nlc.hu
Szabadidő
Az orosz-ukrán háború képei nyerték a legtöbb díjat a 41. Magyar Sajtófotó Pályázaton

Az orosz-ukrán háború képei nyerték a legtöbb díjat a 41. Magyar Sajtófotó Pályázaton

Huszti István, a Telex orosz-ukrán háborút megjárt fotósa két kategóriában összesen négy díjat is nyert. Apokalipszis című felvételét választották az év legjobb hírfotójának, és elnyerte a Munkácsi Márton-díjat a legjobb kollekcióért.

A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya kihirdette a 41. Magyar Sajtófotó Pályázat győztes képeit. A beérkezett pályaműveket idén is nemzetközi zsűri bírálta, melynek első fordulóját online is lehetett követni. A pályázatra ebben az évben 269 fotográfus 2443 pályaművel nevezett, a beküldött fotók száma ezerrel haladta meg a tavalyit, összesen 6810 volt.

A zsűri tagjai voltak: Szlukovényi Tamás (elnök), a Toronto/London székhelyű Archive of Modern Conflict kurátora, a Reuters volt globális fotófőszerkesztője; Stephane Arnaud 2000 óta képszerkesztője, 2016 óta fotófőszerkesztője az AFP francia hírügynökségnek; Adrian Evans (London, Nagy-Britannia), a Panos Pictures igazgatója; Daniela Mrazkova, cseh fotográfiai szakíró, újságíró, kurátor, a World Press Photo, illetve a Pictures of the Year többszöri zsűritagja; Stiller Ákos fotóriporter, a New York Times, a National Geographic, a CNN, a Spiegel, a Stern tudósítója.

A pályázat anyagából készül a 41. Magyar Sajtófotó Kiállítás, amelynek ünnepélyes megnyitása a tervek szerint, 2023. április 12-én lesz a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A tárlatot, amelyen nemcsak a díjazott képek lesznek láthatóak, két komplett példányban, így egyszerre egy időben, az ország több városában, vándorkiállításon mutatják majd be, először Pécsett.

Fotó: Huszti István / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Huszti István / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Hír-, eseményfotó kategória 1. díj, Munkácsi Márton-díj a legjobb kollekcióért: Huszti István – Apokalipszis

Miután Oroszország 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát, tüzérségi és nagy távolságokból indított rakétatámadásokkal támadja az ukrán lakosságot és a civil célpontokat, arra kényszerítve az embereket, hogy hagyják el otthonaikat. Mikolajiv, ez a dél-ukrajnai város lassan egy éve már folyamatos támadásnak van kitéve, mert Odesszába Mikolajivon keresztül vezet az út, így stratégiailag nagy a jelentősége. Mikolajivban a temetőt és környékét is több rakétatalálat érte, a temetéseket nagy sietséggel végezték a támadások miatt. A temető melletti szemétlerakóba becsapódó két rakéta meggyújtotta a szemetet, füstbe borítva ezzel a fejfákat. Mikolajiv, Ukrajna, 2022 március 21.

Fotó: Huszti István / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Huszti István / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Képriport kategória 1. díj: Huszti István – Szilánkok

Közel egy éve indított teljes körű letámadást Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. Az orosz–ukrán háború bizonyos formában nyolc éve folyamatosan tart, február 24. óta viszont olyan intenzív harcok folynak keleti szomszédunknál, amilyet Európa a második világháború óta nem látott. 14 millió ember hagyta el lakóhelyét, 17 ezer felett jár a háborúban megsérült civilek száma, ebből hétezernél is több ember halt meg az orosz aknáktól és rakétáktól. A megszállt, vagy a háború sújtotta területen élők folyamatos életveszélyben élnek, ha nem a rakétatámadással vagy az orosz katonákkal, akkor a víz-, az áram- és az élelmiszerhiánnyal kell megküzdeniük. Nem beszélve azokról a pszichés traumákról, amelyek hosszú időre meghatározzák a generációk életét, mindennapjait. Ezek a fizikai és láthatatlan szilánkok aztán maradandó sérüléseket okoznak az ukrán társadalomban minden egyes tagjában. Észak-Szaltivka Harkiv, 2022. 06. 03.

Fotó: Fodor Cini / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Fodor Cini / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Mindennapi élet (egyedi) kategória 1. díj: Fodor Cini – Esti fürdés

Bátaapáti legrégebbi házában él Tibor bácsi beteg élettársával, „Mamával”. A falak között, mintha 100 éve megállt volna az idő. A mélyszegénységben élő pár vezetékes víz hiányában kádban mosakszik. Tibor bácsi alázattal és odaadással törődik beszámíthatatlan élettársával.

