nlc.hu
Szabadidő

Netflixes mesét vizsgál a médiahatóság

Netflixes mesét vizsgál a médiahatóság: egy jelenetben lányok csókolóznak

A tavaly elfogadott pedofilellenes törvényre hivatkozva hatósági ellenőrzést kezdeményezett a magyar médiahatóság a Netflixszel szemben egy rajzfilm jelenet miatt.
Netflix

Több bejelentés érkezett a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) a „Jurassic World: Krétakori tábor” című, egy dinoszauruszokkal teli szigetre vetődött gyerekek kalandjairól szóló netflixes mese jelenete miatt, amiben lány karakterek csókolóznak, írja a 444.

Az ominózus csókjelenet a rajzfilmsorozat 5. évadának 9. epizódjában  történik:

ebben az egyik főszereplő lány szerelmet vall egy másik lánynak, majd megcsókolják egymást.

A hivatal  most „hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja” az epizódot, több bejelentésre, valamint a tavaly elfogadott pedofilellenes törvényre hivatkozva. Ahogy azt mi is megírtuk korábban,  az eredetileg pedofilellenesnek szánt törvénybe olyan részek is bekerültek, amelyek ellehetetlenítik a fiatalok szexuális felvilágosítását. Az eredeti törvényjavaslat eleinte a gyerekekkel szembeni szexuális bűncselekményeket elkövető pedofilok ellen irányult, ezt azonban később a kormánypárt olyan passzusokkal egészítette ki, amely betiltja a nemváltás bemutatását, illetve a homoszexualitás „népszerűsítését”.

A 444 azt írja, hogy a Mandiner, miután beszámolt mesében elcsattant csókról, megkereste az NMHH-t azzal a kérdéssel, hogy mit fognak tenni az ügyben, akik a Mandiner kérdéseire így reagáltak:

„A Netflix egy Hollandiában bejegyzett társaság, amire a holland besorolási szabályok vonatkoznak, illetve a magyar szabályozás alapján a műsorszámok korhatári kategóriába történő besorolási kötelezettsége csak a rádiós és televíziós médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatóknak van, míg az úgynevezett lekérhető médiaszolgáltatások (streamingszolgáltatások) esetében a médiaszolgáltatóknak 2010. évi CLXXXV. törvény (médiatörvény) alapján hatékony műszaki megoldásokat kell alkalmazni azért, hogy a tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott, és pornográfiát vagy szélsőséges, indokolatlan erőszakot tartalmazó műsorszámok kiskorúak számára ne legyenek elérhetők, az NMHH értesíti a holland társhatóságot az azonos neműek mesében látott szerelme miatt.”

Amennyiben a vizsgálat eredményeként, a magyar médiaigazgatási szabályok alapján, jogsértés merül fel, akkor az NMHH a holland társhatóságot, Comissariaat voor de mediát is értesíti majd.

(444, Telex)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top