Minden idők legnagyobb, legdrágább és legfényűzőbb buliját Mohammed Reza Pahlavi, Irán (akkori nevén Perzsia vagy Perzsa Birodalom) utolsó királya (pontosabban sahja) szervezte 1971-ben, az Óperzsa Birodalom megalapításának 2500. évfordulójának alkalmából, az egykori főváros, Perszepolisz ősi romjainál.
A sah fiatalon, 1941-ben, apja lemondatása után került trónra, felnőve pedig feltétlen Amerika- és Izrael-barát külpolitikát folytatott a hidegháború idején. Uralkodása alatt egyetlen célt tűzött ki maga elé: a perzsa birodalom dicsőségének helyreállítását, amelyet gyors (vagyis: erőltetett) iparosítás és modernizáció révén kívánt megvalósítani. Választójogot adott a nőknek, és súlyos milliárdokat költött az ország oktatási és egészségügyi rendszereinek javítására.
Mohammed Reza Pahlavi, Irán utoló sahja (fotó: Wikipedia)
Ugyanakkor az uralkodó nem örvendett osztatlan népszerűségnek: szekuláris, az iráni iszlám civilizáció ellenében folytatott politikája és gyakran hibás, pazarló gazdasági döntései révén diktatórikus rendszere mind komolyabb és dühösebb ellenzéket termelt ki. A dolgon nyilván az sem sokat segített, hogy a sah számos túlzó, extravagáns címet aggatott magára, mint például királyok királya és az árják fénye. Uralkodása ellen a nyugati diákmozgalmak is gyakran tiltakoztak, néhány évvel korábbi németországi látogatása például komoly zavargásokat váltott ki Berlinben.
Egy évig szervezték az évszázad partiját
Az ünnepség előkészületei mindent egybevetve egy teljes évet vettek igénybe. A sah francia építészeket, belsőépítészeket és ruhatervezőket bérelt fel, hogy 50 sátorszerű lakosztályt tervezzenek a királyi vendégek számára a romok mellett, Nagy Kürosz király sírjának közvetlen közelében.
A sátorlakosztályok mindegyike két hálószobával, két fürdőszobával, egy irodával és egy pazarul berendezett szalonnal rendelkezett, amely akár 12 személy befogadására is alkalmas volt. Minden sátor falán egy faliszőnyeg függött, amelyen az ott tartózkodó államfő képe volt látható.
Sátorvárosát Aranyvárosnak nevezte el. A sátorváros mellett a sah repülőteret építtetett, és egy ezer kilométeres autópályát Teherántól Perszepoliszig, illetve egy kisebb erdőt telepíttetett a sivatagban, hogy megpróbálja visszaállítani az egykori főváros régi fényét. Ahogy a parti előkészületi munkálatai egyre nagyobb tempóban zajlottak, úgy az újságok is buzgón kezdtek cikkezni a nagy eseményről, amelyet a milliárd dolláros kemping, az évszázad bulija, minden partik anyja és hasonló szenzációhajhász jelzőkkel illettek.
A perszepoliszi ünnepség (fotó: Wikipedia)
A partira a sah 50 ezer énekesmadarat hozatott be Európából. A vendéglátásról a párizsi Maxim’s étterem gondoskodott, amelyet akkoriban a világ egyik leghíresebb és legdrágább éttermének számított, és amelynek két hétre be kellett zárnia az üzletet, hogy minden alkalmazottja a sah rendelkezésére tudjon állni. Az orosz kaviár kivételével az összes ételt Franciaországból rendelték, az étkészletet Limoges-i porcelánból készítették, az iráni hadsereg tagjai pedig egy repülőgéppel 150 tonnányi konyhai felszerelést szállítottak Párizsból Perszepoliszba. A vendégeket 250 darab piros Mercedez-Benz 600-as limuzin fuvarozta a repülőtérről a helyszínre.
Erzsébet királynő Fülöpöt küldte maga helyett
Az ünnepségeket az egész világon közvetítették műholdon keresztül: hivatalosan 1971. október 12-én, a sah Nagy Kürosz mauzóleumában tartott beszédével kezdődött, amelyben tisztelgett Perzsia első királya előtt. Mivel a sah meglehetősen ellentmondásos személyiség volt, a közvéleményt különösen foglalkoztatta, hogy végül ki teszi tiszteletét a bulin, és ki nem. A protokoll szerint a legfontosabb vendég Hailé Szelasszié etióp császár volt, aki lánya és kutyája kíséretében érkezett, míg az Egyesült Államokat Spiro Agnew alelnök képviselte, Erzsébet királynő meg, akinek azt tanácsolták, hogy biztonsági okokból ne vegyen részt a rendezvényen, férjét, Fülöp herceget és lányát, Anna hercegnőt küldte maga helyett.
A vendégek között ott volt még egyebek mellett a dán és a belga uralkodói pár, a norvég és nepáli király, egy sor európai herceg és hercegnő, jó néhány emír, sejk és szultán, valamint a világ – ránézésre – kb. összes államfője a román Ceaușescutól a finn Urho Kekkonenen át az indiai V.V. Giriig. A kommunista Magyarország Losonczi Pált, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökét delegálta, a Vatikánt Maximillien de Fürstenberg bíboros képviselte (a vendéglistát itt lehet tanulmányozni).
A díszvendégek számára fenntartott fősátorban a vacsoraasztal csaknem 70 méter hosszú volt; az asztalterítő hímzésén 125 nő dolgozott majdnem fél éven keresztül.
Minden tökéletesen felszerelt volt, leszámítva a kávéfőzőt, amely egyszerre csak két csészét tudott készíteni.
Szerencsére a társszervező Felix Real Liechtensteinből hozatott 20 kiló Nescafét, amit aztán óriási üstökben főztek meg.
A katonai parádé pedig így nézett ki:
Balul elsült stratégia
A becslések szerint a Perszepolisban tartott ünnepségek akkori áron nagyjából 22 millió dollárt emésztettek fel; hogy ez ma mennyi lenne, azt nem is próbáljuk megtippelni, mindenesetre iszonyatosan sok pénz. A sah számára azonban ez az ünnepség több volt puszta vagyonfitogatásnál: egyrészt ezzel próbálta megerősíteni saját, illetve országa nemzetközi pozícióját, másrészt meg be akarta mutatni a fejlett, szabad, modern, ugyanakkor az iszlám előtti hagyományokra építő Iránt a világnak.
Sajnos azonban ez a stratégia, mondjuk úgy, meglehetősen balul sült el: az egyre esztelenebbül költekező Mohammed Reza Pahlavi hatalmát 1979-ben megdöntötték a Homeini ajatollah vezette radikális iszlamisták, valamint az őket támogató antimonarchista (nacionalista, kommunista stb.) tömegek, és az ország iszlám köztársasággá alakult, mégpedig a Pahlavi-dinasztiáénál jóval brutálisabb teokratikus diktatúrává. A sah végül 1980-ban, egyiptomi száműzetésben halt meg.