Fotó: Szajki Bálint/ 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Szajki Bálint/ 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Mindennapi élet (sorozat) kategória 1. díj, Szalay Zoltán-díj – a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter: Szajki Bálint – Egészségben és betegségben

Leé Sándor (96) és Leé Sándorné Marika (83), a kőbányai újhegyi lakótelepen élő nyugdíjas házaspár. 63 éve házasok, két gyermekük és hat unokájuk van. 1957-es megismerkedésük óta nem töltöttek jelentősebb időt külön. Sándor 89 éves koráig tevékeny életet élt, művezetőként, borászként, Marika pedig könyvelőként dolgozott. 2015-ben Sándort egy éven belül két sztrók döntötte le a lábáról. Állapota azóta folyamatosan romlik, demenciával párosul, emiatt erősen korlátozottá vált beszédében és mentális képességeiben. Mozgásában és a lakáson belüli tájékozódásban is feleségére támaszkodik. Marika minden erejével és szeretetével ápolja és segíti férjét orvosi segítség nélkül. Mivel Sándor már nem képes elhagyni a lakást, életét bent vagy erkélyükön ücsörögve tölti, ahol rossz látása ellenére is láthatja a külvilágot és napfény érheti őt. Marika számára férjének ápolása egy 24 órás feladat, azonban töretlen szeretete és odaadása minden akadálynál erősebb.

Fotó: Kurucz Árpád/ 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Kurucz Árpád/ 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Emberábrázolás-portré (egyedi) 1. díj: Kurucz Árpád – Orosz István, Kossuth-díjas grafikusművész

Fotó: Hajdú D. András / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Hajdú D. András / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Emberábrázolás, portré (egyedi) 2. díj: Hajdú D. András – A pokol kertje 

Mariia (9 éves) az ukrajnai Herszon régióban található Biljaivkában él édesanyjával és nővérével. A család nem menekült el az orosz megszállás elől; ennek fő oka a pénzhiány és az volt, hogy nem volt kihez menniük. Hét hónapot töltöttek orosz megszállás alatt, és a pincéjükben bujkáltak a légitámadások alatt. Mintegy száz orosz katonát telepítettek Biljaivkára, emiatt a falubeliek többsége a biztonságosabb szomszédos falvakba menekült. Biljaivkában nem volt sem áram, sem folyóvíz; és a mobiltelefon-szolgáltatás is akadozott. Mariia életét a puszta szerencse mentette meg, éppen akkor ment be a kültéri vécéjükbe, amikor egy rakéta becsapódott a kertjük végébe. „Nagyon megijedtem, amikor becsapódott a rakéta, nem gondoltam semmire, csak elestem. Remegett a föld és a ház is. Anyukám nem enged a kertben játszani, mert még mindig ott vannak a kazettás bombák maradványai mindenhol, amelyek felrobbanhatnak, ha rájuk lépsz.” (Biljaivka, Herszon régió, Ukrajna, 2022. 11. 10)

Fotó: Szöllősi Mátyás / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Szöllősi Mátyás / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Emberábrázolás, portré (sorozat) 1. díj: Szöllősi Mátyás – Árnyékban 

Géza a nővérével él együtt, aki évek óta ágyhoz kötött. A férfi betegsége hat éve kezdődött, a daganat a nyakán folyamatosan növekszik. A műtét, mely megoldást jelentene, kockázattal jár, és Géza nyugdíja nem fedezné a beavatkozás költségét. Az ukrajnai Kárpátalja területe infrastrukturálisan és gazdaságilag is elmaradott régió, amelynek helyzetét a 2022 elején kirobbant orosz–ukrán háború csak tovább nehezíti. A lakosság, főleg a fiatalok nagy része, elhagyta a régiót, és így sok fogyatékossággal élő ember maradt egyedül, főleg a falvakban, akik nehezen gondoskodnak magukról. Szinte nincs olyan család, illetve ház, ahol ne volna rákos beteg vagy ahol a munkakörülmények, illetve az orvosi ellátás hiányosságai miatt ne volna komoly betegséggel küszködő személy. Sokan a betegek közül idősek, így az öngondoskodás, az alapvető ellátás megszervezése is komoly problémát jelent, nem beszélve arról, hogy egy átlagos nyugdíj összesen mintegy 20-25 ezer forintnak megfelelő hrivnya, és a fogyatékosság miatt kapható segélyt évről évre újra igényelni kell, amely sok egyedülálló számára megoldhatatlan problémát és feladatot jelent. A felvételek 2022. március 1-je és 2022. június 30-a között készültek a kárpátaljai Beregszászi Járásban.

