nlc.hu
Szabadidő

Horgászjegyek drágulása 2023-ban

Nagyot drágul a horgászat jövőre

Jövőre 20-30 százalékkal többe kerülnek majd a horgászjegyek.
Horgászok ülnek a parton

Jelentősen megemeli a jegyárakat 2023-tól a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz), a választmányi határozat szerint 20-30 százalék közötti mértékben drágulhatnak a napijegyek árai és az egyéb, adminisztratív költségek – olvasható a szövetség közleményében.

A Mohosz a haszonbérletébe tartozó vizek esetében kötelező érvénnyel, a többi horgászkezelésű vízterületnél ajánlásként kereteket határozott meg az adott díjak halgazdálkodói jogkörben történő emelésére.

  • Ez a felnőtteknél alapesetben maximum 30 százalékot,
  • a gyermekeknél 20 százalékot jelent,
  • és átlagosan 24 százalékos mértékben emelkednek majd a Mohosz országos, a dunai és tiszai összevont területi jegyei is.

Utóbbi jegyeknél nyereményjáték indítását ígéri a szövetség, amelyben a többi között a szerencsések visszanyerhetik az engedélyek árát vagy értékes horgászfelszerelésekkel is gazdagodhatnak.

A Mohosz elsősorban azzal indokolja az áremelést, hogy az aszály a halgazdaságokat is nehéz helyzetbe hozta, a legfontosabb horgászhal, egyben a fő telepítendő faj, a ponty őszi beszerzési középára egy év alatt több mint 70 százalékkal emelkedett.

Megjegyzik, hogy továbbra is megmaradt a gyerekek, a fogyatékkal élők, továbbá a 70 éven felüliek teljes díjkedvezménye (mentesítése), amely mintegy 120 ezer horgászt érint. Nem változott a horgászregisztráció és az állami horgászvizsga ingyenessége, valamint a Magyar Horgászkártya ára sem.

(Kiemelt kép: Pexels)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top