nlc.hu
Szabadidő

Magyar jelmeztervezők egy Oscar-jelölt filmben

Magyar jelölt is lesz az Oscar-gálán

Magyar érdekeltség egy kosztümös filmben.
Oscar-díj

Az idei Oscar-gálán a legjobb jelmeztervezés díjára jelölt Mrs. Harris Párizsba megy című film a Nemzeti Filmintézet támogatásával, valamint tucatnyi magyar filmes szakemberrel készült – írja az Index. Az ötvenes évek Londonjában és Párizsában játszódó produkció – amelynek a jelentős részét budapesti helyszíneken forgatták – amúgy Paul Gallico regényének a harmadik filmadaptációja.

Mint a portál megjegyzi, a jelmeztervezés miatt nem véletlenül kaphat Oscart a film. A szereplők csodaszép ruhákban és kosztümökben tűnnek fel, amelyek nemcsak elegánsak, de korhűek is. Akárcsak az apró kiegészítők, a díszletek, a sminkek, illetve a hajviseletek.

A hvg.hu pedig arról számolt be, hogy anyai ágon magyar származású a film rendezője és társforgatókönyvírója, az amerikai születésű Anthony Fabian, sőt nemrég felvette a magyar állampolgárságot.

 

Az idei, 95. Oscar-gálát egyébként helyi idő szerint március 12-én, vasárnap rendezik meg Los Angelesben. A műsor házigazdája Jimmy Kimmel lesz.

Kiemelt fotó: illusztráció, Robert Gauthier / Los Angeles Times via Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top