A New You magazin októberi számának két címlapján két szupermodell is szerepel, mégpedig a 91 éves Carmen Dell’Orefice és a hamarosan hetvenedik születésnapját ünneplő Beverly Johnson. Természetesen nemcsak egyetlen egy kép készült róluk, hanem egy egész sorozat, sőt, Carmen Dell’Orefice még azt is vállalta, hogy félmeztelenül áll modellt a fotósnak, Fadil Berishának.
A magazinnak adott interjúban pedig többek között arról beszélnek, hogy mit jelent az életkor a divatszakmában, és arról is, hogyan tartják magukat formában, hogyan vigyáznak testi, lelki egészségükre, illetve Johnson csupa elismerő szóval illette kolléganőjét, akire a példaképeként tekint. „Egy igazi mentor a számomra, és talán nem is tudja, de hihetetlen tiszteletet érzek iránta, minden fotót láttam, ami róla készült. Egyszerűen példa nélküli a karrierje” – tette hozzá.
És valóban, Carmen Dell’Orefice történelmet írt, többek között akkor, amikor mindössze 15 évesen elkészült róla az első címlapfotó a Vogue magazin számára, de Beverly Johnson karrierjében is voltak fontos mérföldkövek, ő volt az első afroamerikai nő, aki az ismert divatmagazin címlapján szerepelhetett.
(via Fox News)