Antiochiai Szent Pelágia
Pelágia városszerte csodált szépség, ünnepelt színésznő és közismert prostituált volt Antiochiában, valamikor a Kr. u. 5. században; szóval ennél világibb, mondénabb jelenség nem is nagyon lehetett volna (mondjuk azt még érdemes hozzátenni, hogy a szépség és a színésznői hivatás egészen a történelmi közelmúltig gyakorlatilag kéz a kézben járt a prostitúcióval). Thomas Craughwell, a romlott életű szentek nagy szakértője így ír róla: „A férfiak, akiket szeretőivé fogadott, valósággal megrészegültek tőle. Pelágia kedvéért az apák elhagyták gyermekeiket, a gazdag emberek pedig elherdálták birtokaikat. Még a császárné bátyját is elcsábította. Szent Jánost annyira zavarba ejtette Pelágia félelmetes, már-már földöntúli vonzereje, hogy azon tűnődött: a nő vajon valamiféle kábítószer segítségével vagy esetleg varázslattal lett-e úrrá a férfiakon”.
A mindig feltűnően öltözködő, karizmatikus antiochiai kurtizán a Katolikus Lexikon szerint (amelyben valamiért Jeruzsálemi Szent Pelágiaként hivatkoznak rá) nem csak Aranyszájú Szent János tartotta varázslónőnek, hanem a saját korában is boszorkánysággal vádolták, mert „akkora befolyása volt, főként a fiatalok körében”. De egy napon Pelágia – némileg váratlanul – egy később ugyancsak szentté avatott püspök, bizonyos Nonnus hatására megtért, megkeresztelkedett, felhagyott a bűnös élettel, vagyonát elosztogatta, rabszolgáit felszabadította, és Jeruzsálembe ment, ahol férfiruhába öltözve, remeteként élt az Olajfák hegyén; mindössze három évvel később halt meg, alighanem az extrém aszkézis következtében, mivel ez idő alatt alig vett magához táplálékot.
Szent Pelágia felhagy a bűnös élettel (Forrás: Wikipedia)
Egyiptomi Szent Mária
Az 5. század környékén élt, az ortodoxok és a kopt keresztények körében nagy tiszteletnek örvendő sivatagi anya, Egyiptomi Szent Mária pályafutása sokban hasonlít Szent Pelágiáéhoz, csak ő nem Jeruzsálemben remetéskedett, hanem a tűzforró és kopár Jordán-sivatagban, és nem három évig, hanem majdnem fél évszázadon (!) keresztül. Na, de ne szaladjunk ennyire előre! Az egyiptomi születésű Mária mindössze 12 éves volt, amikor elszökött a szüleitől, és az ókori világ egyik legragyogóbb metropoliszába, Alexandriába ment, ahol rögvest belevetette magát a promiszkuitásba, azaz – kis túlzással – gátlástalanul üzekedett kb. minden férfival, aki csak szembejött. Vagy ahogy ő maga fogalmazott: „Olyan voltam, mint a közdorbézolás tűzhelye” (…)…kielégíthetetlen vágy és elfojthatatlan szenvedély hajtott, hogy a szennyben fetrengjek. Ez volt az életem. A természettel való mindenféle visszaélést tekintettem életnek”. Fontos azonban, hogy Bűnös Mária (merthogy így is nevezték) nem prostituált volt, hanem inkább afféle élvhajhász szexfüggő: az aktusokért ugyanis soha nem kért pénzt vagy bármilyen más ellentételezést, hanem koldulásból és lenfonásból tartotta fenn magát.
Egyiptomi Szent Mária José de Ribera festményén (Forrás: Wikipedia)
Aztán egy nap megszállta a Szentlélek, és zarándokútra útra indult Jeruzsálembe, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepére; igaz, egy meglehetősen sajátos zarándoklat volt, mivel jámbor útitársait kivétel nélkül mind elvitte egy-egy menetre. Ám amikor Jeruzsálemben valamilyen láthatatlan erő megakadályozta, hogy beléphessen a Szent Sír-templomba, Mária rádöbbent, hogy mindeddig bűnös és tisztátalan életet élt. Szűz Máriához könyörgött tehát bocsánatért, és megfogadta, hogy szigorú aszkézisbe merül. Ezután végre sikerült bejutnia a templomba, ahol egy mennyei hangot hallott: „Ha átkelsz a Jordánon, dicsőséges nyugalomra fogsz találni.” Mária így is tett: visszavonult a sivatagba, és többé nem is hagyta el azt. Negyvenhét éven keresztül élt a semmi közepén, tökéletes izolációban, és ezalatt mindösszesen két és fél darab cipót és némi füvet fogyasztott, ruhát pedig egyáltalán nem viselt. Halála előtt egy évvel még egyszer utoljára találkozott egy élő emberi lénnyel, Zoszimász püspökkel, akinek elmesélte élete történetét. Holttestét Zoszimász temette el, a sírgödröt egy barátságos oroszlán (de tényleg egy oroszlán!) ásta.
