A robot – vagyis az autonóm, sőt érző gép – ideája már évezredek óta létezik. Az ókori görög mitológiában a kovácsmesterség és a tűz istene, a sánta Héphaisztosz mechanikus asszonyokat épített, hogy segítsenek neki járni. A középkortól kezdve a különböző mesteremberek egyre kifinomultabb automatákat készítettek, amelyek világszerte elkápráztatták és megdöbbentették a művelt közönséget: például mechanikus kacsákat, amelyek jártak, ettek és ürítettek, valamint emberi figurákat, amelyek írtak, énekeltek, sőt még sakkoztak is. A robot szó azonban sokkal újabb keletű. A kifejezés egy szláv szóból származik, amelynek jelentése rabszolgamunkás, és először Karel Čapek cseh drámaíró 1920-as R. U. R. című darabjában jelent meg, amely a szolgaságra teremtett, érző mesterséges lényekről, akik fellázadnak emberi gazdáik ellen. A technológia fejlődés természetesen nem tudta tartani a lépést a vágtató emberi képzelettel: csak a múlt század 60-as, 70-es évek digitális elektronikai forradalmával váltak a valóban programozható és automatikus gépek valósággá. Ám az 1930-as évek végén az átlag amerikaiak már egy kicsit bepillantást nyerhettek a robotikus jövőbe: ugyanis ekkor jelent a meg a világ első sztárrobotja, a hülye vicceket sütögető, cigarettázó, bronzszoborra emlékeztető óriás android, Elektro the Moto Man.
Elektro replikája a Henry Ford múzeumban (fotó: Wikipedia)
A Westinghouse Corporation által készített Elektro-t az 1939-es New York-i világkiállításon a Westinghouse pavilonban állították ki, a kiállítás másik legnépszerűbb látványossága, a Westinghouse időkapszula mellett. A robot egy nagyjából húszéves kutatás és fejlesztés eredménye volt, amelyet a cég az automatizált elektromos kapcsolórendszerek területén végzett: az 1920-as évek elején egy ügyfél felvette a kapcsolatot a Westinghouse-szal, hogy olyan eszközt rendeljen az elektromos alállomások távvezérlésére, amelynek a segítségével a kezelők a kisebb módosításokat, beállításokat úgy is el tudnak végezni, ha nem utaznak el a helyszíne. Erre válaszul a Westinghouse mérnöke, Roy J. Wensley feltalálta a Televoxot, egy olyan eszközt, amely telefonvonalakon továbbított kódolt impulzusok segítségével távolról vezérelte az elektromos kapcsolóberendezéseket: ez a technológia, amely a következő fél évszázadban a telefonhálózatokban használt kéthangú, többfrekvenciás kapcsolórendszerek alapját képezte, lehetővé tette a kezelők számára, hogy betelefonáljanak egy alállomásra, és távolról adjanak ki parancsokat egy hangolósíp vagy hangvilla segítségével.
A Televox népszerűsítése érdekében Wensley 1928-ban épített egy hordozható bemutató modellt, és útra kelt vele. A mérnök, aki mellesleg igazi showman is volt, úgy döntött, hogy a készüléknek festett falécekből készült, androidszerű testet is ad, megteremtve ezzel a Herbert Televox karakterét. A férfi körbeturnézta Herbert társaságában az országot, és különféle egyszerű trükköket mutatott be vele a közönségnek: például George Washington születésnapján a kis robot leleplezett egy, az elnököt ábrázoló portrét. Herbertnek akkora sikere volt, hogy a Westighouse mérnökei mind Wensley nyomdokaiba léptek, és sorra gyártották az egyre kifinomultabb (és csodás neveket kapó) androidokat: egyebek mellett Mr. Teleluxot, Katrina von Televoxot és Rastust, a Mechanikus Négert. Utóbbit egyébként valamilyen furcsa okból arra használták, hogy eljátssza Tell Vilmos egy bizarr robotváltozatát, amint a fia fejéről lelövi az almát. De a Westinghouse igazi mesterműve Elektro volt, aki 1938-ban debütált.
