Bár nyugaton az első – inkább még csak kísérletinek nevezhető –tévéadások már a húszas évek legvégén elindultak, azért a televízió nagy korszaka ezzel még nem köszöntött be rögtön. Amerikában 1939-ben már Roosevelt elnök beszédeit és baseball-meccseket közvetítettek, de a technológia még elég kezdetleges volt, és nagyon kevés háztartás rendelkezett készülékkel (a magyar televízió adása egyébként 1957-ben indult). Még a negyvenes években, sőt, az ötvenes évek elején-közepén sem volt mindenki egyértelműen meggyőződve arról, ami pár évvel később már nyilvánvalóvá vált, miszerint: a televízió lesz a huszadik század második felének gyakorlatilag egyeduralkodó médiuma, amelyet még az internet – az emberiség történetének második nagy információs csillagrobbanása a könyvnyomtatás megjelenése óta – széleskörű elterjedése sem tudott teljesen a partvonalra szorítani, noha ezt már vagy 15 éve jósolgatják a szakértők és a kevésbé szakértők.
A tévé jövőjét érintő hajmeresztő és/vagy vicces jóslatokból pedig már 70-80 évvel ezelőtt sem volt hiány, pláne a műfaj egyik őshazájában, Észak-Amerikában, ahol a New York Times szemfüles riportere már 1939-ben rámutatott, hogy „a televízióval az a probléma, hogy az embereknek egy helyben kell ülniük, és kénytelenek a képernyőre szegezniük a tekintetüket. Az átlagos amerikai családnak egyszerűen nincs ideje ilyesmire”.
Tévét néző család az ötvenes években (fotó: Wikipedia)
De nem a Times szerzője volt az egyetlen tévészkeptikus (vagy éppen: túlzottan tévéoptimista) szerző. Bizonyítékul itt van még tíz, látványosan pontatlan előrejelzés a televízió hőskorából:
„A televíziót már csak a természetéből fakadóan is képtelenség ugyanolyan szabadsággal élvezni, mint a rádióműsorokat, mivel a televíziós műsorok megkövetelik a néző állandó figyelmét . Világos, hogy a tudósok miért tartják a televíziót alkalmatlannak arra, hogy kiszorítsa a rádiósugárzást, és miért tekintik csupán a rádió kiegészítőjének.” – The State, 1939
„Persze, érdekes lenne egy ideig a nappaliban filmeket nézni. De esténként négy óra, vagy akár minden este egy műsor túl sok. A kutatások azt mutatják, hogy az emberek közel sem néznek otthon olyan gyakran és olyan hosszan filmeket, mint amilyen gyakran és hosszan rádiót hallgatnak.” – The Sun-Times, 1945
„A televízió az első hat hónap után nem lesz képes megtartani semmilyen piacot, amelyet meghódít. Az emberek hamar belefáradnak abba, hogy minden este egy rétegelt lemezekből készült dobozt bámuljanak.”
– Darryl F. Zanuck, a 20th Century Fox stúdiófőnöke, 1946
„A vígjátékok egyszerűen nem működnek… ami a night clubokban és a burleszkben sikeres, az a televízióban megbukik. Egyelőre fogalmunk sincs, hogy lehetne a humort a tévére adaptálni.” – Ben Feiner, Jr., a CBS vezetője, The Pittsburgh Press, 1946
„A zsúfolt főiskolák számára kollégiumokat lehetne kialakítani az üres stadionjainkból, ha a televízió minden szurkolónak jobb helyet biztosít otthon. A kisebb baseball-ligák megszűnnek, a nagyobb ligák a nyugati part felé terjeszkednek, a kihasználatlan lelátókat meg lebontják.”– Collier’s sportrovata, 1949
„Azzal, hogy a tantermet az otthonokba hozzuk, lehetővé válik, hogy 100 000 diák egyszerre vegyen részt ugyanazon a kezdő spanyol-, gyermekgondozási vagy lakberendezési tanfolyamon, míg ma az egyetemi osztályok átlagosan 25-50 diákból állnak. Az ilyen otthoni, fizetős tanfolyamokból származó bevételek biztosítanák a pénzt új egyetemi épületekre, laboratóriumokra, ösztöndíjakra és tanári fizetésekre, és főiskoláink egyszer s mindenkorra felhagyhatnának az adományokért való kuncsorgással.” The Decatur Daily Review, 1950
„A televízió otthon fogja tartani az amerikai gyerekeket, távol a veszélyektől, és beléjük neveli az otthoni élet szeretetét, ezáltal jobb állampolgárokat farag belőlük.” – Deseret News, 1950
Az 1946-os RCA 630-TS, az első tömeggyártásban készült televíziókészülék (fotó: Wikipedia)
„A televíziónak köszönhetően a közönség szerintem ugyanolyan könnyen kiszúrja majd a hamis politikusokat, mint a hamis komikusokat.”
– Sylvester Weaver, NBC alelnök, Delaware County Daily Times, 1950
„A színes televízió kiegészíti, nem pedig helyettesíti a fekete-fehéret, mondta Robert M. Lutz, a General Electric rádió- és televízió-részlegének pennsylvaniai kerületi igazgatója a Sunbury Rotary Clubnak a Hotel Neffben tartott csütörtök esti beszédében. Mondandóját egy látványos párhuzammal húzta alá, miszerint az amerikai átlagfogyasztó nem állt le az olcsó autók vásárlásával csak azért, mert szeretne egy drágábbat. Az emberek – mondta – szórakozást vásárolnak, és elképzelhető, hogy egyes televíziós műsorokat soha nem fognak színesben sugározni. Egy televíziós hírműsor nem feltétlenül lenne informatívabb színesben, mint fekete-fehérben.” -The Daily Item, 1954
„Nincs már messze a nap, amikor nem lesz többé képernyő a tévékészülékekben. Ha a világunk épségben marad addig, és nem pusztítják el a politikusok, a televízió egyszer csak leugrik a képernyőről és a készülékről, és három dimenzióban jelenik meg a nappaliban. A színészek kivonulnak, és úgy fognak járkálni, mint egy körszínházban. A képek a térben fognak formálódni, ahelyett, hogy a kis képernyőre korlátozódnának. Körbesétálhatsz, és az ujjaddal igazából is megböködheted Audrey Hepburnt vagy Cary Grantet. Hallhatod az igazi hangjukat és életnagyságban láthatod őket – ráadásul színesben.” – Arch Oboler, drámaíró, Fort-Worth Star Telegram, 1954
