nlc.hu
Szabadidő
Megmentett egy sünt, aminek sárba ragadtak a tüskéi

Cukiság: videón, ahogy zuhanyt vesz a sárba ragadt süni

Igazán szorult helyzetbe került a süni, aki tüskés felével beleragadt a sárba. Szerencsére a megmentője jókor volt jó helyen, így egy alapos zuhany után folytathatta is az útját.
sárba ragadt süni zuhanyzik

A Redditen megosztott videóban a sünmentő férfi arabul beszél. Mint elmondta, nem sokon múlt, hogy terepjárójával áthajtson szegény állaton, aki teljesen beleolvadt az őt csapdába ejtő sárba. Szegény sündisznót látva először ő is elnevette magát, aztán gyorsan akcióba lépett, hogy kiszabadítsa a tüskéshátút.

Míg a mancsánál fogva próbálta meg kihúzni a sünt a sárból, kicsit tartott tőle, hogy az megharapja, ám szerencsére nem volt harcias kedvében az állat. A sár már-már megkötött a hátán, így komoly kihívást jelentett azt eltávolítani, de nagynyomású vízsugárral végül sikerült. 

Egészen meghatódott a jószívű autós, amikor a sünit sikerült megtisztítania, és láthatóvá vált kedves arca. Mint mondta, jobb bele sem gondolni abba, mi történt volna, ha nem az útra figyel, hanem másfelé kalandozik a tekintete, és egyszerűen áthajt a segítségre szoruló sünin

Azt, hogy a gondos zuhany jól esik neki, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy piszkosabb részeit a vízsugár felé tartja a süni, mintha meg akarná mutatni, hol szorul még némi extra takarításra. A videó sajnos még azelőtt véget ér, hogy láthatnánk az új barátra lelt süni távozását, így azt nem tudni, hogy azonnal kereket oldott-e a fürdőzés után vagy időzött még egy kicsit a megmentője társaságában, egy azonban biztos, hatalmas szerencséje volt, hogy ennek az autósnak került az útjába!

Forrás: Via, Fotó: Pillanatkép a videóból

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top