nlc.hu
Szabadidő
Új film forgatására készül Rákay Philip

Új filmmel készül Rákay Philip, ezúttal a mohácsi csatát vinné képernyőre

Nem szegték kedvét az előző filmért kapott kritikák.
Rákay Philip

Rákay Philip nem titkolt célja az, hogy filmeken keresztül erősítse a nemzeti identitástudatot. Az Aranybulla című sorozatot decemberben mutatta be a köztévé, jövő tavasszal egy mozifilmet láthatunk tőle, és egy új filmterv is kipattant már a fejéből. Ez egy játékfilm lenne, ami a mohácsi csatáról szól.

„Nekiálltunk a kreatív csapatommal a Mohács írásának” – mondta el Rákay Philip a köztévé Ez itt a kérdés című beszélgetős műsorában, ahol azoknak is üzent, akik kritikákkal illették az Aranybullát: „Előre megnyugtatnék minden fanyalgót, nem fogunk győzni a végén. A hősiességnek és a magyar kiállásnak egy egészen elképesztő példája Mohács.”

Az új produkciót a mohácsi csata közelgő 500. évfordulója inspirálta, az összecsapás 2026-ban jubilál. Rákay Philip szerint az akkor történtek párhuzamba állíthatók Európa mostani helyzetével: „Nem beszélve arról az európai és világpolitikai helyzetről, ami helyenként kísértetiesen hasonlít a mára a különböző befolyásoló hálózatokkal.”

A producer a jövő márciusban érkező Petőfi-filmről is elárult pár részletet: most a vágáson dolgoznak, ami majdnem egy évig tart, fontos lépés lesz a digitális kiegészítések beépítése, ugyanis tízezres tömeget kell képernyőre vinniük. 

Forrás: Via, Fotó: YouTube pillanatkép

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top