Interjú Bogár Nikivel, A divatipar és az evészavarok - A kifutók veszélyei könyv írójával

Bogár Nikolett neve több nlc-cikkben is feltűnt, számos alkalommal idéztem a könyvéből, amely egy saját kutatáson alapszik. Ebben arra volt kíváncsi, hogy azok a sztereotípiák, amelyek a köztudatban élnek – miszerint a legtöbb modell anorexiás, vagy legalábbis kemény diétán él – vajon mennyire  igazak. A kutatása során több mint ötven modellel interjúzott, de kérdéseket tett fel modellügynökségek vezetőinek és a divattervezőknek is. A divatipar és az evészavarok – A kifutók veszélyei című kötetében részletesen az anorexia nervosáról, amellyel őt is diagnosztizálták, mielőtt 14 évesen modellkedni kezdett.

Mint a legtöbb anorexiás, Niki is tökéletességre törekvő, jól teljesítő gyerek volt, aki a gimiválasztás előtti stresszben azonban fogyni kezdett, majd észrevétlenül belekerült az étkezési kontroll spiráljába. A szülei észlelve a drasztikus fogyást, gyermekorvoshoz vitték, ám minden presszió ellenére Niki nem akart enni. Mire elkezdődött a gimi, körülbelül 40 kiló volt, majd pár hónappal később mindössze 30 kilósan kórházba került, és ekkor tudatosult benne, hogyha nem eszik, abba belehalhat. A kezelése után lehetősége nyílt a modellkedésre, kijutott egy nagy világversenyre, és mivel szülei bíztak a gyógyulásában, engedték kibontakozni a lányukat. Nem sokkal később már topügynökségek foglalkoztatták: nemzetközi divat­piacokon dolgozott, főleg kifutós munkái voltak, többek között a Giorgio Armani, Chanel, Dolce&Gabbana és Dior bemutatóin  lépett fel.

2013-ban hagyta abba a modellkedést, ekkor kezdte meg az egyetemi tanulmányait, és a valódi gyógyulása is ekkor indult el. Belevágott hiánypótló kutatásába, amiből aztán könyvet is írt, előadásokat tartott, tudományos érdeklődése pedig a mai napig megmaradt, a divatipar karcsúságideált fenntartó hatásába ásta bele magát. A kutatásai a mai napig tartanak, jelenleg azt vizsgálja, hogy az egészségesnek tűnő, de hiánybetegségekkel járó szelektív táplálkozás mennyire létezik a modellek között.

Fotó: Neményi Márton

Nikolett a felmérései során azt tapasztalta, hogy a high fashion kifutóin nem sokat változott a helyzet, mióta ő abbahagyta a modellkedést, lényégében ugyanolyan vékonyak a modellek. Szerinte, ha megnézzük néhány luxusmárkának a bemutatóit: láthatjuk, hogy soha nem tűnt el ez az extrém vékony ideál, csak mellette megjelentek egyéb kategóriák, mint például a plus size modellek, de az igazán normális, egészséges, és emellett karcsú alkat továbbra sincs jelen a kifutókon. 

3 éve, hogy megírtad a könyvet, és 10 éve annak, hogy kiszálltál a modellkedésből. Hogy vagy most a testeddel, mennyire tudod azt mondani, hogy meggyógyultál?

Szerintem úgy öt éve vagyok gyógyult, vagyis egészséges a testképem, nincsenek kóros étkezési, testedzési szokásaim. Szerencsére el tudtam távolodni ezektől a gondoktól. 

Ezek szerint nem félsz a visszaeséstől?

Talán, ha egy nagyon extrém stresszhatás jönne az életembe, akkor – mivel ez a betegség egyfajta kompenzációs mechanizmusként is működött – előfordulhat, hogy triggerelné a betegségemet. A nagy stressz egy olyan lehetséges „bekapcsológomb” nálam, mint a leállt alkoholistáknál, vagy dohányosoknál. 

Nehéz volt a gyógyulási folyamat?

A gyógyulás nem jön magától, nem adják ingyen. A betegségtől csak úgy lehet megszabadulni, ha van belső motiváció a gyógyulásra. Nélküle nem fog menni, egy szakember önmagában nem oldja meg helyettünk a problémát.

Az anorexiás fiatalok gyógyításában kardinális a családterápia. Ez így van?

