nlc.hu
Szabadidő

Visszavonatta a bíróság a Fertő tavi beruházás engedélyét

„Ez egy nagyon fontos siker számunkra” – visszavonatta a bíróság a Fertő tavi beruházás engedélyét

A végső cél továbbra is az, hogy a kormány alapjaiban gondolja újra a terveket.

A Fertő tavi beruházás környezetvédelmi működési engedélyének visszavonására és új eljárás lefolytatására kötelezte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt a bíróság a múlt hét pénteken tartott tárgyaláson. A Greenpeace Magyarország és a Fertő tó Barátai Egyesület 2023. január 30-án indítottak pert azért, mert a Kormányhivatal 2022 karácsonya előtt meghosszabbította a korábban már felfüggesztett beruházás engedélyét. 

A 2022 nyarán felfüggesztett beruházás gazdája tavaly év végéig az állami Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. volt, ami a megszűnése előtti utolsó pillanatban kezdeményezte a Fertő tavi projekt környezetvédelmi működési engedélyének kiadását. Meg is kapta azt, amely ráadásul még közel 50%-kal nagyobb területre vonatkozott, mint a korábbiak. A megszűnő állami cég jogutódja a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium lett, így ez a tárca felelős a további lépésekért, áll a Greenpeace Magyarország közleményében. 

A Fertő-tó Sarród felől fényképezve.

A Fertő-tó Sarród felől fényképezve. A település a Fertő-Hanság Nemzeti Park központja. (Fotó: MTVA/Molnár-Bernáth László)

A jogi csatában a Fertő tó Barátai Egyesületet a Greenpeace mellett az EMLA, környezetvédelmi jogi ügyekkel foglalkozó egyesület is segítette. Kun Zoltán, a Fertő tó Barátai Egyesület titkára elmondta: „Üdvözöljük a bíróság döntését, ami véleményünk szerint igazolja, hogy szabálytalanságok fordultak elő a beruházás engedélyezésében. Ez egy nagyon fontos siker számunkra, de munkánkat egészen addig folytatni fogjuk, amíg a Kormány teljesen át nem gondolja a fejlesztést. Véleményünk szerint a tervezett EU-s természet-helyreállítási törvény szellemében csak a vízitelep korábbi területét és nem a tervezett 77 hektárt lehetne turisztikai céllal hasznosítani.”

A helyiek véleményét Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország természetvédelmi felelőse is megerősítette: „Nagyon örülünk a sikernek, ami visszaadta a hitünket abban, hogy működik a hazai igazságszolgáltatás. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a Fertő partján csak egy helyi igényeket kielégítő, szelíd turizmust biztosító fejlesztést végezzenek úgy, hogy a terület európai szempontból is kiemelkedő élővilága ne sérüljön. Ha sikerül elérni, hogy a projektet ebben a szellemben tervezzék újra, akkor bízhatunk a természet csodálatos öngyógyító képességében, hogy visszafoglalja a korábban elpusztított élőhelyeket.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top