Emberek, akik állatbőrbe bújtak

Az egész világot bejárta a hír, miszerint a Kelet-Kínában található hangcsoui állatkert kénytelen volt mindenkit biztosítani arról, hogy a maláj medvéjük nem egy állatjelmezbe bújt ember, hanem egy igazi, élő medve.

Állítólag a róla készült felvételeken az volt a gyanús, hogy a fenekénél meggyűrődött a bőr, mintha nagy lenne rá a jelmez, ráadásul kétlábra állt, és még integetett is. Valahol érthető, hogy a maláj medvét nem ismerők miért voltak szkeptikusak, de ennek a fajnak az egyedei tényleg így néznek ki. 

Van, amikor persze mindenki számára egyértelmű, hogy itt átverésről van szó. Néhány évvel ezelőtt a Szecsuán tartomány egyik állatkertjének látogatói igencsak meglepődtek, amikor az afrikai oroszlán ketrecben a nagymacska helyett egy kölyökkutyát találtak. Az egyik ott dolgozó szerint a ketrecben korábban valóban oroszlánok voltak, de az állatokat elköltöztették.

Szintén Kínában történt, csak éppen Luohe város állatkertjében, hogy egy tibeti masztiff várta a vendégeket az oroszlánok ketrecében. És ez nem minden, a leopárd ketrecébe állítólag rókához hasonlító állat volt bezárva, a kígyók helyett pedig csak két patkánnyal találkozhattak a látogatók. 

Jelmez teszi?

Nem átverés, vannak olyan emberek, akik szívesen élnének valamilyen állatként. Mi is írtunk arról a japán férfiról, aki megbízott egy céget, hogy csináljon neki egy élethű collie-jelmezt, ő ugyanis mindig arra vágyott, hogy kutya lehessen. A Zeppet szakemberei szerint kihívást jelentett a jelmez legyártása, mivel a kutyák anatómiája nagyon más mint az embereké, de sikerült megoldaniuk, hogy a férfi valóban hasonlíthasson egy ebre.

A Zappetnél pedig tényleg tudnak valamit, ugyanis azóta elkészítettek egy majdnem élethűnek mondható farkasjelmezt is. Ezt egy japán mérnök, Toru Ueda rendelte tőlük, és ezzel állítása szerint gyermekkori álmát váltotta valóra. Az ő jelmeze sem volt olcsó, közel 7,5 millió forintnak megfelelő összeget költött rá, és volt vele munka, a céggel több mint negyven levelet váltottak, és többször is találkoztak, hogy minden tökéletes legyen.

Toru Ueda elmondta, azért szeretett volna farkasbőrbe bújni, mert világéletében szerette az állatokat, és ha felveszi a jelmezt, meg tud feledkezni a mindennapokról, minden bajáról, bánatáról. 

– nyilatkozta, és fontosnak tartotta kiemelni, ő nem egy vérfarkas, az ugyanis egy szörnyeteg, azzal pedig nem tud azonosulni. 

Ahogyan írtuk korábban, manapság már nem annyira szokatlan, hogy állatnak öltözött embereket láthatunk köszönhetően annak, hogy a furry szubkultúra egyre bővül. Fontos tudni, hogy furryknek nemcsak azokat az embereket nevezzük, akik beöltöznek állatfigurának, és a fursonájuk nem is biztos, hogy egy valódi állatot takar, egy mítikus vagy fantáziavilágbeli lény is lehet a választott állati személyiségük valójában.

Hogy ki miért választja ezt a közösséget, az változó, van, akinél például az nyom sokat a latban, hogy az antropomorf állatokat kedvesnek, bájosnak és aranyosnak tartják. Hozzá kell tenni, ha felnőttként nem is feltétlenül, de gyermekként talán mindannyian álmodozunk arról, hogy át tudjunk változni valamilyen állattá.

Hív a kötelesség!

Vannak, akiknek munkaköri kötelességük, hogy állatnak öltözzenek be. Kínában, pontosabban a Wolong Természetvédelmi Területen pandának öltözött gondozók segítenek a bocsoknak abban, hogy megismerkedjenek természetes élőhelyükkel, sőt, egyes források szerint még ürülékkel és vizelettel is bekenik magukat, hogy az állatok ne fogjanak gyanút.

Erre azért van szükség, mert a túlélés szempontjából fontos, hogy a pandabocsok ne kötődjenek az emberekhez, inkább kerüljék őket.  Először 2006-ban próbáltak meg Kínában szabadon engedni egy fogságban született pandát, sajnos az állat tíz hónapon belül elpusztult. Ezután újragondolták a programot, és ekkor találták ki, hogy érdemes lenne a gondozóknak pandajelmezt viselniük. Úgy tűnt, az ötlet beválik, 2016-ig például hét állatot engedtek így vissza a természetbe.  

Egy gondozó szabadon enged egy pandabocsot a Wolong Természetvédelmi Területen. (Fotó: VCG/VCG via Getty Images)

Más fajoknál is vannak hasonló próbálkozások. A Monterey Bay Aquarium tengerividramentéssel is foglalkozik, és ők is fogságban nevelkedett kölyköket szerettek volna szabadon engedni, az első években azonban sok esetben nem jártak sikerrel, sok vidrának nem sikerült beilleszkedni a vadon élő társaik közé, és nem kerülték eléggé az embereket.

Emiatt úgy döntöttek, hogy bevezetnek két változást, az idősebb kölyköket egy nőstény vidra gondjaira bízták, illetve a gondozók egy különleges öltözékkel próbálták elrejteni emberi mivoltukat, az álruha ugyan nem hasonlított semmilyen formában egy felnőtt vidrára, de a fekete hegesztősisak, poncsó és kesztyű is tökéletesen megfelelt a célnak.  

Az álruha vagy jelmez pedig nemcsak az emlősöknél működik. Az Operation Migration 2001-ben vezette be a jelmezes módszert, ők a fogságban kikelt lármás darvaknak akartak így adni egy esélyt a szabadban való életre. 

Érdekes Charles Foster története is. A férfi, aki állatorvosként és ügyvédként végzett, de igencsak érdekli a filozófia is, kipróbálta, milyen borzként, vidraként, rókaként, gímszarvasként, sarlósfecskeként élni. Tapasztalatairól pedig könyvet is írt Being a Beast címmel, amiért megkapta a Nobel-díj paródiájaként számontartott Ignobel-díjat.

Hozzá kell tenni, ő az átváltozásokhoz nem használt jelmezt, inkább az állatok életmódját igyekezett leutánozni. Persze egy Guardian-interjú kedvéért ő is maszkot öltött.