Igen, az első vonalbeli módszer a terápiás kezelésükben, mivel az anorexia mögött általában valamilyen családi diszfunkció áll. Ahol egy stabil, egészséges, jól működő, szerető közeg van, ott rendszerint egészségesen fejlődik ki az önértékelés, az önszeretet, és vélhetőleg a belső pszichológiai működésmódja is úgy alakul ki, hogy nem esik bele kompenzációs szokásokba. A gyógyuláshoz elengedhetetlen megtalálni a probléma gyökerét, amely rendszerint a család működésében keresendő. 

Fotó: Neményi Márton

Ahhoz, hogy át tudd huzalozni a gondolkodásmódodat, hogy egy egészségesebb énkép alakuljon ki nálad, mindenképp el kellett távolodnod a modellvilágtól?

Nem csak ez kellett hozzá, de segített a gyógyulásban, hogy kikerültem egy olyan közegből, ahol minden lány extrém vékony volt. Amikor egy ilyen környezetben dolgozol, akarva, akaratlanul is azokhoz az emberekhez hasonlítod magad, akik körbevesznek. Természetes, hogy abba a rendszerbe szeretnél beilleszkedni, és azokhoz a sztenderdekhez szeretnéd tartani magad, amiben létezel. A hétköznapi életben ezzel szemben találkoztam mindenféle külsejű nővel és férfival, akik nem a 175 és 181 centi közötti magasságúak, és nem 87-92 cm csípőjűek. A való életben senkit nem érdekel, hogy a méreteink pontosan mekkorák, az a lényeg, hogyan teljesítesz, milyen veled beszélgetni, mennyire jó a társaságod, milyen a karizmád, szakmailag mennyire vagy jó.

Amikor a topon voltál, ha jól tudom, 49 kg körül volt a súlyod a 180 cm-es magasságodhoz. Ez a BMI-érték szerint bőven a kórosan alultáplált kategória.

A fashion weekeken kvázi ez volt a megkövetelt méretideál. Egyszer hallottam az egyik nagy show válogatásán, hogy a casting director odasúgta az asszisztensének, „Ez a lány beteg”. Szóval valószínűleg lehetett látni, hogy nem vagyok egészséges, de ettől függetlenül megkaptam presztízsmunkákat.

Ismertél olyan idősebb (huszonéves) topmodellt, aki sokat dolgozott a kifutókon, mégis egészségesen étkezett?

Egyet-kettőt. A legtöbb modell – a tapasztalataim, és a kutatási eredményeim szerint – keményen koplal, vagy egyoldalú diétát folytat. Persze vannak olyan modellek, akik természetesebben vékonyak, alkatukból kifolyólag nagyon keskenyek, de ők rendszerint kevesen vannak, vagy nagyon fiatalok.

Amikor elkezdted az első kutatásodat, nem féltél attól, hogy elvágod magad a divatvilágtól, hogy nem lesz visszaút, ha esetleg újra szeretnéd kezdeni?

Nem, mert akkor már mások voltak a belső hajtóerők. Az a motiváció sokkal nagyobb volt, hogy összehozzak egy olyan kutatást, ami addig jóformán nem létezett, mint az abbeli aggályom, hogy kiesek a pikszisből. Másrészt a könyvemben nem becsmérlem a divatszakmát, csupán tényeket írok le.

A személyes érintettségem pedig egyszerűen csak a tapasztalataim továbbadása azoknak, akik esetleg hasonló cipőben járnak.

Fotó: Neményi Márton

Gondoltál a visszatérésre?

Igen, gondoltam, közel 10 év kihagyás után. Ez hosszú idő, nekem is szükségem volt arra, hogy valamelyest távolodjak a szakmától és a saját evési és testképproblémáimat rendezzem, stabilabb belső önértékelést és egy másik hivatásban való jártasságot alapozzak meg magamnak. Az idő múlásával viszont megfogalmazódott bennem, hogy kipróbáljam, mennyire nyitott a szakma jelenleg a hozzám hasonló testalkatú és korosztályú nők reprezentálására, hiszen a commercial piacon lehet látni harmincas, egészségesen karcsú modelleket. Néhány kisebb hazai munkán dolgoztam az elmúlt hónapokban, de jelentős külföldi megjelenésem tizenéves korom óta nem volt. Természetesen emögött a motiváció felnőtt fejjel már teljesen más, mint tizenévesen. Fontos a stabilitás és a kiszámíthatóság.

