nlc.hu
Család
Az országgyűlés gyakorlatilag betiltotta a homoszexualitás megjelenítését

Megszavazta az LMBTQ-jogokat csorbító törvényt az Országgyűlés

Az eredetileg pedofilellenesnek szánt törvénybe olyan részek is bekerültek, amelyek ellehetetlenítik a fiatalok szexuális felvilágosítását.

A Parlamentnél tartott tegnapi demonstráció – lásd kapcsolódó cikkünket – ellenére, 157 igen szavazattal, 1 ellenszavazat mellett megszavazta az országgyűlés azt a törvényjavaslatot, amelynek utólagosan benyújtott módosításai súlyosan csorbítják az LMBTQ+ emberek jogait, egyben ellehetetlenítik az iskolai szexuális felvilágosítást és érzékenyítést, továbbá európai uniós jogszabályokat is megsértenek.

Az eredeti törvényjavaslat eleinte a gyerekekkel szembeni szexuális bűncselekményeket elkövető pedofilok ellen irányult, ezt azonban később a kormánypárt olyan passzusokkal egészítette ki, amely betiltja a nemváltás bemutatását, illetve a homoszexualitás „népszerűsítését”.

A most megszavazott törvény értelmében létrejön egy nyilvántartás a pedofil bűncselekményeket elkövetőkről. A változtatás azt is meggátolhatja, hogy a pedofilok olyan állásokat tölthessenek be, ahol gyerekekkel találkozhatnak. A nyilvántartásban az ügyfélkapura belépve lehet keresni egy konkrét névre, az adatok lekérdezésére a szülő vagy más hozzátartozó lesz jogosult, miután megjelölte az adatigénylés alapját. Az adatbázisba azok is bekerülnek, akik korábban követtek el bűncselekményt. Az adatokat kizárólag a gyerekek védelmére lehet felhasználni.

A büntető törvénykönyvet is szigorítja a változtatás. Ennek értelmében a gyerekpornográfia egyes minősített eseteinek elkövetői akár 20 évet is kaphatnak, közben pedig nem lehet feltételesen szabadlábra helyezni őket. Ilyen minősített eset például az, ha 12 évnél fiatalabbal szemben erőszakot alkalmazva követik el a bűncselekményt. A hatalmi viszonnyal visszaélve elkövetett gyerekpornográfia mellett további minősített eseteket is tartalmaz majd a jogszabály: például ha hivatalos személyként követik azt el, ha sanyargatást, erőszakot alkalmazva vagy ha különös visszaesőként követik el azt.

A legsúlyosabb pedofil-bűncselekmények már jelenleg sem évülnek el. Az enyhébb esetekben viszont a jelenlegi 18 éves kor helyett a sértett 21 éves korától indul az elévülés. Új minősített eset lesz a zaklatás tényállásánál az, ha a bűncselekményt 18. életévét betöltött ember gyerek sérelmére követi el.

Megszavazta az országgyűlés a melegek jogait csorbító törvényt

A melegek jogait súlyosan csorbító, eredetileg pedofil-ellenesnek szánt törvény ellen több mint tízezren demonstráltak hétfőn a Parlament előtt (Fotó: Tolnai Linda)

Eddig is foglalkoztatási tilalom sújtotta a pedofilokat az egészségügyben vagy az oktatásban. Változás, hogy bővül ezen állások sora a gyerekek által is látogatható, szabadidő eltöltéséhez kapcsolódó állásokkal. Nem dolgozhatnak például strandon, vidámparkban, állatkertben, sportegyesületben, de ezen elkövetők nem létesíthetnek kormányzati szolgálati jogviszonyt sem, és nem vállalhatnak politikai vezető tisztséget.

A törvény betiltja a teljeskörű szexuális felvilágosítást

Az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozásokkal kapcsolatban is megfogalmaz előírásokat a jogszabály: az nem irányulhat a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás „népszerűsítésére”. Az intézmény pedagógusain kívül csak azok az emberek, szervezetek tarthatnak vagy szervezhetnek ilyen foglalkozást az intézményekben, akik szerepelnek egy hivatalos, folyamatosan frissülő nyilvántartásban. Ennek részletszabályait az emberi erőforrások minisztere dolgozza ki rendeletben. A szabályok megsértésére szabálysértési felelősséget ró mind az intézményvezetőre, mind a foglalkozást tartóra.

A jogszabály kimondja azt is, hogy az állam a gyerekvédelmi rendszerben is védi a gyerekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, de rögzíti azt is, hogy tizennyolc év alatti fiatal számára tilos elérhetővé tenni pornográf tartalmakat, a szexualitás öncélú bemutatását valamint olyat, ami a születési nemnek megfelelő önazonosságtól eltérést, annak megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsíti. Ugyanez a szabály vonatkozik a reklámokra is.

A jövőben a tévék is csak tizennyolc év felettieknek ajánlhatják az ilyen tartamú filmeket, műsorokat, a Médiatanács pedig köteles lesz kérni azon tagállam intézkedését, amelynek joghatósága alá tartozik a szabályt megsértő médiaszolgáltató.

A HumenOnline értesülései szerint egyébként már európai parlamenti képviselők is tiltakoznak a törvény ellen, amelyet homofóbnak neveznek, egyben rámutatnak, hogy a szexuális felvilágosításra vagy például a nemváltás ábrázolására vonatkozó, utólag benyújtott módosítások több európai uniós jogszabályt is sértenek.

Még több LMBTQ+ az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top