Gripeneket is láthatunk a ma esti tűzijáték előtt: 19:30-20:00 óra között a Magyar Honvédség Gripenjei kötelékben repülnek majd a Duna Parlament és Lánchíd közötti szakaszán – tudatta a Honvédelmi Minisztérium. A látványosságokat a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisa három Gripen repülőgépének köteléke kezdi majd meg. A vadászgépek kétszer húznak át a Parlament előtt a Duna felett, délről északi irányba repülve. Az első áthúzás során nemzeti színű füstöt húznak, majd pár perccel később, visszatérve, a Parlament előtt meredek emelkedést hajtanak végre utánégető alkalmazásával.
Keretsztorit kapott a tűzijáték
A 21 órától kezdődő, a Tűz és fény játéka nevet viselő, az államalapítás és Szent István előtt tisztelgő hagyományos tűzijátéknak – amely Európa legnagyobb tűzijátéka lesz – monumentális fényfestés, fény- és drónshow is része lesz. A tűzijáték kerettörténetében egy kisgyermek álma elevenedik meg a Duna felett. A kisfiú a Szent Korona szellemével találkozva repül végig az államalapítás utáni magyar történelem nagy fejezetein a hódítók korától egészen a 20. századig – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Az első blokkban az államalapítás utáni történelem eseményei állnak a középpontban, a második rész a Hunyadi-kornak és a nándorfehérvári diadalnak állít emléket, a harmadik szakasz az 1848-as forradalmat és szabadságharcot mutatja be, a negyedik pedig az 1956-os eseményeket emeli ki. A produkció utolsó percei a magyar történelmet, jelenünket és jövőnket állítja párhuzamba.
Drónok is főszerepben
Az idei tűzijáték és a hozzá tartozó show több mint 4 kilométer hosszan, a Margit hídtól egészen a Petőfi hídig tart. A 40 ezer pirotechnikai eszközt könnyen felismerhető, látványos motívumok és alakzatok színesítik, a műsort 600 drónból álló drónshow, fényfestés és fényshow egészíti ki.
A hidak és Budapest egyes ikonikus helyszínei külön világítást kapnak, a látványt pedig tovább fokozzák a Duna vizét színező, világító elemek és az égre vetített élő hologramok.