A modellkedésed alatt súlyosan alultáplált voltál. Mik azok a jelek, amikor a szervezet jelzi, hogy túl hosszú ideje éhezik, nem kap elég tápanyagot?

Csak gondolj szimplán egy olyan napra, amikor mondjuk valami miatt nincs időd rendesen étkezni, mert elfoglalt vagy: késő délutánra már ingerült és fáradt vagy, fázol. Ez történik akkor is, amikor huzamosabb ideje nem eszel rendesen. Tompább, lassabb leszel, mentálisan nem funkcionálsz annyira jól, rosszkedvű, ingerült, letargikus, ingerült vagy. Többet sírsz. Erős jel, ha valaki a jó idő ellenére is fázik. Később jön a hajhullás, törékenyebb lesznek a körmök, vérzékeny lehet az íny, elszíneződhet a bőr (szürkés vagy akár sárgás is lehet), ha esetleg már problémák is fellépnek a vesék vagy a májfunkciók terén. Nehezebben gyógyulnak a sebek, és súlyos állapotban különböző kardiológiai komplikációknak a kockázata is növekszik, az elektrolit-háztartás problémája is felléphet. A reproduktív rendszernek a működése is problémát szenved, azaz leáll a menstruáció. Nekem hét éven keresztül nem volt menzeszem. Miután elkezdtem rendesen enni, szerencsére visszatért.

Hét év rengeteg idő, nem pánikoltál a kimaradástól?

Az anorexia nagyon megváltoztatja a gondolkodásmódodat, egy nagyon furcsa tudatállapotba kerülsz, így ezek a testi tünetek inkább egyfajta visszaigazolások voltak arra, hogy oké, elég vékony vagyok. Ha meg fog jönni, az viszont probléma, mert azt jelenti, kevesebbet kell ennem.

Ekkor már tudtad, hogy a modellkedés nem tesz jót a betegségednek?

Igen, bár voltak szakaszok, amikor próbáltam magammal elhitetni, hogy rendben van ez így, hiszen nem vagyok 35 kiló, nem vagyok annyira sovány, hogy ne modellkedhessek, akkora nagy baj nem lehet, nem tért vissza az anorexia. De azért legbelül tudtam, hogy bármennyire is próbálom megmagyarázni magamnak – és persze másoknak is a környezetemben, miért ultraegészséges nyers-vegánnak lenni, csak gyümölcsöt enni –, amit csinálok, az nem teljesen normális. Főleg abban a világban, ahol az embereknek nem mérik mindennap centivel a csípőjüket.

Fotó: Neményi Márton

A könyvedben is leírtad, hogy egy nap nem ettél mást csak pár gyümölcsöt, zöldséget, viszont mellette keményen edzettél. Honnan volt erre energiád?

Ez egy nagyon furcsa, beszűkült tudatállapot, nehéz elmagyarázni azt az erős, belső hajtóerőt, ami arra sarkall mindenáron, hogy ne hízz, ez egyszerűen túlvisz a fizikai teljesítőképességeden. Valahogy mindig elmentem edzeni, de mellette már nem volt erőm egy rendes beszélgetést lefolytatni, olvasni vagy egyszerűen csak jókedvűnek lenni. Számtalanszor éreztem úgy, hogy mindjárt elájulok vagy elalszom, vagy épp megfagyok, mert a szervezetem már nem tudott rendesen testhőt termelni.

Nagyon sötét és magányos tudatállapotban tűnik az, amiben akkor voltál.

Az is volt. Ez egy nagyon szomorú és keserves állapot. Minden más teljesen leredukálódik az életedben. Ez az ára annak, hogy olyan vékony legyél, ami a betegséged szerint rendben van. Szenvedtem és szorongtam annak ellenére is, hogy időszakosan örömmel töltöttek el a sikerek, hiszen akkoriban sorra jöttek a nagyobb munkák.

Felmerülhet a kérdés az olvasókban, hogy egy anorexiával diagnosztizált lányt miért engedtek a szülei modellkedni?

Könnyű a szülőket hibáztatni. Kívülállóként, vagy akár évekkel később, mindig sokkal okosabb az ember, de azt fontos tudni, hogy a szülők rendkívül nehéz helyzetben vannak az ilyen esetekben. Ráadásul ez 15 évvel ezelőtt történt, amikor még nem sokat lehetett tudni az evészavarokról. Másrészt a szüleim úgy gondolták, hogy a tiltással nagyobb kárt okozhatnak, hogy nincs joguk ennyire autoriter módon korlátozni, megfosztani lehetőségektől, sőt, az akkori gyerekorvos is ilyen tanácsokkal látta el őket. Én pedig rendszerint vissza is éltem ezzel, simán mondtam nekik, hogy „Az orvos azt mondta, ti ne szóljatok bele, úgyhogy azt csinálok, amit akarok.”

Nehéz elképzelni rólad ilyen harciasságot.

Kevesen tudják, hogy az anorexiásoknak iszonyatos akaraterejük van. Aki ilyen szinten meg tudja vonni magától az ételt, annak a személyiségében egy borzasztó erős önkontroll, fegyelem és aszketizmus húzódik meg. Mindez megnyilvánult abban is, amikor meg kellett védenem a saját, anorexiás világomat. Hiába voltam 35 kilós, olyan vehemenciával és agresszióval tudtam fellépni a környezetemmel szemben, amikor arról volt szó, hogy enni kell, vagy le kell vetkőznöm egy méréshez, hogy szerintem csak azzal lehetett volna rám hatni, ha a apám lefog.

De bármekkora is ellenállás, kórházba kell vinni, ha a gyerek nem kap segítséget, abba belehalhat. Ez ugyanolyan, mintha valakit elütnek az utcán, köteles vagy segíteni neki, mentőt hívni. Ugyanez a helyzet a mentális betegségekkel kapcsolatban, ám még mindig él egy tévképzet az evészavarral kapcsolatban, hogy ezek nem is igazi betegségek. Csak többet kéne enni, és akkor minden megoldódna, szokás mondani. Ezek rossz beidegződések, muszáj minél hamarabb szakembert keresni, ugyanis minél előrehaladottabb a betegség, annál rosszabbak a prognosztikai kilátások. 

Fotó: Neményi Márton

Az érintettséged segített, amikor interjúalanyokat kellett megszólaltatnod?

A személyes tapasztalataim mindenképp, egy külsősnek szerintem nehezebben nyíltak volna meg. A tapasztalatom az, hogy fiatal, kezdő modellek kevésbé mernek beszélni, mint azok a lányok, akik már hosszabb ideje dolgoznak a szakmában, vagy abbahagyták a modellkedést. A modellügynökségekkel viszont szinte lehetetlen együtt dolgozni, nonprofit szervezeteken keresztül tudtam csak eljuttatni hozzájuk a legutóbbi kérdőívet.

A lányok beszélnek egymásnak ezekről az állapotokról, vagy titkolják? 

Aktív modellként szinte alig lehet valakit hallani megnyílni a hasonló problémáiról kortársai felé. Ez csak nagyon nagyon közeli kapcsolatok esetén fordul elő, aminek a kialakulása a divatszakmában különösen nehezített, hiszen az állandó utazások következtében nehéz mély, tartalmas kapcsolatokat kialakítani. Inkább a bulimiás, falásrohamos esetek azok, amik jobban feltűnhetnek, vagy akár a segítségkérés is gyakoribb lehet.

Amikor abbahagytad a modellkedést, falásrohamok alakultak ki nálad, ha jól tudom, ez gyakran hozzátartozik a gyógyuláshoz.

Nálam szerintem egyszerűen arról volt szó, hogy a sokévnyi éhezés után a szervezetem felszabadult, és enni akart. Mivel megszűnt a divatközeg pressziója, a modellkedés felhagyásával nem voltak többé méretbeli elvárások, így én sem tudtam már magamat olyan erős kontroll alatt tartani, ezért olykor túlettem magam és hirtelen sokat híztam. Egyébként nagyon gyakoriak az ilyen átmenetek és tünetváltások. Ott van például az új kutatási területem, az orthorexia, amelyből nagyon könnyen kialakulhat anorexia, vagy fordítva.

Visszagondolva, a modellkedés alatt klasszikus anorexiával, vagy inkább orthorexiával küzdöttél?

Anorexiának mondanám, de vegyült orthorexiával egy idő után, nagyon tisztán és szelektíven étkeztem és rettegtem, ha valami nem megfelelő alapanyagú a saját meglátásaim szerint.

