Sok kihívás elé állított ez az év fotósként és képszerkesztőként, de egyik sem volt olyan kemény és embert próbáló, mint kiválasztani húsz meztelen embert és Budapestet (egyszerre) ábrázoló fotót a 85-ből, amit Martin Pavel elküldött nekem. Nem azért, mert mindegyik „necces” (azok egyébként, de azt gyorsan elengedtem, hogy meg akarjam kímélni az olvasót a teljes és büszkén vállalt meztelenségtől, inkább jöjjön a 18-as karika), hanem azért, mert mindegyik annyira erős, egységesen és kivétel nélkül, hogy képtelenség kiragadni bármelyiket is, mint jellemző példát. A cikkben szereplő fotók (végül 30 lett, ez van) tehát inkább véletlenszerűen kerültek ide, illetve azért, mert Martin külön kérte, hogy mutassuk meg őket.
És ez még csak a budapesti csomag.
Fotó: Martin Pavel
Martin Gabriel Pavel az egyik legtermékenyebb európai fotóművész, képei egyszerre mélyek és szórakoztatóak, különösebb fotótörténeti műveltség nélkül is befogadhatóak, elég hozzájuk, ha nyílt és lehetőleg nem prűd a néző. Magáról a művészről nem sok minden derül ki az interneten, legfeljebb az, hogy „1988-ban született, és szeret viccesen művészi önportrékat készíteni (vagy portrékat készíttetni magáról), mi meg így legalább azt is tudjuk, hogy hogy néz ki” – írtuk róla tavalyi, aktfotózásról szóló cikkünkben.
Sokoldalú művész, de Daily Portrait című sokéves projektje a leghíresebb. Eleinte – 2012-ben – még csak eszköztelen, minimalista portrékat készített fal előtt álló fehérneműs emberekről, később Prága közterületein fotózott közeli arcokat, azaz itt csak sejtette a meztelenséget. Ismert 2015-ben lett, amikor kiadott egy csodálatos kötetet berliniekről, akik a lakásaikban állnak, ülnek, ejtőznek, ölelkeznek, ezúttal tényleg meztelenül. A könyv, bármilyen közhelyesen is hangozzék ez, a sokszínűség ünnepe, ugyanolyan jogon kap benne saját képet mindenki bőrszíntől, kortól, súlytól, szexuális orientációtól és testi-lelki defekttől függetlenül. Pavel semmit sem takar ki (kivéve természetesen a lehangolóan prűd Instagramon), mégsem szexualizálja alanyait, egyszerűen csak megmutatja őket.
Fotó: Martin Pavel
Itt jön a csavar: Pavel elkezdte járni a közép-európai, posztkommunista nagyvárosokat, még mindig meztelen embereket kutatva, csak éppen emelte a tétet:
most már közterületen fotózta őket, nem csupán otthonaikban.
Így jutott el Brno, Pozsony és Bécs után Budapestre is. Nem csak a (meztelen) emberek érdeklik, hanem a környezetük is, annyira, hogy sokan szabályosan belevesznek a panelrengetegbe, gyárépületekbe, eltűnnek a rohadófélben lévő bódék közt és kirakatok előtt. Mint ebből már sejteni lehet, Martint nem foglalkoztatják a turistalátványosságok és a frekventált csomópontok, nem a Halászbástya boltívei alatt és az ötödik kerület patinájában készít ízléses, visszafogott, „pont-nem-látszik-semmi” aktfotókat. A jellegzetes, két világ között ragadt, posztkommunista valóság érdekli, a külváros, a lelakott, elhasznált területek, ahol csak hivatalosan zajlott le a rendszerváltás, a dzsentrifikáció pedig úgy sem.
Fotó: Martin Pavel
Amikor utolsó állomásán, Budapesten dolgozott, még nem szeretett volna nyilatkozni, azt mondta, félő, hogy kellemetlen helyzetbe hozná alanyait és ezzel veszélyeztetné a projektet. Most azonban, hogy végzett, és elindított egy közösségi gyűjtést, hogy megszülethessen a könyv a több száz fotóból (itt lehet, sőt: melegen ajánlott támogatni őt ebben), megüzente, hogy szabad a pálya. Minden további nélkül odaadta az összes budapesti fotót és válaszolt is a kérdéseimre.
Hogy tetszik Budapest?
Imádom. Gyönyörű, varázslatos város ez. Ezzel a sok Soros- és Juncker-ellenes plakáttal, a háttérben az ódon, méltóságteljes, kopott épületekkel olyan az egész, mint egy disztópikus film díszlete. Amiben egy „sötét varázsló” irányítja az országot. Igyekeztem szimbólumokkal megmutatni Magyarország helyzetét, érzéseit. Az egyik fotómon egy fekete alma van egy nő előtt: valami, valaki rothad itt. Egy másikon egy nő áll a lift előtt, a tükröződése azonban másképp néz ki, mint ő. Ez a másfajta tükör azt jelenti, valaki torzítja a valóságot. A magyarok ebbe a tükörbe néznek és a torz tükröződésben kezdenek hinni a valóság és önmaguk helyett.
Fotó: Martin Pavel
Milyen volt az élet, amikor nem fotóztál?
