A Tetőpont: A Pornhub története című dokumentumfilm azzal indít, hogy számos interjúalanytól megkérdezi, mi volt az első találkozásuk a pornóval. A kicsit idősebbek otthon talált DVD-n, netán szexmagazinokon keresztül találkoztak először a pornográfiával, ám a kissé fiatalabbak egyike elmondja, hogy ő már egy Pornhub videón keresztül találkozott ezzel a világgal, amikor alig 11 évesen rákattintott egy nyolcfős gangbang videóra, amiben nyugdíjas korú emberek csinálták egymással. Ez az elég meredek látvány rögtön ráébresztette őt, hogy a pornózás világa bizony rengeteg extremitást tartogat.
Régen is elkerülhetetlen volt, hogy a gyerekek így vagy úgy, de találkozzanak a pornográfiával, ám ma már az interneten olyan mennyiségű és akár egészen bizarr tartalmú videóval is találkozhatnak, hogy valóban joggal merül fel a kérdés: a pornózás mennyire ártalmas a fiatalok szexuális fejlődésében? Az emberek nagy része ma már olyan ingyenes gyűjtőoldalakon fogyaszt pornót, mint a Pornhub és társoldalai (például a RedTube), sőt a Pornhub mára olyannyira kinőtte magát, hogy a név gyakorlatilag egyet jelent az online pornóval.
Nem pornós cég, techvállalat!
A 2007-ben alapított céget 2010-ben vásárolta fel a kanadai MindGeek, egy vállalat, ami ugyan az online pornózásból él, de magára mégis inkább jó fej techcégként tekint. Ez abból a szempontból talán igaz, hogy a MindGeek valóban élen jár a keresőoptimalizálás terén. A film magyarázata szerint a Pornhub célja mindig is az volt, hogy ha valaki beírja a keresőjébe például azt, hogy „nagy mellek pornó”, akkor ne csak az első találat, hanem legalább az első négy-öt találat a Pornhubra vezessen. Ebben olyannyira eredményesek voltak, hogy rövid idő alatt minden versenytársukat lekörözték, néhány év leforgása alatt gyakorlatilag intézménnyé váltak az online szex világában.
A tulajdonosok szándékosan nem online pornócégként tekintettek a site-jukra, hanem platformként, mert ennek köszönhetően minden felmerülő vád kapcsán azzal tudtak védekezni, hogy ők nem felelnek a hozzájuk feltöltött tartalmakért (sokáig ez volt a védekezése a közösségimédia-platformok tulajdonosainak is), ők csak a platformot szolgáltatják a megjelentetésükhöz. Nem csoda, hogy a kanadai központjuk is inkább tűnik egy modern techcég központjának a maga rideg irodáival, és nem olyan érzetet sugall, mintha az online pornózás urai dolgoznának az épületben.
Fotó: Netflix
A nagy Pornhub-botrány
Ez a taktika egészen sokáig jól működött, milliószámra gyűltek a videók a Pornhub gyűjteményében, és ugyan a saját gyártócégükön, a Brazzersen keresztül saját tartalmakat is pakoltak fel az oldalra, a videók messze legnagyobb részét a felhasználóik töltötték fel, méghozzá bármiféle ellenőrzés nélkül. A Pornhub nagyon kevés moderátort foglalkoztatott, és tőlük is olyan teljesítményt várt el, ami ép ésszel felfoghatatlan: napi 700, az oldalra feltöltött videót kellett megtekinteniük, ami nyilván csak úgy teljesíthető, ha jelentősen gyorsítva, gyakran hang nélkül nézik a felvételeket, márpedig így nehezen szúrhatók ki például a nemi erőszakot rögzítő videók. Ennek köszönhetően gond nélkül terjedtek az oldalon a kiskorúakat bemutató szexfelvételek, a bosszúpornók és a nemi erőszakról készült videók is, és ha valaki panaszt tett emiatt a Pornhubnál, akkor ha nagyon kitartó volt, talán előbb-utóbb törölték a felvételt, de az ellen már nem tettek semmit, ha később valaki újra feltöltötte az oldalra.
