nlc.hu
Szabadidő
Kórház előtti járdán szült egy román nő.

Kórház előtti járdán szülte meg gyermekét egy nő – videó

Egy fiatal nő az urziceni kórház előtti járdán szülte meg gyermekét, hétfőn hajnalban.

Helyi férfi hozta nyilvánosságra azt a videót ami egy, az urziceni-i kórház előtti járdán történő szülés örökített meg. A vajúdó asszonynak a mentők segítettek, a hajnal előtti szürkületben csak a mentőautó fényszórója adott fényt a Bukaresttől hatvan kilométerre fekvő város kórháza előtt – írja a Maszol.

A mentők szerint a reggel hat órakor levezényelt szülés sikeres volt:

a 24 éves anya és kislánya is egészséges. A nőnek ez a harmadik gyermeke. A mentős bírálta az urziceni városi kórház illetékeseit, akik szerinte érdektelenséget mutatott az ügyben. A terhes nő a szülés előtt nagyjából 15 perccel érkezett meg a kórházba. Már vajúdott, de nem fogadták, mondván, hogy hívják a mentőt. „Ez most egy happy-end-el zárult, de nem mind végződhet így” – jegyezte meg Facebook-bejegyzésében Marian Iordache.

 

A mentőszolgálat orvosigazgatója, Tigeliu Păun a Libertateának azt mondta, hogy a mentősök négy perc alatt a helyszínre érkeztek, amikor már beindult a szülés a terhes asszonynál. „Segítettek neki, majd a mentőautóval a sloboziai kórházba szállították” – mondta.

Kórház előtti járdán szülte meg gyermekét egy nő - videó

Az urziceni-i kórház menedzsere szerint fogadták a terhes nőt

de nekik nincs nőgyógyászati ügyeletük, ezért hívták a mentőket, hogy a nőt sürgősen szállítsák át a 60 kilométerre lévő sloboziai kórházba. A főorvos szerint sebészt akartak hívni a terhes nőhöz, de az kiment az épületből. „Közben megérkezett a mentő.

Nem tudom, hogy miért nem tették be a mentőautóba”

– mondta. Belső vizsgálat indult az ügyben, kamerák felvételeit is vizsgálják. A román egészségügyi miniszter vizsgálatot rendelt el, a Ialomița megyei rendőrség hivatalból bűnvádi eljárást indított, hogy kivizsgálják, történt-e kötelezettségszegés az egészségügyi alkalmazottak részéről. Mioara Comana, az Egészségügyi Felügyelet vezetője hétfő délután közölte, hogy

a kórház menedzsere a magánszemélyekre kiróható legmagasabb, 4000 lejes bírságot kapta.

Ugyanekkora bírságot kapott az ügyeletes orvos és az egészségügyi asszisztens is, akik nem tettek eleget a betegfelvételi előírásoknak. Az urziceni-i kórház nőgyógyászati osztályán 25, az újszülött-osztályon 5 ágy van, de 15 óra után nem dolgozik már sem neonatológus, sem nőgyógyász, sem altatóorvos az intézményben. A vajúdó nő saját autóján érkezett a kórház sürgősségi osztályára, ahol az asszisztensnővel találkozott. Az asszisztensnőnek értesítenie kellett volna az ügyeletes orvost, helyette a mentők beavatkozását kérte az 112-es számon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top