Fotó: Kurucz Árpád/ 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Kurucz Árpád/ 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Művészet (egyedi) 1. díj: Kurucz Árpád – AWS zenekar

Fotó: Béres Márton/ 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Béres Márton/ 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Művészet (sorozat) 1. díj, Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különdíja az ukrán menekültekről készült legjobb képsorozatért: Béres Márton – Zenés menedék

Valeria Lysenko és édesanyja, Olena Lysenko Kijevből menekült el, miután Oroszország bombázni kezdte a várost. Budapestre érve a véletlen összehozta őket Vivien Renével, aki lakótársaival több más Ukrajnából érkezett menekült család mellett befogadta őket is. Vivien René nem csak szállást adott nekik, hanem két budapesti koncertet is szervezett a rendkívül tehetséges, az ukrán Voice TV műsorban is eredményesen szereplő lánynak, és az énektanárként dolgozó édesanyjának. A koncert bevételét ukrán menekülteket segítő alapítványnak ajánlották fel. A képriport a budapesti életüket mutatja be. Nemcsak az átmeneti szállás, hanem a koncertek és a közös zenélés is menedéket nyújtott nekik az átélt traumákban.

A képen: Liia, egy szintén Viven René lakásában menedékre lelő Kijev mellől érkezett menekült kislány simogatja pihenés közben Valeria Lysenkót, 2022. március 3-án

Fotó: Erdélyi Gábor / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Erdélyi Gábor / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Sport (egyedi) 1. díj: Erdélyi Gábor – Repülés homokviharban

2022. március 24-én egy homokvihar (calima) érte el Dél-Spanyolországot. A calima idején a Szaharából a spanyol területekre is átfújó hatalmas homokfelhők következtében a légkörben homok vagy por lebeg. A látási viszonyok romlanak, az égbolt sárgára, narancsszínűre vagy vörösre színeződik, a levegő nehezebbé válik, és mindent beborít a finom porréteg. Ilyen időjárási körülmények között érték el a partot Fuengirola településen a több méteres hullámok. A képen egy helyi szörfös dacol a hatalmas hullámokkal és a levegőben mindenütt lebegő szaharai porszemcsékkel.

Fotó: Vanik Zoltán / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Vanik Zoltán / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Sport (sorozat) 1. díj: Vanik Zoltán – Volt egyszer egy Giro d’Italia Magyarországon

Fotó: Horváth Ádám / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Horváth Ádám / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Természet és tudomány (egyedi) 1. díj: Horbáth Ádám – A borz világa

Az általam megfigyelt bakonybéli borzvárnak sok kijárata van. A fő kijárat évszakról évszakra változik. A tavaly tavasszal használt kijárat lehetőséget adott arra, hogy a család egy tagját lefotózzam a csillagos ég alatt.

Fotó: Balázs Zsolt/ 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Balázs Zsolt/ 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Természet és tudomány (sorozat) 1. díj: Balázs Zsolt – István, a helyi farmer nézi a kiszáradt öntözőcsatorna medrét, a háttérben az aszálytól kiégett kukoricaföld

Izsák közelében, Bács-Kiskun megye. A rekordmértékű szárazság következtében megközelítőleg több mint 1 millió hektár az aszálykár. Ez a teljes művelésben lévő szántóföldek közel harmada. Az aszály elsősorban az alföldi régió esetében jelentett problémát. István így nyilatkozott: „Az öntözőcsatornák teljesen kiszáradtak. De ha esik is egy kis eső, a csatornákból a víz a Tiszába vagy a Dunába folyik. Ha nem zárjuk el a zsilipeket, a víz ki fog folyni az országból. Akkor mit fogunk csinálni jövőre?

Hajdú

Fotó: Hajdú D. András / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) 1. díj: Hajdú D. András – A herszoni fiú

2022. november 11-én az ukrán erők felszabadították Herszont az orosz megszállás alól, ami óriási siker volt, mivel Herszon volt az egyetlen megyeszékhely, amelyet a háború kezdete óta el tudtak foglalni az oroszok. A sajtót először november 14-én engedték be a felszabadított városba, ahol Zelenszkij elnök váratlanul megjelent, és a még mindig sokkos állapotban lévő lakossághoz szólt: „Ez a háború végének kezdete” – mondta. „Lépésről lépésre felszabadítjuk az összes ideiglenesen megszállt területet.” Az összegyűlt tömeg csendes volt; nyoma sem volt a felszabadult ünneplésnek. A visszavonuló orosz hadsereg kilenc hónapos elnyomása és folyamatos ágyúzása rányomta bélyegét az ünnepre. Glib (13) az első sorban hallgatta meg Zelenszkij beszédét, február 24-e óta először engedték ki a szülei a házból. A fiú koravén külseje és kemény tekintete hamar az ukrán szabadságharc arca lett.

