A kisfiúk egykor biztosan tudták, hogyan kell játszani, de valahol az út során elfelejtik. Az elragadó Steven Spielberg Hook (1991) című filmjében Robin Williams játssza Pán Pétert, aki miután felnőtt, teljesen elfejtette, hogyan kell repülni, és sikeres, de munkamániás ügyvéddé vált. A filmben Hook kapitány Sohaországból érkezik, hogy elfogja Pán Péter gyermekeit, és az egyetlen módja annak, hogy megmentse őket, ha újra kapcsolatba lép a kisfiúként még megélt képességével. Valahogy a legtöbb felnőtt férfi is hasonlóképpen van ezzel: a lelkük mélyén imádnak játszani, mégis valahogy nehezen engedik meg magunknak. Ez az egyik oka annak, amiért gyakorlatilag „férfisuttogóvá” kell válnunk karácsony idején, és a lelkükbe látni, milyen ajándéknak örülnének.
Miközben mi nők legalább 40 dolgot tudnánk felsorolni, minek örülnénk, addig a férfiakból harapófogóval kell kihúzni a vágyukat. Már eleve kevésbé célozza meg őket a marketingpiac; kevesebb ékszert, kozmetikai holmit használnak, amit pedig szeretnének megvenni, azt általában meg is veszik maguknak, ezért nehezebb őket meglepni. Ott van a szocializáció is: önértékelésüket gyakran a másokról, a családjukról való gondoskodásban találják meg, ezért is hajtogatják, „nekem ugyan nem kell semmi”. És persze az is előfordul, hogy egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy mit akarhatnak, vagy ha tudatában is vannak, gyakran nehezen fogadják el a törődést, gondoskodást. Dr. Robert Pasick pszichológus szerint a legtöbb férfi könnyebbnek ítéli meg ajándékot adni, mint megkapni. „A férfiak sokszor azt mondják, hogy nem tudják, mit akarnak, másrészt viszont csalódottak, amikor nem azt kapják, amire úgy gondolják, hogy szükségük van…Szerintem a férfiak azt várják a nőktől, hogy mesterei legyenek annak megértésében, hogy mit is akarnak” – nyilatkozta a professzor a Los Angesles Times-nak.
Öröm és sikerélmény a kulcs
Nincs tehát könnyű dolgunk, mégis vannak bizonyos szempontok, amelyeket figyelembe vehetünk idén karácsonykor. A férfiak könnyebben elfogadják azokat az ajándékokat, amelyek segítik őket a produktivitásban. Például szeretik azokat a meglepetéseket, amelyek által gondoskodhatnak az otthonukról, ilyen például egy jó barkácskészlet vagy egy hiperszuper kerti szerszám, például egy lombvágó, de előnyben részesítik azokat a tárgyakat is, amelyek az otthonukon kívüli szerepüket ismerik el, mint például egy igazán trendi határidőnapló vagy néhány szép ing. Nyilvánvalóan a személyiség a kulcs: ha valaki egyáltalán nem egy irodába járó menedzser alkat, hanem inkább kirándulni szeret, akkor ehhez a hobbijához érdemes választanunk hiánypótló ajándékokat.
Munkatárs, távolabbi férfi rokon örülhet márkás, jó minőségű italnak is. Ha van rá lehetőség, jó ötlet lehet például élményvezetésre befizetni: tanktól a luxus sportkocsiig széles a paletta, sőt, még vadászrepülővel is elviszik egy körre, ha az az álom. De elmehettek tandemugrani, hőlégballonozni, vagy terminátorkodni egy élménylövészeten. Érdeklődési terület, hobbi függvényében pedig széles tárháza van azon tech kütyüknek, amiknek örülhet egy férfi. A bluetooth kihangosítótól a lakásbarát okos kerten és különböző játékkonzolokon át a kültéri pizzasütő kemencéig minden szóba jöhet.
