-Európában népszerűnek számítottak, természetesen elsősorban az urak körében. René Dagron találmánya meglepően sokáig tartotta magát: állítólag még a múlt század hetvenes éveiben (!) is készültek ilyenek (vagyis ma is készülnek, csak már nem a klasszikus módszer szerint), de persze a fősodorból már jóval korábban – legkésőbb a két világháború között – kiszorultak. Viszont az antik kuriózumokra, furcsaságra bukó műgyűjtők azóta is előszeretettel vásárolnak egy-egy eredeti példányt. Pláne, ha még egy kép is van benne egy pucér nőről.