Fotó: Hajdú D. András / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Hajdú D. András / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) 3. díj, Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különdíja az ukrán menekültekről készült legjobb egyedi képért: Hajdú D. András – Menekülők

A lembergi vasútállomáson keresztül naponta sok ezren menekültek el a háború első napjaiban. Lemberg, 2022. 03. 02.

Fotó: Mónus Márton / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Mónus Márton / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) 1. díj, Móricz-Sabján Simon-különdíj a Pictorial Collective felajánlásával a legjobb hosszútávú munkáért: A Sajó-völgy fullasztó levegője

A Sajó-völgyében nem ritka a tájat borító kémények sűrű füstje. Az emberek azzal fűtenek, amivel tudnak, akár gumival, akár PET-palackokkal, még akkor is, ha ez bűncselekmény. Vannak helyek Magyarországon, ahol az embereknek komoly nehézséget okoz az otthonuk fűtése. Ilyen problémás terület a Sajó-völgy, ahol a földrajzi adottságokból adódóan a völgyekben gyakran beszorul a rossz levegő és nem szellőzik ki megfelelően. Az itt élők közül sokan bármilyen éghető anyagot elégetnek, hogy fűteni tudják rosszul szigetelt lakásukat. Mivel nincs lehetőségük megfelelő üzemanyagot vásárolni, mindent elégetnek, ami egy kis meleget adhat. A fűtőanyagot gyakran nem teljesen legális módon szerzik be: lopnak az erdőkből, szenet keresnek a bezárt bányák meddőhányóiba ásott veszélyes gödrökben, vagy éghető anyagokat lopnak elhagyott épületekből. Ez a fűtési mód amellett, hogy nem biztosít elegendő hőt, rendkívül káros a környezetre, és komoly egészségügyi kockázatot is jelent az itt élők számára. Az emelkedő energiaárak miatt egyre többen kényszerülnek hasonlóra, így ez az amúgy is hatalmas egészségügyi kockázat még nagyobbra nő.

A képen: Marika tüdőbetegsége miatt csak oxigénnel tud aludni

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) 2. díj: Melegh Noémi Napsugár – Gábor és Kálmán

A sorozat két középkorú, a Nógrád megyei Drégelypalánkon élő férfi életét mutatja be, szoros összetartozásukat, egymás iránt érzett szeretetüket, vonzalmukat. Gábor korábban 10 évig élt négy gyermeke anyjával egy heves megyei kis faluban. Kálmán öt gyermek édesapja, felesége 2012-ben hunyt el. Három, akkor kiskorú gyermeke nem sokkal ezután Balassagyarmatra állami gondozásba került. Gyermekeikkel egyikük sem tartja szorosan a kapcsolatot. Kálmán 2016-ban került közelebbi kapcsolatba Gáborral, nem sokkal ezután be is költözött Gábor menedékébe, ahol az elmúlt hat évben együtt éltek. A roma közösség nem igazán fogadja be őket, egymáshoz fűződő viszonyukat – igaz, azt nyíltan sohasem vállalták fel – a többség rossz szemmel nézi. Kálmán 2022. január 4-én szívinfarktusban elhunyt. Gábor azóta újra egyedül tölti mindennapjait. Sorozatommal azt szeretném megmutatni, hogyan találhat két magányos, a társadalomból kitaszított ember egymás társaságában megértést és boldogságot.

Fotó: Varga Péter / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

Fotó: Varga Péter / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat

SPAR különdíj: Díj a fenntarthatóság eszméjéért: Varga Péter – Modernkori kalózok

Második legnagyobb folyónk, a Tisza a Fekete-tengerig öt országot szel át. A forrásnál még kristálytiszta víz útja során erősen szennyeződik, elsősorban lakossági hulladékkal az ukrán oldalon, ami Magyarországon csapódik le. Tíz évvel ezelőtt egy maréknyi önkéntes kezdte el összeszedni a folyón érkező szemetet. A PET-kupákon mostanra már több százan vesznek részt. A tábor résztvevői, vagy ahogy magukat nevezik, PET-kalózok csapatokba verődve versengenek egymással, hogy ki tud több szemetet összeszedni. Az 5-10 napos akciókat évente több alkalommal is megrendezik a Felső-Tisza, a Tisza-tó, valamint a Bodrog területein. Kenukon és a saját maguk által épített PET-hajókon eveznek. A kalózok kincs helyett műanyagpalackot, illetve egyéb hulladékot keresnek, amit aztán gondosan szelektálnak. Sziszifuszi munka ez, hiszen a terület, amit megtisztítottak, a következő áradásnál újraszennyeződik. Sorozatommal küzdelmüket szeretném bemutatni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.