nlc.hu
Szabadidő
Zsákbamacska akkor és most

Visszatér a Zsákbamacska! Emlékszel még, milyen volt régen?

Újabb retró vetélkedő kerül képernyőre megújult formában a TV2-n! Indul a Zsákbamacska!
Zsákbamacska

Ha kedd, ha szerda, Zsákbamacska! – a szlogen, a fekete plüssmacska és persze Rózsa György. Ez a három dolog ugrik be azonnal, ha megpróbáljuk felidézni magunkban a Zsákbamacska című tévés vetélkedőt. A műsor annak idején másfél évig, 1994. március 8. és 1995. szeptember 27. között volt látható a Magyar Televízióban, kedd és szerda esténként, ezalatt összesen 174 adást ért meg. Nem magyar fejlesztés volt egyébként, hanem egy 1963-as amerikai produkció, a Let’s Make a Deal hazai változata. A résztvevőknek, akiket a közönség soraiból választottak ki, nem a műveltségükre vagy az ügyességükre, hanem leginkább a szerencséjükre volt szükségük ahhoz, hogy nyerjenek. A játék lényege az volt, hogy a játékosoknak választaniuk kellett a műsorvezető által felajánlott, biztos pénzösszegek és ismeretlent rejtő színes borítékok között, melyekből az adott összegnél kisebb, de akár nagyságrendekkel magasabb értékű nyeremény, illetve a fekete macska ábra is előkerülhetett. Utóbbi azt jelentette, hogy nyeremény nélkül kell távozniuk.

Néhány adásrészlet ma is megtalálható a videomegosztókon. Például ez:

Újra Zsákbamacska!

A vetélkedő közel három évtizedes kihagyás után március 13-én, a TV2-n tér vissza a képernyőre, ahol nem csak kedden és szerdán, hanem minden hétköznap este látható lesz. A játék megújult ugyan, azonban a lényege annyiban nem változott, hogy a két műsorvezető, Majka és Pápai Joci folyamatos alkudozásban lesz a – vicces jelmezeket viselő – játékosokkal, amit azok vagy elfogadnak, vagy az ismeretlen nyereményt választják. Hogy nyernek-e és ha igen, milyen értékű nyereményt vihetnek haza, az a szerencsén és a jó döntéseken múlik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top