Néma csend vesz körül a szentendrei Városi Közlekedési Múzeum régi villamosait befogadó csarnokában, én vagyok az egyedüli látogató, a délutáni napsütés meleg fényben fürdeti a mozdulatlan járműveket. A kocsik ajtajai nyitva vannak, Laci bácsi, a múzeum fenntartójának biztatására felszállok az egyikre. Végigsétálok a belsejében, nézelődöm és ahogy végigsimítom a bőrborítású ülést döbbenek rá, ez is akár egyike lehetett azoknak a Ganz UV kocsiknak melyekkel anno gyerekkoromban utaztam.
72-es GANZ UV villamos a Szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban (Fotó: Lakos Gábor)
Akkoriban életem jelentősebb eseményeinek színhelyére az 50-es villamos repített el, a pestlőrinci főplébániára a Szarvas Csárda térnél, a péntek esti hittanra, amit repesve vártam, mert reménytelenül és természetesen abszolút plátói módon szerelmes voltam a Borbély Katiba, igaz Szente Gyuri barátom is, de ez az analógia akkoriban még nem jelentett nekünk problémát. A Szarvas Csárdánál ettem életem első hamburgerét is, egy kis ablakon adták ki, két zsömle közt valami rettenetes gyíkhúspogácsa némi mustárral, nagymamám mindig zsörtölődött amikor rimánkodtam kérleltem, hogy vegyen nekem, szerinte a hamburgert áruló korpulens néni a fenekével vasalta laposra hozzá a húst.
Régi Ganz villamos a Bartók Béla úton, 1981. (Fotó: Jankovszky György/Fortepan)
A Határ úti desztináció felé Laca barátomhoz indultam az ötvenessel és a Kistext-nél leszállva megbámultam műszakváltáskor a gyárból hangos zsivajgással, fürtökben kiröppenő kubai lányokat. A másik irányba, a Szarvason túl csak ritkán mentünk, a Béke téri végállomás számomra már a világvége határát jelentette, oda csak a nyikorgó fapados és telente jéghideg Liget mozi filmjeiért volt érdemes olykor elzarándokolni.
Villamos a Rákóczi úton, 1951. (Fotó: Fortepan)
A villamoson állva elmerengek az immár mozdulatlan, valaha ide-oda repkedő műanyag kapaszkodó fogantyúkon, és emlékszem mennyit dideregtünk a tuján télen, a fűtése néha működött, de legtöbbször a leheletünk is látszott a hidegben. Mégis nagyon szerettem a kis kötöttpályás havert, a magas lépcsőivel, zajosságával együtt, úgy ahogy volt.
Bérletigazolvány 1948-ból a szentendrei múzeumban (Fotó: Lakos Gábor)
Múltidéző egotripem után felmászom egy másik, jóval régebbi járgányra, amit akkor gyártottak, amikor dédszüleim is csupán csattogós falepkét tologattak a játszótéren. Az 1897-ben, jóval a műanyag korszak beköszönte előtt, a Schlick cég által gyártott villamos csupa fa, réz és vas, van benne anyag rendesen, és elámulok amikor Laci bácsi mosolyogva bemondja, hogy a lakktól csillogó, egészen újszerűnek ható ülésdeszkák eredeti darabok.
Szinte látom magam előtt a padokon helyet foglaló korabeli népeket, egymás mellett ülve zötykölődött a pár órás vasárnapi kimenőjét élvező kartonruhás cselédlány és az elegáns, keményített bajszú, cvikkerén át zörgős napilapot böngésző úr, fejük felett tábla figyelmeztette az utazókat a dohányzás és a köpködés tilalmára, indulás előtt pedig a snájdig, egyenruhás kalauz csengetéssel jelezte a fel és leszállás befejeztét a villamosvezetőnek. Nem mindenki engedhette meg magának a fedélzeten utazás luxusát, kispénzű pikolófiúk, rikkancsok az ütközőkre kapaszkodva utaztak illegálban.
Tujázók egy régi 46-as villamoson (Fotó: Fortepan)
Állok a villamos vezetőállásában, nézem a fémesen csillogó pultot, a menetszabályozó kart, amit ha elforgatott a vezető meglódult a jármű, és csörögve -zörögve riszálta magát a síneken, olyan mára elfeledett vonalakon át melyekre már csak az épületeken néhol látható felsővezeték tartó kampók emlékeztetnek minket: errefelé valaha tuja csilingelt.
