nlc.hu
Szabadidő

Hosszú hétvégék 2023-ban

Hat hosszú hétvégénk lesz jövőre, egy napot sem kell ledolgozni

A négy- és a háromnapos hétvégéket sem kell ledolgoznunk - közölte az államtitkár.

Jövőre kétszer – húsvétkor és karácsonykor – lesz négynapos a hétvége, ezen felül négyszer tölthetnek az emberek majd három napot pihenéssel, kikapcsolódással – írta Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) parlamenti államtitkára pénteken a Facebook-oldalán. Mint írta, kétszer – húsvétkor és karácsonykor – lesz 4 napos a hétvége. Ezen felül négyszer tölthetünk majd 3 napot pihenéssel, kikapcsolódással: május 1-én, pünkösdkor, október 23-án, és az újévkor is egy-egy hétfővel bővülnek majd a hétvégi szabadnapok. A munkanapok rendjét, vagyis azt, hogy az esetlegesen keddre vagy csütörtökre eső ünnepnapok és a hétvége között kiadott szabadnapokat melyik szombaton dolgozzuk le, a TIM állapítja meg – tájékoztatott.

Kirándulás

Fotó: Neményi Márton

Koncz Zsófia szerint a hosszú hétvégék kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy több időt töltsenek az emberek a szeretteikkel és felfedezzék Magyarország szép helyeit. Ezt akár elkezdhetjük már a mostani, pünkösdi hétvégén is, csak vigyázzunk, nagyon meleg lesz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top