Szent Olga, kijevi fejedelmasszony
Olga fejedelemasszony nem szexelt összevissza (vagy legalábbis nem tudunk róla) és pláne nem vonult a pusztába önkéntes száműzetésbe: helyette inkább a brutális és véres tömeggyilkosságok elkövetésében jeleskedett. A (talán) viking, azaz varég származású orosz nagyhercegnőt valamikor 15 éves kora körül, Kr. u. 903 táján adták feleségül Igor Rurikovics nagyherceghez, aki 912-ben, Oleg fejedelem halála után örökölte a Kijevi Rusz trónját (igen, ez az a bizonyos Kijevi Nagyfejedelemség, Oroszország, Ukrajna és Belarusz elődje, amit Vlagyimir Putyin elnök úr mostanában nagy erőkkel próbál többé-kevésbé visszaállítani; igaz, ezekben a pogány időkben a nagyfejedelemség még korántsem volt olyan hatalmas és jól szervezett államalakulat, mint jó száz évvel későbbi fénykorában, hanem csak inkább afféle törzsszövetségként működött). Utána sokáig – meglepően sokáig – elég eseménytelen életet élt: legközelebb akkor hallunk felőle, mikor 942-ben, kb. ötvenéves korában (ezt azért érdemes némi kritikával kezelni) életet ad első gyermekének, Szvjatoszlávnak, a későbbi kijevi fejedelemnek.
Ám innentől kezdve aztán felgyorsultak az események, ugyanis mindössze három évvel később, 945-ben Igor Rurkovicsot megölték a drevljánok. Ez a harcias és makacs szláv törzs szintén a Kijevi Rusz szövetségéhez tartozott, és korábban még Igor elődje, Oleg fejedelem bizánci hadjáratában is részt vett, ám egy ideje valamiért nem volt hajlandó adót fizetni az uralkodónak. Így a fejedelem személyesen, testőrsége kíséretében ment el beszedni a jussát; bár az adót végül megkapta, majd el is indult hazafelé, Kijevbe, útközben valamiért mégis meggondolta magát, és – ahogy a Wikipedia írja – csapatának nagyobbik részét előreküldve visszafordult, hogy még több pénzt próbáljon kisarcolni a drevljánoktól. Ők azonban fellázadtak, Igor kíséretét lemészárolták, őt magát pedig a lehető legborzalmasabb módon végezték ki: két lehajlított nyírfához kötözték, és utána a fákat elengedve kettészakították a testét.
Kijevi Szent Olga (Forrás: Wikipedia)
A továbbiakban régenskirálynőként uralkodó Olga rettenetes bosszút állt férje gyilkosain; ráadásul nem is egyszer, hanem mindjárt négy alkalommal.
- Amikor a sikeres királygyilkosságtól megrészegült drevljánok követeket küldtek Kijevbe azzal a szemtelen ajánlattal, hogy Olga menjen férjhez vezérükhöz, Malhoz, az özvegy fejedelemasszony udvariasan végighallgatta őket, aztán egy gödörbe dobatta, és élve eltemettette a küldöttség minden tagját, akik minden bizonnyal szörnyű kínok között szenvedtek ki.
- Ezt követően azt üzente a drevljánoknak, hogy elfogadja az ajánlatot, és egyúttal szeretné, ha azok „elküldenék hozzá a legelőkelőbb és legkiválóbb embereiket, hogy illő kíséretet biztosítsanak számára”. A drevljánok, akik mit sem tudtak a követek meggyilkolásáról, eleget is tettek a kérésnek, és Kijevbe vezényelték a törzs színe-virágát. A folytatást nem nehéz kitalálni: Olga a fürdőházba invitálta vendégeket, majd rájuk gyújtotta az egész épületet.
- A harmadik csapás: Olga újabb üzenetet küldött a drevljánoknak, amelyben azt kérte, hogy „abban a városban, ahol megölték a férjét, készítsenek nagy mennyiségű mézsört, hogy a Igor sírja mellett gyászlakomát tarthasson”. Amikor Olga kíséretével megérkezett néhai férje nyughelyéhez (a legenda szerint a Mohila Igora-kurgánban temették el), kivételesen nem kaszaboltatott le azonnal mindenkit, hanem tényleg tartott egy halotti tort, amelyen vendéglátói is részt vettek, és alaposan lerészegedtek a töméntelen mézsörtől. A fejedelemasszony ekkor parancsot adott a katonáinak, hogy rendezzenek vérfürdőt a drevljánok között. Az eredmény: ötezer halott.
- Végül Olga nyílt hadjáratot indított a keleti szláv barbárok ellen, és ostrom alá vette fővárosukat, Iszkorosztyenyt: először nem járt sikerrel, így hadisarcként minden házból három galambot és három verebet kért, amit a drevljánok örömmel teljesítettek. Ezután Olga katonái kénnel átitatott szalagokat kötöttek a madarak lábaira, majd meggyújtották ezeket. Az élő légibombaként funkcionáló szárnyasok pedig hazarepültek, és annak rendje és módja szerint fel is gyújtották az egész várost. A menekülő lakosokat a kijevi katonák elfogták, egy részüket megölték vagy rabszolgaságba vetették, a többiekkel meg súlyos hadisarcot fizettettek.
Persze, Kijevi Szent Olgát nem ezért, vagyis nem elsősorban ezért) tisztelik máig az ortodoxiában (amelynek egyébként első kanonizált szentje volt), hanem ezért, mert 955-ben, konstantinápolyi útja során megkeresztelkedett, és Kijevbe visszatérve komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy fiát és vele együtt az egész Kijevi Ruszt keresztény hitre térítse. Bár ő még nem járt sikerrel, mostohaunokája, I. Vlagyimir kijevi nagyfejedelem már jóval hatékonyabbnak bizonyult ezen a téren.
