Az i. e. 3. században élt görög epigrammaköltő, Aszklépiadész volt az egyik első ismert erotikus szerző, aki műveiben egyébként többnyire a fiú- és férfiszerelemmel foglalkozott. Egyik legérdekesebb – sajnálatos módon csak töredékben fennmaradt – költeményében azonban csavart egy kicsit a koncepción, és egy Dorkion (ez talán gazellácskának vagy kis gazellának fordíthatnánk) nevű nőről írt, aki rendszeresen férfiruhát viselt, férfiként viselkedett, és így csábította el a görög férfiakat. Ez talán még a méltán legendás ógörög szerelmi és szexuális szokások ismeretében is minimum figyelemreméltó!
Sajnos magyar fordítást nem találtunk, úgyhogy megpróbáltunk összedobni egy hevenyészett, azaz nyilvánvalóan nem művészi igénnyel készült – magyarítást:
„Dorkion, az ephéboszok szerelmese, akár egy zsenge, szép ifjú, tudja, hogyan kell kilőni Pandemos Kypris gyors nyilát, szeméből féktelen vágy villan, és a vállaira terítve… petasusával, míg khlamüsze felfedi meztelen combját.”
Bár ez valóban nem túl sok, ráadásul két mondat is csonkán maradt (egyrészt ugye fogalmunk sincs, hogy Dorkion mit visel a vállaira terítve, másrészt meg, hogy pontosan mi is a helyzet a petasusával), de még így számtalan izgalmas dolog derül ki szövegből. Persze, némi szómagyarázat azért valószínűleg szükséges lehet. Kezdjük is az ephéboszokkal! Athénban és sok más görög városállamban az úgynevezett klasszikus korban (amely nagyjából i. e. 490-től i. e. 323-ig tartott) minden teljes jogú férfi állampolgárnak tizennyolc éves korától húszéves koráig két évig katonai kiképzésen kellett részt vennie, és e kiképzés elvégzése után számított csak igazi felnőttnek. Az ephébosz kifejezés azokat a tizenhét és húsz év közötti fiatalembereket jelölte, aki katonai kiképzés előtt álltak, vagy éppen azt végezték, azaz már bőven nem voltak gyerekek, de még felnőtt férfiak sem. Az szövegben szereplő „ephéboszok szerelmese” tehát pontosan azt jelenti, amire gondolnánk, azaz, hogy Dorkion előszeretettel létesített szexuális kapcsolatot ilyen korú fiatalemberekkel.
Aphrodité szobra feltűnő hátsóval (fotó: Wikipedia)
A Pandemos és a Kypris egyaránt Aphrodité istennő melléknevei, aki, mint az közismert, a szerelem, a szépség, a szex és más hasonló kellemes dolgok letéteményese volt az ókori görög panteonban. Művében Aszklépiadész úgy ábrázolja az istennőt (bár ez meglehetősen rendhagyó megközelítés), mint aki íjából a szerelem és a vágy nyilaival lődözi a halandókat; Dorkiont pedig Aphrodité legjobb tanítványaként mutatja be, aki mindig megszerzi magának a kiszemelt fiatalembert.
A khlamüsz és a petasus pedig, amiket Dorkion visel, egyértelműen férfias ruhadarabok; nők nem hordtak (sőt: nem is nagyon hordhattak) ilyesmiket. Előbbi egy térdig érő, köpenyszerű ruha volt, amelyet lovagláshoz, utazáshoz vagy éppen háborúk idején öltöttek magukra a férfiak, míg utóbbi egy széles karimájú kalap, amelyet szalaggal kötöttek meg, és amelyet a 16-20 éves fiatalemberek viseltek a gümnaszionban. Azaz egyértelműen megállapíthatjuk, hogy Dorkion bizony crossdresser volt vagy mondjuk férfiimitátor (nevezhetjük akár transzvesztitának is, bár az nem teljesen ugyanazt jelenti); ráadásul nagy valószínűséggel az első ilyen figura az irodalom történetében.
Hermész isten petasusban (fotó: Wikipedia)
Azonban Dorkion nem csak úgy öltözködik, mint egy ephébosz, hanem úgy is viselkedik: Aszklépiadész zsenge, szép fiúnak (ezt a kifejezést éppenséggel örömfiúnak is fordíthattuk volna) nevezi, és azt is megjegyzi, hogy – alighanem szándékosan – fedi fel, sőt villogtatja meztelen combját. Az ókori Görögországban – micsoda erkölcsök! – társadalmilag elfogadott, sőt bizonyos mértékig elvárt dolog volt, hogy a felnőtt férfiak (persze csak a szabad polgárok) erotikus kapcsolatot alakítsanak ki a velük azonos társadalmi státuszú serdülő fiúkkal. Ezek a kapcsolatok általában szexuális tevékenységgel jártak, ugyanakkor tartottak attól, hogy ha egy kamasz fiú hozzászokik ahhoz, hogy egy idősebb úr rendszeresen beléhatol, akkor esetleg nőies férfi válik belőle később; ezt pedig már annyira nem tartották kívánatosnak.
Szóval a penetráció ritka volt (bár nyilván hébe-hóba azért előfordult); a párok elsősorban inkább az ún. interkrurális (fordítsuk mondjuk úgy, hogy combközi) szexet gyakorolták, azaz az erasztész (az idősebb, szexuálisan aktív felnőtt partner) az erómenosz (a fiatalabb, szexuálisan passzív serdülő fiúpartner) combjai közé dörzsölte merev péniszét, hogy így elégítse ki magát. Eképpen tehát a férfi- vagy fiúcomboknak igen nagy jelentőséget és persze komoly erotikus vonzerőt tulajdonítottak ekkoriban: ha valaki idősebb férfiszeretőt akart fogni magának, akkor a legjobb dolog, amit tehetett, ha látványosan megvillantotta a combját. Eközben pedig a korabeli szerzők egymást túllicitálva zengték a „gyönyörű fiúcombok” dicséretét, ugyanakkor a női combokról gyakorlatilag soha nem írtak egy sort sem. A női szépség ábrázolása többnyire sokkal elemeltebb volt, és ennélfogva kevésbé erotikus.
Combközi szex egy szárnyas isten és egy fiatal fiú között (forrás: Wikipedia)
Habár az kétségtelen, hogy Dorkion egészen fantasztikus figura lehetett, ennyi információ alapján azért nehéz eldönteni, hogy pontosan mivel is foglalatoskodott. Vajon csak fiatal fiúkat csábított el? Vagy időseket is? (előbbire utalna ugye az „ephéboszok szerelmese” jelző, utóbbira meg a combvillogtatás) Vajon pénzt kért a szolgáltatásaiért, azaz afféle speciális szexuális igényeket kiszolgáló hetéra (kb.: ókori görög luxusprostituált) volt, vagy pusztán az élvezet kedvéért vadászott férfiruhába öltözve a férfiakra? Talán egyszer megkerül a költemény maradék része is, és abból minden kiderül!
