
Fekete Pákó egy ideje nem adott ki új dalt, ám ami késik, nem múlik: hamarosan megjelenik az új klipje, amelynek a forgatásáról az nlc-nek mesélt először. Ahogy az a celeb sztorijából kiderült, több pofon is elcsattant a felvételek alatt.

Fotó: Fekete Pákó videoklip
„Nem léptem át semmilyen határt, nem voltam tolakodó, sem rámenős, az egyik statiszta lány azonban többször is megpofozott, ráadásul nem önszántából. A felbujtó a klip rendezője volt, hiszen azt szerette volna, hogy hiteles legyen az arconcsapás, így addig ismételtette a jelenetet, amíg gyakorlatilag igazi pofonokat kaptam. A végén persze mindenki jót nevetett, sérülés természetesen nem történt. Az említett pofonok egyike pedig bekerült a Habibi című dalom klipjébe is” – mondta lapunknak Fekete Pákó.