Wittelsbach Erzsébet magyar királyné sokak számára máig egyet jelent a tévéből olyannyira ismert, Romy Schneider által alakított Sissivel. A színésznő három filmben (Sissi – A magyarok királynéja, Sissi – Az ifjú császárné, Sissi – Sorsdöntő évek) játszotta a szerepet 1955-től 1957-ig, és ezek a filmek nem titkoltan azzal a szándékkal készültek, hogy kicsit felrázzák és jobb kedvre derítsék a II. világháború után mélyponton lévő Európát. Ezt a céljukat olyannyira teljesítették, hogy hiába telt már el 65 év az utolsó rész bemutatása óta, és hiába ismerik és szeretik Sissit szerte Európában, mégsem történt igazán jelentős próbálkozás arra vonatkozóan, hogy ismét filmsikert (sorozatpróbálkozás azért már született nemrég) érjenek el az uralkodónővel.
Sissi kontra patriarchátus
Pedig bőven van lehetőség a karakterben, lévén a Romy Schneider-filmek egy eléggé megszépített, erősen romanticizált Sissit mutattak be nekünk, és ugyan a konfliktusát az anyósával jól ábrázolták, bőven hagytak teret azoknak a filmeseknek, akik egy ennél hitelesebb, a királyné karakterét és problémáit jobban, árnyaltabban kitaglaló alkotást szerettek volna készíteni. Az idei Cannes-i Filmfesztiválon bemutatkozó, és most a Karlovy Vary-i Filmfesztivál programjában is vetített Corsage azonban minden, csak nem hiteles Sissi életrajzi film, és nem is akar az lenni. Fantáziaelemekkel kevert mese, ami azonban a fő célját tökéletesen teljesíti: hihető, de erősen modernizált karakterré varázsolja az épp krízisen áteső Sissit, akinek lázadása itt egy modern nő lázadása egy patriarchális rendszer ellen.
A film nagyjából egyetlen év történéseit foglalja össze, a cselekmény 1877 végén kezdődik és 1878 vége felé ér véget. A hivatalos életrajz szerint ebben az évben valójában semmi különös nem történt Sissi életében, de Marie Kreutzer osztrák rendező pont a hétköznapi, banális helyzetekben próbálja leginkább elkapni Sissi karakterét, és megmutatni, hogyan szenvedett attól, hogy nő létére neki csak a csillogás és a pótcselekvés jutott, a férje, Ferenc József pedig még arra sem méltatta, hogy az udvar fontosabb ügyeit megbeszélje vele.
Sissi önző és depressziós
A Corsage nem akar romantikus képet festeni Sissiről, sőt, még csak arra sem törekszik igazán, hogy szimpatikussá próbálja tenni a királynét. Vicky Krieps (aki a Fantomszálban játszott Daniel Day-Lewisszal) alakításában fontos szerepet kapnak a királyné személyiségének árnyoldalai is, valamint az, hogy meglehetősen önző volt. Erre az egyik legfőbb példa, amikor a társalkodónője elmeséli neki, hogy megismert egy férfit, aki megkérné a kezét, és mivel már abban a korban van, hogy szerinte ez lehet az utolsó esélye a házasodásra, szeretné magát felmentetni Sissi szolgálata alól. A válasz cseppet sem megértő: a királyné elmondja, hogy ő az egyetlen, aki régóta szereti és megérti őt, szüksége van rá, ezért nem engedi el. De nem bánik kesztyűs kézzel azzal az öltöztetőjével sem, aki nem húzza elég szorosra a fűzőjét: először leteremti, majd elküldi a szolgálatából.
Krieps alakításában Sissi olyan, mint egy kalitkába zárt madár: lélekben szabad, repülne, de gúzsba köti a környezete és annak tradíciói, és ettől depresszióssá válik. A Ferenc Józseffel való házasságában ugyan Marie Kreutzer érzékelteti, hogy ez köztük egykor egy valódi szerelem volt, és nyomokban még jelen van benne az egykori gyengédség (kettejük szexjelenete különösen erős), de már annyi sérelem van köztük, és olyan nagy lett a kettejük közti távolság, hogy az egykori lángolás ezt már nem képes rendbe hozni. Kreutzer a Sissi körüli szeretős pletykákat valósággá változtatja: a folyton utazgató királyné bárhová is menjen, mindig van ott egy férfi, akivel körbeudvaroltatja magát, láthatóan fürdőzik a férfiak figyelmében és bókjaiban, és Sissi általuk próbálja valahogy betölteni a szívében lévő űrt, amit a házassága kudarca okoz benne.
Sissi, az image megszállottja
A Corsage nem igazán ragaszkodik a tényekhez, sőt olykor még a korhűséghez sem. Ehhez nemcsak néhány mai dal (korabeli hangszereken történő) megszólalása járul hozzá, hanem maga Sissi is sokkal modernebb figura modernebb gesztusokkal, mint ahogy az várható lenne. Az egyik emlékezetes jelenetben az orvosával beszélget, aki egy új szert, a heroint írja fel neki hangulatjavítónak, és külön meg is jegyzi, hogy a használatának semmilyen veszélye sincs, Sissi pedig annak rendje és módja szerint alaposan rácsúszik a szerre. Tudomásom szerint a film másik fontos jelenetének megtörténtére sincs bizonyíték: a film egy pontján Sissinek bemutatkozik Louis Le Prince, aki az egyik első mozgóképes kamera feltalálója, és a parkban készít egy emlékezetes próbafelvételt Sissivel, aminek pillanatait a film több pontján is bevágja a rendező. A királyné örömmel vesz részt ebben, mert a kamera képsoraival maga is aktívan részt vehet abban, milyen image alakuljon ki róla az emberek fejében.
A Corsage nem történetmesélős film, hanem egy karaktertanulmány egy figyelem középpontjában lévő, egzisztenciális válságban lévő nőről, akit ugyan zavar, hogy a tökéletességet, az állandó mosolygást várják el tőle, néhány lázadó pillanat kivételével mégis folyamatosan ennek az idealizált képnek próbál megfelelni. Ahogy öregszik, egyre szorosabbra húzatja a fűzőjét, sőt még az étkezési zavarai és a súlya állandó méregetése is szerepet kap. Időnként persze csinál valami váratlant (például amikor a hadirokkantak kórházában odafekszik cigarettázni az egyik sebesült katona mellé az ágyba), de többnyire betartja a szabályokat, és igyekszik azok szerint játszani.
Forrás: IMDB
A gyerekeivel való viszonya is szerepet kap – a film egyáltalán nem festi le őt ideális anyaként – sőt a lányával való kapcsolatában láthatjuk, hogy vele mindig próbál magyarul beszélni (Vicky Krieps elég sokat beszél magyarul a filmben, meglepően korrekt kiejtéssel), a film egy pontján pedig Lengyel Tamást is láthatjuk Andrássy Gyula apró szerepében. A rendező sokáig csak apróbb történelmi hűtlenségeket enged meg magának a Corsage-ben, de a film vége felé közeledve ezek – jelzem szándékosan – egyre nagyobbá válnak, hogy végül egyfajta Tarantino-s Becstelen brygantikjára és Volt egyszer egy Hollywoodjára emlékeztető alternatív történelmet kapjunk. Biztosan lesznek nézők, akiknek ez már sok lesz, én azonban értékeltem a film bátorságát, és azt, hogy a főhőse kezébe adta a saját sorsát.
A Corsage című filmet a Karlovy Vary-i Filmfesztivál kínálatában láttam. A magyar mozikban várhatóan ősszel lesz látható.
