„Ha van egy híradó, amiben a hírolvasó túlsúlyos, akkor azt fogod mondani, hogy a kövérséget reklámozom? Teljesen abszurd lenne, nem?” – mondta az ABC Notasnak az Univision újságírója, akit rengeteg kritika ért, amiért egy valóba igenis jó ügyet szolgáló, alternatív szépségversenyről tudósított.
Ugyanis a paraguay-i Miss Gordita, magyarosan Miss Ducika egyáltalán nem azért született meg, hogy bármit is reklámozzon, hanem azért, hogy teret adjon olyan nőknek, akik túlsúlyosak, és emiatt folyamatos megaláztatást és kéretlen kritikát kaptak az életükben.
Paraguayban a túlsúly népbetegség, minden második embert érint. A verseny pedig azért született, mert a változás sosem azzal érhető el, ha valakit megalázunk, hanem azzal, ha növeljük az önbecsülését, és ezzel sarkalljuk arra, hogy tegyen saját maga egészségéért.
A versenyben dietetikusok, pszichológusok foglalkoznak a hölgyekkel egy éven keresztül, akiknek nem az a céljuk, mint más, ilyen típusú rendezvényeken, hogy irreális szépségideálokká formálják őket, hanem hogy segítsenek nekik elérni önmaguk legjobb és legegészségesebb verzióját. Hogy sok-sok tanulással vagy munkával, gyerekneveléssel töltött idő mellett magukra is figyeljenek.
A fent említett újságíró még 2017-ben azt mondta, hogy a verseny azért is volt különleges számára, mert azt látta, hogy nem cirkuszi mutatványként mutogatták a versenyzőket, hanem valóban foglalkoztak velük, és éppen ezért sokuknak óriási dolog volt, hogy akár több év után is, és ráadásul több száz ember előtt, meg merték mutatni magukat például bikiniben, és büszkén vonultak.
A verseny megálmodója, Michael Beras 2012 óta azért próbál tenni, hogy a túlsúlyos nők újra bízzanak magukban, és hogy az irreális szépségtrendekkel szembe menjen.
Azt gondolom, a sztereotipizálás szinte kriminális. Ha követnénk ezeket a trendeket, akkor azt kellene elvárni minden lánytól, hogy egyformán nézzenek ki, ami lehetetlen és nagyon káros is
– nyilatkozta idén a Vice-nak Beras.
És nemcsak ő gondolja így, hanem számos női jogvédő szervezet Európában és az Egyesült Államokban is a verseny mellé állt, pozitív példaként hozva fel azt. A 2015-ös döntőn például az akkori francia nagykövet is részt vett, és a spanyolországi diszkriminációellenes szövetség is a honlapján számol be az eseményről mint követendő példáról.
A győztes pedig aktivista lesz, és járja az országot, hogy tegyen a túlsúly-fóbia ellen.
„Éveken át csak és kizárólag kritika, cikizés, lenézés érte a túlsúlyosakat. Mit értünk el vele? Azt, hogy még több túlsúlyos ember van. Akkor használ az, ha így próbáljuk őket egészségesebb irányba terelni? Nem. Arról nem beszélve, hogy a már említett szépségideálok a másik véglet, ugyanúgy károsak, tehát a cél nem is az, hogy mindenki vékony legyen” – mondta a versenyt kitaláló Beras.
Kiút a nyomorból
A szépségiparban előfordul, hogy semmi szépség nincs benne – marad tehát az ipar, ami sokakat bekebelez. Mégis hiába a rengeteg fájdalom, egyes helyeken ez az egyetlen kiugrási lehetőség a nyomorból.
Több mint 20 éve, hogy először szemtanúja voltam annak az őrületnek, ami a Miss Universe döntőjével jár Venezuelában. A világ egyik leghiúbb embereivel megáldott országának lakói azon az estén olyan feszült figyelemmel merednek a tévéképernyőre, mintha a focicsapatuk játszana a vb döntőjében. A fáma szerint, amikor a 2005-ös adást az akkori elnök, Hugo Chávez megszakította, hogy 15 perces bejelentést tegyen, a szünet akkora felháborodást váltott ki, hogy voltak, akik a fővárosban az ablakukban lógva üvöltöttek, verték a csetreszeket, vagy lövöldöztek a levegőbe. A legnézettebb műsor ugyanis a 30 milliós lakosú ország háromnegyedét érdekli.
A csinnadrattának persze ára van. Nem is kicsi. A gyerekeiknek jobb sorsot szánó, vagy csak szimplán elvetemült sikerhajhászó anyukák már 12 évesen a világ legnagyobb szépséggyáraiba dobják lányaikat. Itt aztán minden hétvégén gyakorolhatják a magas sarkús libegést a kifutón, ülhetnek az illemtanórákon, és már ekkor kőkeményen diétáznak.
Később, 15-17 évesen már jönnek a durvább módszerek, mivel a tökéletesség hajszolása nem minden tininek megy. Annak érdekében, hogy a suttyomban elfogyasztott csoki ne hagyjon nyomot, sokuknak gyomorgyűrűt műtenek be, esetleg – akár egy középkori kínzókamrában – a nyelvükbe varrnak egy műanyag lapot, ami a szilárd táplálék elfogyasztását pokoli kínná teszi, ezért csak folyadékot képesek fogyasztani.
És ez a sok áldozat még korántsem jelent garantált sikert. A különböző szépségakadémiákon nevelkedés még nem biztosít helyet a Miss Venezuela versenyen sem, nemhogy a Miss Universe-en. A felkészítés nem két fillérbe kerül, menet közben sokan feladják, sok szülő pedig kőkemény adósságokba veri magát annak reményében, hogy a gyereke majd ezt sokszorosan visszahozza. Csak az akadémia díjai, a ruhák, a smink a szülők fizetésének a felét elviszi – és akkor a különféle plasztikákról még nem is beszéltünk. Azok pedig, akiket nem a szüleik kényszerítenek, sokszor otthagyják a sulit, és 3-4 munkát elvállalva fizetik a díjakat.
És ők még a szerencsésebbek. Vannak, akik pénz híján, akadémiák helyett olcsó illegális műtétekre szánják el magukat, a sufnirendelők pedig rengeteg áldozatot követelnek. Egyik legveszélyesebb beavatkozás a fenékfeltöltés, ahol van, hogy ragasztót használnak, ez pedig sokszor halálos fertőzést okoz – de minimum, hogy életre szóló, kínzó fájdalmat.
Hogy a helyzet mennyit változott, amióta a szépségversenyek kicsit veszítettek népszerűségükből? Semmit. 2018-ban fel is függesztették a Miss Venezuela szépségversenyt, mert a versenyzők körül prostitúció és más, illegális tevékenység gyanúja merült fel. Ekkor változtatták meg a Miss Venezuela elnökségét, amit ma három nő vezet. Hogy ez mekkora változásokat hoz majd hosszú távon, nem tudni. Az biztos, hogy egy olyan világban, ahol a közösségi oldalakon már test- és arcretusáló applikációkkal teljesen átalakítják magukat a fiatalok (és a felnőttek), illetve még mindig erősen a férfiak dominálnak, nagy reményeink egyelőre nincsenek.