Diane és Charlie Laue elhatározták, hogy online vásárolnak néhány lottószelvényt, majd úgy döntöttek, hogy szerencsét próbálnak a Celtic Coins Jackpot Instant Play játékán.
Háromszor tettek fel 5 dolláros tétet a játékra, és a harmadik alkalommal megnyerték a 109 707,07 dolláros (több mint 37 millió forintot érő) jackpotot.
Laue azt mondta, sokkot kapott, amikor meglátta a nyeremény összegét, örömében csak kiabálni tudott. A házaspár ráadásul ugyanazon a napon vette át a nyereményt, ami történetesen a 44. házassági évfordulójuk volt. Elmondásuk szerint a nyeremény egy részét hawaii és párizsi utazásokra szeretnék fordítani.
Legalább ilyen szerencsés volt a Marylandben élő, 52 éves Charles County, hiszen nyerő kombinációja igencsak szépen hozott a konyhára. A Pick5 nevű szerencsejátékon harmadszor játszotta meg, és ütötte meg a főnyereményt a 4-8-5-4-8 számsorral, így háromszor több mint 17 millió forintot nyert.
(UPI)