nlc.hu
Szabadidő

Az augusztus 20-i tűzijáték

Európa legnagyobb tűzijátéka lesz augusztus 20-án Budapesten

Több programmal készülnek a szervezők, mint tavaly.

Idén is négynapos programsorozat lesz az államalapítás ünnepén. Augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és “hamisítatlan fesztiválhangulat” várja a látogatókat. Az államalapítás ünnepén pedig Európa legnagyobb tűzijátékát – amely az ünnepi rendezvénysorozat csúcspontja lesz – tekinthetjük majd meg.

Idén sem maradnak el a hagyományos állami programok: a tisztavatás, a légiparádé, a zászlófelvonás és a Szent Korona-látogatás, miként az egyházi események, az ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet sem.

Könnyűzenei koncertekkel várja majd a látogatókat a Szabadrét Fesztivál, a Retró Tabán színpada, a Road Movie Live és az Utcazene Fesztivál, míg az Operett Korzó “fülbemászó slágerekkel”, a Panoráma Classical pedig klasszikus zenei előadással.

A legkisebbek és szüleik a Varázsliget színes programkavalkádján szórakozhatnak. Idén is megnyitja kapuit a Magyar Ízek Utcája, lesz Csárdafesztivál, az úgynevezett street foodok kedvelőit pedig a Food Truck Show várja.

tűzijáték

Részlet a tavalyi budapesti tűzijáték-show-ból – Fotó: MTI/Lakatos Péter

A magyarországi megyék és települések előtt a Városok sétányán, a magyar történelem legnagyobb hősei előtt a Hősök útja programjain tiszteleghetnek az érdeklődők.

Idén is megrendezik a hagyományos népi kultúra legkiemelkedőbb alkotásainak seregszemléjét, a Mesterségek ünnepét. Számos program várja a divat és a dizájn szerelmeseit is a Bálnában és a Nehru-parton.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top