Menetszabályozó kar (Fotó: Lakos Gábor)
Manapság kevesen tudják, hogy emblematikus villamosvonalaink egyike, napjainkban a Duna-parton közlekedő 2-es viszonylat nem mindig a Parlament vagy a Gresham palota előtt süvített el, 1911 és 1941 között a Keleti pályaudvar és a Dózsa György út között járta cikkcakkos útvonalát, nehéz elképzelni amint a szerelvény az igencsak szűkös Nyár utcából kikanyarodott a Klauzál térre. A kétirányú forgalmat a helyszűke miatt nem lehetett megoldani, a villamos visszafele némiképp módosított útvonalon közlekedett, aztán az autóforgalom megnövekedése 1942-re végleg átrajzolta a 2-es villamos vonalát.
2-es villamos, Klauzál tér-Nyár utca kereszteződése (Fotó: Nagy Zsolt Levente Gyûjteménye, Lakos Gábor)
2-es villamos a Dob utca-Akácfa utca sarkán (Fotó: Lakos Gábor)
A Műcsarnok előtt a Dózsa György úton ahogy a zöld lámpára várok, fekete Bentley suhan a soksávos úton, mögöttem egy huszonéves brit turista meakulpázik hangosan amikor elektromos rollerével kis híján fellök egy járókelőt, évtizedekkel ezelőtt a luxusautó helyén a két kocsival közlekedő 23-as villamos csörömpölt át a téren.
23-as villamos a Hősök terén (Fotó: Lakos Gábor)
Zugló felé veszem az irányt, a Hungária- Thököly saroktól nyíllövésnyire girbegurba, hullámzó sínek emlékeztetnek már csak a hajdani 67-es villamos viszonylatára, a Mexikói úton, a hajdani Korong utcai megállóhoz közel, a sínpár helyenként meg is szakad, a gazzal benőtt és a tájba szinte szervesen beépült peront csak nehezen veszem észre.
Hungária-Thököly sarka, 67-es villamos (Fotó: Lakos Gábor, Benda György)
Fotó: Lakos Gábor
Robogóra pattanok és felberregek a Zugligeti útra, hogy megcsodálhassam a Lóvasút korabeli végállomásának immár felújított, faszerkezetes pavilonját. Az 58-as villamos a Budagyöngyétől kapaszkodott fel Zugligeti úti végállomásáig, vele utaztak a hegyekbe induló kirándulók csapatai vagy akik egy jó vasárnapi ebédre vágytak a Zugliget hangulatos, kockás abroszos kertvendéglőinek egyikébe. A vonal sorsa 1977. január 16-án végleg megpecsételődött, másnap már az 58V jelzésű busz pöfögött fel helyette az emelkedőn…
Zugliget napjainkban (Fotó: Lakos Gábor)
A budapesti villamosközlekedés aranykora az 1860-as évektől 1968-ig tartott, onnantól évről évre ritkult a villamoshálózat, és a nyolcvanas évekre jelentősen elsatnyult. A hatvanas-hetvenes évek közlekedésmérnökei nem ismerték fel a hálózatokban rejlő kapacitást és a mennyiségi szemléletet helyezték előtérbe, a metróhálózat szerepét túlértékelték. Az Ikarus akkoriban elárasztotta buszaival a világot és a közúti buszos és autós közlekedés nagyon modernnek tetszett, a levegőszennyezés kérdése akkoriban még nem volt napirendi téma.
11-es villamos Óbudán, az Amfiteátrumnál (Fotó: Tim Boric, Lakos Gábor)
Az 1990-es évek második felétől a közlekedési szakma és a főváros vezetése egyre inkább belátta, hogy a villamosközlekedés fejlesztése elkerülhetetlen tényező Budapest közlekedésében.
Tervek születtek a korábban megszüntetett vonalak újraélesztésére és számos villamosvonal meghosszabítására. Az ezredforduló magával hozta a négy villamoskörgyűrű fejlesztését, és az 1997-ben megszűnt éjszakai járatok is újraindultak. Az 1-es villamossal napjainkban már a Vörösvári úttól átroboghatunk egészen a Kelenföldi vasútállomásig és a budai fonódó villamoshálózat eddig megépült szakaszai hét újabb megállóval bővülnek majd a jövőben, a villamosközlekedés újra reneszánszát élheti több évtizedes elhanyagoltsága után.