Kritika a Club Zero című filmről

Minden filmfesztiválnak megvannak a maga megosztó darabjai – Cannes-nak meg főleg. Idén ezek közül az egyik a Club Zero című film volt, ami annak ellenére, hogy egészen végletes véleményeket generált, szerintem mégis a fesztivál egyik legjobbja volt.

Felteszem, azokban, akiknek hozzám hasonlóan tetszett a Club Zero, mindhárom reakció keveredik vegyesen.

Club Zero (2023)

A film sötét humora annyira bizarr, hogy lehetetlen nem felnevetni, miközben az egész sztori egy steril, univerzálisan minimalista környezetben játszódik – azaz az események bárhol megtörténhetnek­. Az időponton sem egyszerű kiigazodni: a ’70-es években vagy napjainkban járunk? Csak a modern technológia árulja el, hogy ez utóbbi lehet a megoldás. A kórházi zöld és beteg sárga színvilágban játszó iskolai egyenruhák (amik egyébként kontrasztban állnak némely diák nevetségesen élénk színű hálószobájával) pedig csak az utolsó szög az azonosulás koporsójában. A bentlakásos elit iskola sivár környezete megfejelve a nagyon statikus, távolságtartóan szimmetrikusra megkomponált képekkel – amolyan Wes Anderson-reciprokként – kilöki önmagából a nézőt, aki ezáltal kívülálló megfigyelőként szemléli az eseményeket. Amiket egy fenyegető aurájú, nyugodt, mégis parancsoló tanárnő, Ms. Novak (Mia Wasikowska zavarba ejtően meggyőző alakításában) indít el.

Ms. Novak ugyanis a Tudatos táplálkozás nevű tantárgy oktatására érkezett a gimnáziumba. Hogy tanári képzettsége van-e, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy rendkívül meggyőző személyiség a maga csendes karizmájával, és korábban már piacra dobta a saját méregtelenítő teáját, melynek csomagolásán ő maga néz vissza ránk. Minden tanár felvételét az iskola szülői testülete hagyja jóvá, akik – vitathatatlanul elitista sznobokként – igyekeznek rendkívül progresszívek lenni. Ezért a szemükben Ms. Novak tűnik a tökéletes választásnak a tantestület bővítésére: egy egészségtudatos, online kiválóan marketingelt személyiség, akinek alkalmazásával az iskola és a szülők is jobb színben tűnnek majd fel.

Tényleg jó ötlet volt felvenni Ms. Novakot?

Boldogan hagyják rá a gyerekeiket – hiszen amúgy is azért járnak suliba, hogy le legyen róluk véve a gond, en bloc a tanárokra hárítva a nevelés felelősségét. Persze ilyen nincs a valóságban. Sosem volt még egy olyan elveszett fiatal sem, mint Fred. Akit annyira elhanyagoltak a szülei, hogy a kelleténél jobban kötődni kezdett egy tanárához… Ugyan Fred anyja és apja szinte Ms. Novak karjaiba lökték a fiukat, azért a többi diákot is képes a tanárnő a bűvkörébe vonni. A Tudatos táplálkozás ugyanis mindegyikük problémájára választ jelent, legyen szó akár az év végi átlag javításáról, a bolygó védelméről vagy az ideális alak eléréséről.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy tinédzserek révén az egyik legbefolyásolhatóbb korban vannak. Rengeteg olyan inger éri őket (a „jó szándékú” anyai beszólásoktól, mint hogy „figyeld a súlyod” a social média által közvetített szépségideálig), amik nem feltétlenül jó irányba formálja az önképüket. A filmben van, akinél ez már azelőtt károkat okozott, hogy megismertük volna (Elsa bulimiás), míg van, akinél a közösségi nyomás ér célba. Hausner így a gyerekeken keresztül a szektamentalitás működését is bemutatja: mi történik, ha egy csapat befolyásolható embert visszafordíthatatlanul megbabonázott egy tántoríthatatlan küldetéstudattal rendelkező vezérfigura.

Club Zero (2023)

A tanárnő a kamaszok külső ingerekkel vegyített ideológiai elhatározásait már az első órán feltérképezi, hogy később éppen ezeket felhasználva térítse meg őket a Club Zero hitére. Ez ugyanis egy olyan titkos (talán csak Ms. Novak fejében létező) klubot képvisel, ahol az emberek a tudatos táplálkozás legmagasabb szintjén léteznek. Túl a clean eatingen, azon, hogy lassan együnk és keveset, és túl a különböző ételcsoportok szerint elkülönített diétán, a Club Zero tagjai abban hisznek, hogy az evés valójában nem szükséglet.

Trigger warning

Elsa különösen fogékony Ms. Novak tanításaira, olyannyira, hogy egy egészen gyomorforgató jelenetben a szüleinek is prezentálja a „minden fejben dől el”-elvét. Szerinte, ha az lenne a norma, hogy hányást együnk, az lenne a mindennapi betevőnk. Hogy ezt bizonyítsa, meghánytatja magát egy tányérra, majd az egészet visszalapátolja magába.

Ha ez a jelenet nem tántorít el végleg a Club Zerótól, akkor erősebb a gyomrod, mint a cannes-i filmfesztivál kritikusai felének. Vagy – mint én – eltakartad a szemed, és megkérted a melletted ülő barátnőd, hogy szóljon, ha vége. Vicces, de a People magazin cikke szerint többen választották ezt a stratégiát: állítólag a film hivatalos premierjén (ahol az alkotókkal együtt moziztok), valaki jól hallhatóan arról érdeklődött, mikor lesz már vége a hányásevésnek.

A Club Zero egyébként egy figyelmeztetéssel kezdődik, miszerint a következő két órában evészavarról és komoly kontrollról lesz szó. Nem önkényes polgárpukkasztás ez tehát, hanem egy szatirikus kép arról, milyen veszélyeket rejt a radikalizálódás. Mert bármennyire is indult (látszólag) jó szándékkal Ms. Novak karrierje – vagy ha már itt tartunk: bármilyen ideológia –, a szélsőségeknek sosem lesz jó vége. Legyen szó akár a túlzásba vitt egészségtudatosságról, akár a magát szabadelvűnek valló, de valójában elhanyagoló szülőről, bármilyen modern trendről a mindfulnesstől a meditálásig, Hausner görbe tükröt tart mindenkinek. Az utolsó vacsorát idéző záróképpel még a vallásnak is küld egy gyomrost: mint az eredeti ideológia, mely először esett áldozatául a szélsőségeknek.