A Keleti pályaudvar mellett laktam, a hetedik kerületben. Csodás, nyers, nyüzsgő hely, tele érdekes emberekkel. Biztonságban éreztem magam. A nyolcadik kerületet is szerettem, az őszintesége miatt. Kedveltem az ipari övezeteket is, mint a Csepel Művek, a Flórián téri metróállomás, vagy a kínai piac a régi Ganz-gyárnál. A kedvencem azonban a Népsziget nevű szellemsziget. Mindig ott úsztam a Dunában.
Milyenek a magyarok? Szégyenlősek? Frusztráltak? Mit szóltak ahhoz, hogy meztelenül fotóznád őket?
Nem vagytok szégyenlősek. A többi országhoz képest egy kicsit nehezebb volt megszervezni a fotózásokat, sokan nem válaszoltak vagy lemondták. Fejenként kábé száz üzenetváltás kellett: időpont-egyeztetés, visszamondás, majd elölről az egész és így tovább. Ilyesmit nem tapasztaltam más országokban.
A magyarok csodálatos, kedves, tehetséges, mesebeli emberek, és sajnos egyre inkább paranoiások is.
Érzelmesek, erős bennük a nosztalgia, amelyet a kormány rosszra használ. Egy utópisztikus álmot ígért nekik az erős, önfenntartó Magyarországról. Aztán nem éppen szabad országokhoz láncolja magát, mint Oroszország vagy Kína. Csehországban egyébként hasonló a probléma az oligarcha miniszterelnökünk és köztársasági elnökünk miatt.
Miért a meztelenség?
Mert embereket szeretnék fotózni, nem textilrétegek alá bújt embereket. A meztelenség az alapállapot. A textil csak adalék.
A többség, ha azt hallja, aktfotó, szexi képekre gondol. Te azonban nem szexualizálod az alanyaidat.
Nem használok bevett pózokat. Kötéltánc az egész.
Fotó: Martin Pavel
Egyszer azt mondtad, a meztelenség megszünteti a nemzeteket, ezért is fotózol ilyen képeket.
Inkább egyszerűen nevetségesnek tartom a nacionalizmust és a nacionalista retorikát ebben a „világfaluban”, ahol már minden hely összeköttetésben van egymással. Az ilyesmi csak a szavazatszerzésről szól, azok a politikusok használják, akik nem tudnak gazdasági eredményeket, terveket, ötleteket felmutatni. Erről szeretnék elterelni a figyelmet a nacionalizmussal és azzal, hogy a védtelen kisebbségeket (LGBT-közösség, menekültek, művészek) elnyomja. Ezzel visszavetnék Magyarországot a sötét középkorba. Nem gazdagodhat az ország szabadságjogok és nemzetközi együttműködés nélkül – és most nem Oroszországra és Kínára gondolok.
Hol találtad a modelljeidet?
Facebook-csoportokba posztoltam, sokakra külön ráírtam, később a részt vevők vitték a híremet, és újságcikkekből is szereztem tippeket.
Hát a helyszíneket?
Hosszas séták. Illetve az interneten is találtam helyszíneket, például urbex weboldalakon. Szomorú, mennyi minőségi modernista épületet hagynak magára és rombolnak le, vagy cserélnek le a neoklasszicista építészet hibás, steril, rossz imitációjával. Olyan lesz ettől a város, mint Disneyland: olcsó, intellektuálisan szegényes és unalmas.
Minden képeden látszik, hogy alaposan átgondoltad a kompozíciót. Mennyi volt az előzetes munka és mennyit rögtönöztetek?
Először ruhában fotóztunk, próbafotók készültek így, hogy ellenőrizzem a kompozíciót. Maga a meztelenül fotózás sokszor csak egy perc – sokszor persze több. Attól függ, mennyire forgalmas a hely.
Volt beszólogatás, fenyegetőzés a járókelők részéről? Vagy éppen hogy poénra vették?
Budapesten egy kellemetlen helyzetre sem emlékszem. A Ferencvárosi kikötőben egy egyetemista fiút fotóztam, amikor megállt mellettünk egy rendőrautó. Emlékszem, éppen kopasz voltam, frissen borotvált fejjel. Mindenfélét kérdeztek, végül azt mondtam nekik, egy cseh színházi plakáthoz készül a kép. Annyira szürreális volt számunkra az egész jelenet, hogy inkább leléptek. Szerintem el sem mondták senkinek, úgysem hitt volna nekik senki.
Tartalmilag belenyúltál a képekbe? Alkalmaztál Photoshop-trükköket?
A lépcsőházban, a lift előtt álló nő tükörképét egy másik fotóból vágtam ki. Az ikrek fotója azonban valódi, tényleg egy testvérpárt láthatunk. Néha más képekből illesztek be embereket a háttérbe Photoshoppal.
Fotó: Martin Pavel
Most mi a terv?
A barátnőmmel fotózok majd közösen Svájcban. Egyébként Amerikába mentem volna, de a járvány miatt nyilván változott a terv.
Kell még fotóművészet? Erre tessék!
Házasság első látásra: Kornélia elköltözött Jánostól, a férfi pedig csupán egy bugyit kért tőle távozáskor
Csillagjegyek, akik megérzik a bajt
A Vígszínház több népszerű darabját nem láthatják már többé a nézők
Harry herceg elsírta magát III. Károly döntése miatt, igazi arculcsapásként élte meg
Ez a 6 kozmetikum pénzkidobás a szakemberek szerint
Egyre jobban aggódik a világ, Vilmos herceg is elkezdte lemondani a találkozóit
Ezek a csillagjegyek igénylik az egyedüllétet
