Stranger Things, Sárkányok háza és Andor: Ezek a kedvenceid kerülhetnek bajba az írósztrájk miatt

Rakita Vivien | 2023. Május 16.
15 éve nem volt ekkora bajban Hollywood. Mutatjuk, mely kedvenc sorozataid lehetnek veszélyben az írósztrájk miatt.

Az Amerikai Írószövetség (WGA) május elején sztrájkot hirdetett, ezt pedig nemcsak a producerek, de a nézők is megérezhetik. A döntés azután született meg, hogy a Mozgókép és Televíziós Producerek Szövetségével hiába próbált a WGA egyezségre jutni, a fejesek egyszerűen nem voltak hajlandóak javítani az írók munkakörülményein. Az Írószövetség nemcsak élhetőbb fizetést szeretne kiharcolni, de úgy en bloc az a céljuk, hogy minél stabilabb megélhetéssé váljon az írószakma. Így többek között szeretnék, ha

A sztrájk kezdete óta több sorozatról is bejelentették, hogy – szolidaritásból vagy mert rákényszerültek – leállították a gyártást. Ez valójában nem meglepő, hiszen mikor a WGA legutóbb 15 évvel ezelőtt sztrájkolt szinte minden műsor érintett lett. Voltak éveket csúszó folytatások: a 24 6. és 7. évada között másfél év szünet volt. Egy rakás sorozat pedig a Dr. House-tól az Így jártam anyátokkalig rövidebb szezonokkal jelentkezett. Fun fact, hogy a Breaking Bad első évada két résszel lett kurtább, és ez mentette meg Hank életét. Az epizódot egyszerűen nem írták meg, így Walter White sógora még jó sok szezont megélhetett.

Fotó: Netflix

Ezúttal hasonlóan sok sorozatot érinthet az írósztrájk – gyakorlatilag mindent és bármit. Vagyis nemcsak a késő esti talk show-k nincsenek biztonságban (igen, Jimmy Fallontól John Oliverig mindenki szünetel), de a streaming platformok legvártabb produkciói sem. Hogy pontosan ebből mit fogunk megérezni, azt nehéz megjósolni, bár mindenképpen támponttal szolgálhatnak a 2007-8-as események. Ennek ellenére azért a teljesség igénye nélkül az alábbi galériában összeszedtük, mely szériák gyártása állt le teljesen a sztrájk hatására.

sárkányok háza nlc

Ugyan a Sárkányok háza összes forgatókönyve készen áll, az írók nem fogják segíteni a sztrájk alatt a stáb munkáját a második évad gyártásában. Ami azért para, mert még a helyszínen is gyakran változtatnak, javítanak és fejlesztenek a scripten, ez azonban most nem lesz lehetséges. Ezért a minőségromlás veszélye forog fenn a Targaryeneknél. (Fotó: HBO)

andor nlc

Bár a Sárkányok háza kreátora legalább nem írói kapacitásban a forgatáson van, az Andor showrunnere, Tony Gilroy MINDEN munkálatát felfüggesztette az Egyesült Királyságban már készülő második évadban. (Fotó: Profimedia)

cobra kai nlc

Ugyan már forog a Cobra Kai hatodik évada, de az írók „letették a ceruzát”. És senki nincs jelen közülük a forgatáson sem. (Fotó: Curtis Bonds Baker/Netflix)

Yellowjackets nlc

Egészen konkrétan egy napnyi munka után szünetel a Showtime-os Yellowjackets harmadik évada, és nem folytatódik egy percet sem a sztrájk alatt. (Fotó: Profimedia)

StrangerThings nlc

Ha már felvértezted magad, hogy a Stranger Things fináléjára még jó sokat várni kell, akkor nem lesz gond MÉG TOVÁBB várni rá. A Duffer-fivérek addig nem vágnak bele a gyártásba, amíg a WGA-nak nem sikerült megegyeznie a producerekkel. (Fotó: Netflix)

Family Guy nlc

Mind a Family Guy, mind az Amerikai Fater írói felálltak, ahogy a két felnőtt animációs sorozat showrunnere, és Seth MacFarlane, a produkciók atyja is befagyasztotta a munkát. (Fotó: Profimedia)

blade nlc

A Mahershala Ali főszereplésével készülő Penge (amit alapvetően 2024-re lőttek be) még az előkészítési fázisnál tartott, ezt azonban teljesen beszüntette a Marvel. Ez ugyan egy kivétel a listán, de jól mutatja, hogy a filmek sincsenek biztonságban. (Fotó: Profimedia)

big mouth nlc

A Netflix animációs szériája is bajban van: már hat hete dolgoztak az utolsó, 8. évadon, amikor beütött a sztrájk. Enélkül augusztusra befejeződött volna a munka, így most bizonytalan, mikor kerülhet képernyőre a Big Mouth.

ABBOTT ELEMENTARY nlc

A harmadik évada készül a Disney+-os kedvencnek, az írószoba pedig május 2-án ült volna össze először, pont a sztrájk kezdetének környékén. Így az Abbott Általános Iskola gyártása egyelőre szünetel, és az egyik író elmondása szerint valószínűleg késve, kevesebb epizóddal jelentkezik a folytatás. (Fotó: Profimedia)

milliárdok nyomában nlc

A Milliárdok nyomában hetedik és utolsó évada forog, azonban a sztrájk miatt van, hogy napokig áll a gyártás. (Fotó: HBO)

Severance_Photo_010101

Az Apple TV+-os Severence sorozat produkciója szintén akadozik, miután a sztrájkolók a forgatás helyszínén tüntetnek. (Fotó: Apple TV+)

daredevil born again nlc

A már forgó Daredevil széria hasonló pácban van, mint a Milliárdok nyomában és a Severence: nagyon nem megy gördülékenyen a gyártás. (Fotó: Profimedia)

via

Exit mobile version