nlc.hu
Szabadidő
Kevin Spacey-nek 31 millió dollár kártérítést kell fizetnie

Több millió dollárt fizethet a Kártyavár készítőinek Kevin Spacey, akit szexuális vádak miatt írtak ki a sorozatból

Az ügyvédek nem értenek egyet a döntéssel.

Kevin Spacey-t 2017-ben írták ki a House of Cards, azaz a Kártyavár című sorozatból, miután kiderült, hogy a színészt szexuális bántalmazással vádolják

Kevin Spacey

Kevin Spacey (Fotó: Getty Images)

Most a Los Angeles-i bíróság döntött úgy, hogy a színésznek, aki egyébként a sorozat főszereplője volt, és produkciós cégeinek kell kifizetni a 31 millió dolláros kártérítést a Kártyavár készítőinek. A bíróság azzal érvelt, hogy a forgatás során gyakran helytelenül viselkedett a stábtagokkal Spacey, majd miután le kellett váltani, a gyártók több tízmillió dollárt buktak, amiért újra kellett írniuk a forgatókönyvet. A hollywoodi sztár ügyvédjei azzal támadtak vissza, hogy védencüket már a belső vizsgálatok előtt eltávolították a sorozatból, így ez nem lehet alapja az ő veszteségeiknek – írja az AP

A 62 éves Spacey-t egyébként négy férfi vádolta meg, hogy 2005 és 2013 között szexuálisan bántalmazta őket. Az ügy következtében a magyar–mongol–angol koprodukcióban készülő kalandfilmből, az 1242 – A Nyugat kapujában című alkotásból, amiben a világhírű filmsztár szintén szerepelt volna, kiírták az ügyei miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top