Ókori római átoktáblák

Az átoktáblák (más néven defixiones) – ahogy a romaikor.hu is írja – az ókori népi vallásosság jellegzetes produktumai, amelyek egyaránt népszerűek voltak az elit és közemberek körében. Ezek rendszerint ólom- vagy kerámialapokra, netán kődarabokra vésett, illetve bekarcolt feliratok, amelyeket szentélyekben vagy sírokban helyeztek el. Céljuk rendszerint valakinek elátkozása – de előfordultak szerelmi varázslatok is. A korai császárkortól fogva különösen nagyszámú átok- és varázslási tábla került elő (körülbelül 1500 darab, Nagy-Britanniától Észak-Afrikáig), ami annak a jele, hogy az ilyen praktikák ebben az időben különösen népszerűekké váltak. Ezeknek a feliratoknak sajátsága az is, hogy számos különböző, lehetőleg egzotikus isten segítségéhez folyamodnak. Különösen kedveltek voltak e tekintetben az egyiptomi istenek – minthogy Egyiptomot tekintették az ókorban minden fajta varázslás és mágia hazájának. 

Íme, néhány érdekesebb példa:

 „Tacita, ezennel megátkozlak, rothadj el, akár a genny!”

Azt sajnos nem tudjuk, hogy Tacita miféle bűnt követett el, de elég szörnyű lehetett, ha ilyen súlyos átkot érdemelt. A Kr. u. 2. század elejéről származó, ólomból készült római átoktáblát egy britanniai sírban találták meg, érdekessége, hogy a szöveget visszafele vésték fel rá, talán azért, hogy még hatásosabb legyen.

 „Csomózzátok össze Vincenzus Zarizo hálóját, hogy ne tudja a medvéket elkapni, maradjon alul minden medvével szemben és ne tudjon medvét ölni szerdán, és minden órában, most, most, gyorsan, gyorsan, tegyétek meg!”.

Ez az átok egy Vincenzus Zarizo nevű gladiátorra vonatkozik, aki az észak-afrikai Karthágóban harcolt a Kr. u. 2. században. Az átok szerzője vélhetően nagy összegben fogadott ellene az arénában.

„Docimedistől elloptak két kesztyűt, és azért könyörög az istennő templomában, hogy a felelős veszítse el az ép elméjét és a szemeit.”

A pórul járt Docimedis éppen jól megérdemelt pihenőjét töltötte a britanniai Aquae Sulis (Bath, Sommerset) egyik közfürdőjében, amikor valaki meglépett a kesztyűivel. A tábla a Kr. u. 2-4. századból származik, és különféle fürdőházi lopásokkal kapcsolatos átoktábla-halomból került elő, ami arra utal, hogy abban az időben nem volt éppen tanácsos őrizetlenül hagyni a holminkat a közfürdőkben.

Egy római kori átoktábla (Fotó: Wikipedia)

 „Férgek és kukacok falják fel az egész testét és minden csontját annak az embernek, aki ellopta Verio köpenyét és holmiját, aki megfosztotta minden vagyonától, legyen akár nő, akár férfi.”

Az kétségtelen, hogy lopni nem szép dolog, de azt talán egy tolvaj sem érdemli meg, hogy eleven testén férgek lakmározzanak, ennél borzalmasabb véget ugyanis tényleg nehéz elképzelni. A táblát egyébként Frankfurt közelében találták, és a Kr. u. 1. századra datálják.

 „Az a személy, aki elragadta tőlem Vilbiát, legyen folyékony, mint a víz. Némuljon meg az, aki ilyen ocsmány módon elnyelte őt.”

Ez a részben törött ólomtábla egy Vilbia nevű nő ismeretlen személy általi elrablására (talán elcsábítására vagy megszöktetésére) utal; hogy az átokmondó felesége, szeretője vagy rabszolgája volt-e, az nem világos.

Római kocsiverseny Jean-Léon Gérôme festményén (Forrás: Wikipedia)

 „Könyörgöm neked, démon, bárki is legyél. Ezen a napon és ebben az órában megparancsolom, hogy kínozd és öld meg a zöld és fehér csapat lovait, és öld meg Clarust, Felixet, Primulust és Romanust, a kocsihajtókat.”

E táblákon a leggyakrabban elátkozott állatok a lovak voltak, tekintettel az őrületes népszerűségnek örvendő kocsiversenyeken betöltött jelentőségükre. Ez az átoktábla Hadrumetumból (a mai Tunézia területén) származik a Kr. u. 3. századból, és a szöveggel szemben lévő oldalon egy rettenetes külsejű  istenség ábrázolása is helyet kapott, minden bizonnyal azért, hogy még jobban elősegítse a rivális csapatok kudarcát.

„Sosio soha nem szárnyalhatja túl Eumolpost, a színészt. Ne legyen képes eljátszani a „részeg asszony a lovon”-t.”

Ez a tábla kéz és lábtörés helyett súlyos szakmai kudarcokat kíván a Sosio nevű színésznek. A „részeg asszony a lovon” alighanem valamiféle népszerű, gyakran elsütött poén lehetett az ókori római színházakban, amolyan korabeli anyósvicc, mondjuk. Az átkot mondó személy tehát azt reméli, hogy Sosio stand-up műsora kudarcba fullad. A táblát egyébként a nyugat-franciaországi Rauranumban találták meg, és a Kr. u. 3. század végéről származik.