Fontos fordulópontként mutatják be a New York Times 2020-ban megjelent oknyomozó anyagát – maga a dokumentumfilm is ennek köszönhetően született meg –, ami felhívta a figyelmet, hogy a Pornhub vajmi keveset tesz a szexuális kizsákmányolás ellen, és gyakorlatilag nem akar felelősséget vállalni a hozzájuk feltöltött tartalmakért, miközben valójában ezek segítségével keresi a pénzét. A cikk óriási hullámokat vert, a Pornhub pedig nem tehetett mást, és változtatnia kellett a politikáján. Letörölték az összes tartalmat, amit nem igazoltan regisztrált felhasználók töltöttek fel, így a videók száma egy pillanat alatt 13 millióról 4 millióra esett vissza. Bevezették, hogy csak hivatalos okmánnyal igazolt felhasználóik tölthessenek fel a jövőben videókat, mert így tudják csak biztosítani, hogy a feltöltő feleljen a tettéért akkor, ha kiderül, hogy egy illegális, büntethető felvételt vitt fel a Ponrhubra. Az eset később továbbgyűrűzött, és az olyan bankkártya-cégek, mint a Mastercard és a Visa is tiltólistára tették a Pornhubot, amivel elérték, hogy a cég beszüntesse az OnlyFans-szerű szolgáltatását, a Modelhubot, ahol az oldalnál dolgozó sztárjaik direkt kapcsolatot tarthattak fenn a követőikkel, és pénzt kérhettek ezért.
Sokat akar a szarka
Suzanne Hillinger dokumentumfilmjének a legfőbb baja, hogy mindössze 94 perces, de annyi témába kap bele, hogy az akár egy hatrészes doksisorozathoz is elég lenne. Egyszerre akar mesélni a Pornhub megszületéséről és történetéről, arról, hogyan reformálta meg az OnlyFans a szexipart, a pornó káros hatásairól és a szükségességéről, miközben megjelenik benne a szexuális kihasználás és a szexkereskedelem témája, valamint az is, hogy az online térben mennyire könnyen terjedhetnek a nemi erőszakról készült, nem beleegyezésen alapuló aktusokat bemutató videók. Eközben azonban arra is felhívja a figyelmet, mennyire igazságtalan, hogy a Mastercardhoz vagy a Visához hasonló mamutcégek egyetlen tollvonással eldönthetik, ki és hogyan kereshessen pénzt a testével és a szexualitásával, és bár az ilyen döntéseikkel mindig az erkölcsi fölényüket próbálják igazolni, valójában ezzel semmit sem tesznek a bosszúpornók vagy a nemi erőszakot rögzítő videók készítése és terjesztése ellen, ezek ugyanúgy élni fognak tovább más felületeken. A döntésükkel csupán azt érik el, hogy a szexipar munkásai még nehezebben jutnak önálló keresethez, és jobban ki lesznek szolgáltatva a nagyobb pénzű gyártócégeknek, ha már az interneten keresztül direktben nem tudnak elég pénzt keresni. Ráadásul emiatt könnyebben keveredhetnek a szexkereskedelem áldozatai közé is.
Rachel Starr pornószínész a Pornhub egyik Las Vegas-i közönségtalálkozóján (Fotó: Ethan Miller/Getty Images)
A Tetőpont: A Pornhub története egyszerre mutatja be a szexipar dolgos munkásait – a megszólalókat gyakorlatilag hősként ábrázolva –, és a pornó betiltása ellen küzdő szervezeteket egyaránt, és vitathatatlanul fontos tette, hogy rávilágít: az online pornó megregulázását és a gyerekvédelmet zászlójukra tűző amerikai szervezetek mögött többnyire konzervatív, evangélikus csoportosulások állnak, akiket valójában nem a szexuális kizsákmányolás zavar, hanem a pornográfia egész léte ellen küzdenek, és nem is állnak le addig, amíg a szex nagyjából a házasság utáni gyerekcsinálós tevékenységet fogja csak jelenteni, amit kizárólag a heteroszexuális párok „élvezhetnek”. Suzanne Hillinger filmje mindenbe belekap egy kicsit, de egyik oldalt vagy véleményt sem járja körbe igazán, emiatt a végén úgy állunk fel a fotelből, hogy ugyan sok érdekes felvetést kaptunk, de ez a téma egy ennél komplexebb, vagy legalábbis fókuszáltabb filmet érdemelt volna.
A Tetőpont: A Pornhub története már látható a Netflix kínálatában.
