nlc.hu
Szabadidő

Egy hétig volt víz alatt az elveszett mobil, de működik

Egy hét után került elő a vízbe ejtett telefon, de működik

Nem gondolta volna, hogy előkerül a vízbe ejtett telefonja, azt meg pláne nem, hogy működni is fog.
Víz alatt egy iPhone

Erin Skaggs a Mississippi államban található Horn-szigetre tett kirándulást, ám a vízben elveszítette a telefonját. A nő biztos volt benne, hogy az iPhone sosem kerül elő, így másnap vett egy új telefont.

Aztán olyan történt, amire senki sem számított. A Biloxiban élő Cody Lowe kitett a Facebookra egy fotót, amelyen Skaggs és férje látható a telefon zárképernyőjének fotóján. Azt írta, aki felismeri őket, írjon, mert megtalálta a telefonjukat a vízben.

Azt is írta, hogy töltőre tette az iPhone-t, és meglepődve tapasztalta, hogy a víz alól kiszedett telefon még mindig működik. Mint később kiderült, ez vasárnap történt, csaknem egy héttel azután, hogy hétfőn vízbe esett a telefon.

A posztot több százan megosztották, így a dolog Skaggshez is eljutott, aki végül sértetlenül visszakapta a telefonját. A nő elmondta, hogy nagyon hálás, mert a telefonján rengeteg olyan fénykép volt, amelyekről azt hitte, örökre elveszett. Megköszönte az Apple-nek is, hogy vízálló telefonokat gyárt.

Korábban egy másik iPhone három napot töltött egy folyó mélyén, de túlélte. Amikor a búvárok felhozták a készüléket, az ébresztés miatt még mindig rezgett.

(UPI)

(Kiemelt kép: Pexels/Sergey Meshkov)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése