Az Ironman a hosszútávú triatlon versenyek egyik fajtája, amely megszakítás nélkül 3,86 km úszásból, 180,25 km kerékpározásból és egy maratonból, azaz 42,195 km futásból áll.
Egy 80 éves bácsi azonban minden képzeletet felülmúlt a teljesítményével. George Hulse 16 óra alatt teljesítette a versenyt.
George először az úszással kezdte versenyt, amit másfél óra alatt sikerült is teljesítenie. Ezt követte a kerékpározás, amit 7 óra és 47 perc alatt kivitelezett és mindössze egy 11 perces szünetet tartott, mielőtt nekifutott volna a maratonnak. A 42,2 kilométeres távot 6 óra és 38 perc alatt teljesítette. Az emberek alig hittek a szemüknek, így nem csoda, hogy legendaként emlegetik a 80 éves bácsit.
A hétvége további két kiemelkedő sztárja volt Bradon Currie és Kylie Simpson, akik a korábbi rekordokat megdöntve győzedelmeskedtek a versenyen.
Bradon hihetetlen teljesítményt nyújtott, ugyanis 7 óra, 50 perc, és mindössze 11 másodperc alatt teljesítette a triatlon versenyt. A második helyezést elérő Steve McKenna-nál 10 perccel futott jobb eredményt.
Kylie Simpson a triatlont szintén megdöbbentő eredménnyel zárta. 8 óra és 40 perc alatt ért be a célba, amivel maga mögé utasította a többi versenyzőt, köztük az esélyes Penny Slater-t, illetve Sarah Crowley-t is.
Nem sokkal győzelme után az Instagram oldalán mondott köszönetet a támogatóinak.