Ritkán gondolkodunk azonban olyan ajándékokban, amelyeknek célja a puszta örömszerzés, és kevésbé van a hétköznapokban használható produktív értékük. Mivel a férfiak szeretik még a játék örömében is megélni a kihívást, a sikerélményt, gondolkodhatunk olyan ajándékokban, amelyek a játék öröme mellett ezeket is nyújtják. Ilyen a LEGO® játék, amely egyszerre ad örömöt és sikerélményt. A túl stresszes munkát végző felnőttekről ugyanis kimutatták, hogy közülük egyre többen LEGO építőkockával játszanak, hogy elszakadjanak a napi nyomástól. Pihentető és megnyugtató élményt keresnek – és mivel szeretik az utasításokat (hiszen az komfortos számukra a mindennapi életükből), az olyan menő LEGO játékszettek, mint például a 90-es évek kedvenc karácsonyi filmjét megidéző LEGO Ideas Home Alone vagy a LEGO Ideas Csocsóasztal szett – amellyel a férfiak otthon is átélhetik a focimeccs izgalmát – igazán megfelelő kikapcsolódást nyújtanak a számukra, vagy még pontosabban: flow-élményt. Csíkszentmihály Mihály magyar származású amerikai pszichológus felfedezte, hogy az emberek a „flow” nevű tudatállapotban találják meg az igazi elégedettséget. Ebben az állapotban teljesen elmerülnek egy kihívást jelentő, mégis nem túl nehéz tevékenységben, különösen olyanokban, amelyek segítenek kibontakoztatni kreatív képességeiket. Egy LEGO Technic DeLorean, Ferrari vagy McLaren megépítése egészen mindfulness élményt nyújthat a számukra, és felidézhetik, megélhetik gyerekkoruk rejtett képességeit, ahogyan Pán Péter is tette.
Amikor a férfi ajándékoz…
Fiatal felnőtteken végzett kutatások kimutatták, hogy a férfiak taktikai indítékkal gyakrabban ajándékozzák meg romantikus partnereket, mint a nők. Ilyen taktikai indíték lehet a csábítás, a jó benyomás keltése, a pénzügyi források bemutatása. Ronald Levant pszichológus véleménye szerint a férfiak és a nők eltérően szocializálódnak, és az empátia különböző formáit fejlesztik ki. A férfiak jók az úgynevezett „cselekvési empátiában”, vagyis fel tudják venni a másik személy nézőpontját, de valójában nem arra koncentrálnak, amit a másik érez, hanem arra, amit tenniük kell. Ez teszi a férfiakat nagyszerű stratégákká, de:„ajándékozáskor a férfiak nem igazán jók abban, hogy tudják, mit fog a másik érezni egy adott ajándékkal kapcsolatban, ami sok zűrzavar forrása lehet, és a férfiak erőfeszítéseit gyakran félreértik. Olyan ez, mintha megkérnénk a férfiakat, hogy tegyenek olyasmit, amire nincsenek jól felkészülve, anélkül, hogy oktatást adnának nekik e készség elsajátításához. Mindeközben a nők számára az ajándék a szerelemről szól – véli Dr. Nada Stotland pszichiáter, a Chicagói Egyetem docense. – Ahhoz, hogy valakinek jó ajándékot adjanak, női szempontból rendkívüli empátiával kell rendelkezniük az illető iránt, tudniuk kell belehelyezkedni a másik nézőpontjába, és igazán átgondolni az illető személyiségét, kedvenc színeit, ízlését, életmódját, stb. Nem véletlen, hogy a férfiak hajlamosak az ünnepekre a nők uralmaként tekinteni. Amikor végre elmennek keresni valamit, aggódnak. Megvesznek bármit, anélkül, hogy alaposan átgondolták volna” – mondja a pszichiáter hozzátéve, hogy persze vannak kivételek, olyan férfiak, akik éles intuícióval rendelkeznek ezen a területen.
Sokan gondolhatják azt, hogy mivel az ajándékozó sok esetben többet költ az ajándékra, mint amennyit az megér a megajándékozottnak, jobb inkább az ajándéknak megfelelő pénzt odaadni a másiknak. Csakhogy az ajándékoknak, főleg karácsonykor, szentimentális értékük is van. Persze könnyebb dolgunk lenne, ha a férfiak is megállnának a kirakatok előtt, és tenyerüket az üvegnek tapasztva azt mondanák, „oh, de szeretném ezt karácsonyra”, csakhogy erre sajnos elég kevés az esély…