Az egyik kedvenc elfoglaltságom, hogy a moziból kifelé jövet hallgatom a körülöttem lévő embereket, akiknek természetesen az egyik első dolga, hogy gyorsan véleményezzék a látottakat. A Meg 2. – Az árokról kijövő nézők – legalábbis akiknek a kommentjeit sikerült elcsípnem – véleményét leginkább az a pár képviselte hűen, melynek nőtagja a
Tudtam, hogy egy nagy marhaság lesz, na de hogy ekkora?
mondattal foglalta össze a mozivászon előtt töltött két órát.
A Meg – Az őscápa 2018 egyik nagy meglepetéssikere volt, afféle bűnös élvezet, ahol a legképtelenebb ZS-filmes alapötletből egy nagy filmstúdió csinált nyári eseményfilmet egy első vonalbeli akciósztár főszereplésével. Nagyjából a Jurassic Park dinós verziójában gondolkodtak, legalábbis ha a Jurassic Park egy olyan film lenne, amiben az éppen támadó T-Rexet Dwayne Johnson vágja pofán egy masszív kalapáccsal. De mit adhat nekünk egy második rész, ha egyszer már láthattuk Jason Statham és a megalodon összecsapását? Például még több megalodont, és más mélytengeri szörnyeket.
Jason Statham a Meg 2. – Az árok főszerepében (fotó: Profimédia)
Megalodonok helyett ökoterroristák
Az első Meg legszórakoztatóbb jelenete egyértelműen az volt, amikor az óriáscápa betévedt egy zsúfolt strandra, hogy aztán lecsapjon az ott pihenőkre. A filmet annak idején leginkább azért kritizálták, mert csak viszonylag ritkán mert igazán trashfilmként viselkedni, a képtelen alaptörténete ellenére sokszor túl komolyan vette magát. Nos, van egy jó hírem a trash kedvelőinek: a folytatásban az említett jelenetet négyzetre emelték, és a film utolsó harmadában olyan tengerparti vérengzésparádét láthatunk a luxusstrandon, hogy arra tényleg csak csettinteni tudunk.
A rossz hír az, hogy valahogy el is kell jutnunk odáig, és ez a rész sajnos már sokkal döcögősebben megy. A rendezői stafétát Jon Turteltaubtól átvevő Ben Wheatley mintha menet közben keresgélné a filmje stílusát. Akad benne tengeri támaszponton terroristákat irtós, már-már Úszó erődöt és Die Hardot idéző szakasz ugyanúgy, mint mélytengeri kalandok A mélység titka és az Árok után szabadon, sőt egy ponton még a Cápa legendásan rossz harmadik része is eszembe jutott a jelenetek láttán.
A film ezen részei is döcögősek, de az igazi mélypont mindig olyankor következik be, amikor a karakterek beszélgetni kezdenek egymással: ilyenkor ordít a filmről a normális forgatókönyv és a rendesen kidolgozott karakterek hiánya, csak megyünk az egyik sablonjelenetből a másikba, és még némi corporate összeesküvést is kapunk jutalmul, csakhogy az összkép még zavarosabb legyen. További zavaró tényező, hogy bár a film címében továbbra is ott a Meg szó, a megalodonok (igen, itt már több is van belőlük) ekkor még igencsak visszafogott szereplői a történetnek, néha-néha feltűnnek a háttérben, szétkapnak ezt-azt, de ennyi.
Jetskivel a megalodon ellen (Fotó: Profimédia)
Elszabadul az őrület
A megek otthonául szolgáló mélytengeri árok felpiszkálása természetesen további megek felszínre jutását hozza magával, sőt hoznak magukkal más cimbiket is, de szükség is van az erősítésre, ugyanis mostanra Jason Statham olyan unott rutinnal veszi fel az óriáscápákkal a harcot, mint Bud Spencer azokkal, akik épp kiborítják a frissen elkészült hagymás babját. Az alkotók az utolsó harmadban szerencsére kapcsolnak, és rájönnek, hogy a néző nem egy sokadik Die Hard kópiáért fizette a mozijegyét, hanem egy óriáscápás trash horrorért, és végre igyekeznek ezt az igényt kiszolgálni.
A nagy üldözés és akcióparádé egy luxus nyaralószigeten kulminálódik, ahová egyszerre érkezik meg Jason Statham és az ő népes kompániája, az őket üldöző állig felfegyverzett ökoterroristák, a nyomukban száguldó masszív és éhes megalodonok, valamint egy hatalmas mélytengeri kráken és valami kétéltű, félig dinoszauruszra, félig krokodilra emlékeztető lények, akikre nyilván csak azért volt szükség, hogy a szereplőink a szárazföldre lépve se érezhessék biztonságban magukat.
Megalodon-nyársalás Jason Statham-módra (Fotó: Profimédia)
Jason Statham egy jetskin „vágtatva” menekül három őt üldöző megalodon elől, akiket szigonyra rögzített robbanóanyaggal dobál, miközben odakint mini kroko-dinók elől rohangálnak a többiek, illetve az óriáskráken csápjai okoznak tömegpusztítást. Közben pedig hullik a férgese (értsd: az üdülőparadicsom turistáit alakító statiszták), és a jelenetsor közben olyan szintű marhaságfaktort, és „ilyen nincs, ezt már tényleg nem merik meglépni, és mégis” pillanatot dobnak be (például hősünk óriáslándzsával nyársal fel egy óriáscápát…), hogy nehezen találjuk a szavakat.
A számítógépes effektek sokszor félkésznek tűnnek, a jelenetek pedig tényleg szupergagyik, de ez már az a fajta felszabadult trash, amit tényleg remél az ember, ha befizet egy Jason Statham-es óriáscápás marhaságra. Ez a szakasz olyan emlékezetesen rossz lett, hogy még az sem tudott zavarni közben, hogy az alkotók láthatóan óriási hangsúlyt fektettek arra, hogy a film a kínai mozipiacon is labdába rúghasson, és a Statham melletti kínai fickó hasonlóan kemény legény legyen, aki semmiben sem marad alul a Stathtel szemben. Legfeljebb hasizomban és karizmában.
A Meg 2. – Az árok már látható a magyar mozik műsorán.