Az általad is említett orthorexia nervosa betegségként hivatalosan még el nem ismert evészavartípus, ugyanakkor egyre inkább hallani róla. Az ebben szenvedő betegek jellemzője, hogy túlzottan törekednek az egészséges vagy egészségesnek hitt táplálkozásra. Az a hipotézised, hogy a modellek között nagyobb eséllyel találunk olyanokat, akik ezzel küzdenek. Mire jutottatok ezzel kapcsolatban?

Még nincs lezárva a kutatás, de azt már látjuk, hogy a modellek között jelenleg az orthorexia nagyobb probléma, mint az anorexia vagy a bulimia. Táptalajt biztosít neki a miliő, hiszen már egymás látványa is arra sarkallja őket, hogy keményebben fogják az étkezésüket. De bevett szokás például az is, hogy a modellügynökök arra kérik a lányokat, hogy figyeljenek oda a táplálkozásukra, egyenek cukormentesen, alacsony szénhidráttartalmú, bio, természetes forrásból származó, feldolgozatlan ételeket, mondván, így egészségesebbek lesznek, ugyanakkor könnyebb megtartani a méreteiket. Ám az ilyen jellegű étrendek eléggé korlátozóak ahhoz, hogy alultápláltságot és ezáltal fogyást okozzanak. Így a nagyon vékony testalkatot könnyen lehet azzal indokolni, hogy egyszerűen csak egészségesen eszik, de a valóságban ez egy kialakulóban lévő rendellenes táplálkozási szokást jelent. 

Fotó: Neményi Márton

Sok fiatalnak, vagy kevésbé tájékozott embernek ezek az egyoldalú diéták, étkezési formák egészségesnek tűnhetnek.

Pedig ha kihagysz bizonyos ételcsoportokat, az eredményezhet egy sor hiánybetegséget, az anorexiához hasonlóan kardiológiai problémákat, a menstruáció elmaradását, hajhullást, és még sorolhatnám. Az ilyen diéták korlátozó jellege potenciálisan egészségkárosító hatással járhatnak, nem véletlen, hogy a divatmodellek a csontritkulás, az amenorrhoea vagy az alultápláltság miatti szívpanaszok magas kockázati csoportját képezik. 

A szörnyű az egészben, hogy a közösségi médiában is nagy felhajtás van körülötte, főleg az influenszerek körében.

Ehhez hozzájárul az is, hogy az úgynevezett „clean eating” menő lett az elmúlt években, (amikor az emberek feldolgozatlan, vagy minimálisan feldolgozott, teljes értékű ételek fogyasztására törekednek, mert ezek biztosítják az élettanilag fontos tápanyagokat)  Ez a szelektálás azonban át tud csapni egy nagyon korlátozó, szelektív étkezésbe, ami az Instagramon úgy tűnhet, hogy csak „nagyon egészséges”. 

Milyen intő jelek lehetnek egy ilyen Instagram-, TikTok-profilon?

Ha például olyan korlátozó kijelentéseket tesz, mi az, amit lehet, és mi az, amit soha semmiképpen sem szabad enni. Intő jel, amikor azt látod valakin, hogy fél megenni bizonyos dolgokat, vagy hogy annyira dogmatikusan próbál kiállni egyfajta étkezési rendszer mellett, ami egyébként a hétköznapi élettel nem összeegyeztethető. Ha valakinek kizárólag az étkezés és az edzés körül forog minden egyes posztja, az azt sejteti, hogy más nem fér bele az életébe. Aki ennyire korlátozza az étkezését, az nagy eséllyel nem jár el barátokkal szórakozni, nem tud csak úgy random beülni egy akármilyen helyre, nem tudja kihagyni a napi edzést, nincsen spontaneitás az életében.

Rengeteg információval találkozunk a neten, hogyan válasszunk a rengeteg étkezési alternatíva és diéta között, ha fontos számunkra az egészség?

Mindenképpen kerüljük a túlzottan szélsőséges étrendeket, amik jelentős mértékben korlátozzák az elfogyasztható étel minőségét és mennyiségét. Olyan étrendet válasszunk, ami könnyen összeegyeztethető életritmusunkkal, napi szokásainkkal, hiszen hosszú távon ez lesz fenntartható. És nem szabad elfelejteni, hogy az étkezés nem csak biológiai funkciót lát el, nagyon fontos kulturális és szociális vonzatai vannak. Egy merev étrend miatt nem érdemes ezekről lemondani.