A 2 méter magas, kb. 50 kilogram súlyú, bronzszínűre festett alumíniummal burkolt Elektro nemcsak 26 valósághű emberi mozdulatot tudott végrehajtani, hanem még bizonyos hangutasításokra is reagált: járt, mozgatta a fejét és a karját, számolt az ujjain, felismerte a különböző színeket, és még cigarettázott is. Utóbbi matt a Westinghouse munkatársainak minden előadás után ki kellett tisztítaniuk a kátrányt Elektro szerkezetéből, ami állítólag az egyik mérnököt arra késztette, hogy leszokjon a dohányzásról.
Sok látogató megdöbbenésére Elektro beszélni is tudott. Minden előadását azzal kezdte, hogy bejelentette:
„Hölgyeim és uraim, nagyon szívesen elmesélem a történetemet. Okos fickó vagyok, az agyam igen kifinomult, ugyanis 48 elektromos reléből áll.”
Meg-megakadó, monoton hangját bugyuta vicceket mesélt, kezelőjét aranyomnak szólította, és a parancsokra gyakran a kicsoda, én? kérdéssel reagált . Egyik kedvenc tevékenysége az volt, hogy a nézőket lufifújó versenyre hívta ki, amit – mivel tüdeje helyett légkompresszorral rendelkezett – Elektro ritkán veszített el.
Az 1939-es világkiállítás látogatói le voltak nyűgözve, hisz még soha nem láttak ehhez hasonló csodát. Ugyanakkor a teljes képhez azért hozzátartozik, hogy Elektro azért inkább egy zseniálisan kivitelezett bűvészmutatvány volt, semmint igazi varázslat. Bár a robotot azzal reklámozták, hogy képes követni a hangutasításokat, az 1930-as évek elektronikája még nem volt elég kifinomult ahhoz, hogy valódi hangfelismerést tegyen lehetővé. Ehelyett Elektrót egy sor kódolt impulzus vezérelte, amelyeket ügyesen elrejtettek a kezelője által adott parancsszavakba, és a robot nem a szavakra, hanem a ritmusra reagált, amellyel azokat kimondták. Minden mondat 3, 1 és 2 szótagból álló szekvenciákra volt bontva, és minden szekvencia egy adott műveletet indított vagy fejezett be. Például az Idejönnél előre, kérlek? (Will you come / down / front please?) mondat elindította Elektrót előrefelé, míg a Most már elég messzire jutottál (You have come / far / enough) mondat megállította őt. És a trükközés itt még nem ért véget. Az androidba mind a 26 különböző cselekvéssor lineáris sorrendben volt beprogramozva, a kezelője pedig egy előre rögzített forgatókönyvből olvasta fel őket; más sorrendben nem is lehetett őket aktiválni. Elektro hangját, amely 700 szóból áll, szintén sorrendben rögzítették a mellkasába rejtett nyolc darab 78-as fordulatszámú lemezen. Még a járása is illúzió volt; a valóságban Elektro a lába alá rejtett gumigörgőkön mozgott, akár egy holdjáró, a térdei pedig behajlottak, hogy emberi séta látszatát keltsék.
A technikai trükközés ellenére a robot hatalmas sikert aratott, és a vásár mindkét évada során minden nap telt házak előtt lépett fel. Az 1940-es szezonban az Elektro még társat is kapott: egy Sparko nevű mechanikus kutyát, amely előre- és hátrafelé tudott mozogni, valamint parancsra leült, lefeküdt, csóválta a farkát és ugatott
A vásár vége, illetve a második világháború kitörése után az Elektro a Westinghouse mérnökének, Jack Weeksnek a pincéjében kötött ki, aki megmentette a robotot a beolvasztástól. Majd Weeks fiának, az ifjabbik Jacknek játszótársa lett. Ahogy Weeks egy 2012-es interjúban felidézte:
“Kinyitottam egy dobozt, és ott volt a robot feje. Aztán apám megmutatta mi van a többi dobozban. Sikerült a fejet a törzsre illesztenünk, és gyerekként sokat játszottunk vele, cowboyosat és rabló-pandúrosat”
A háború után Elektrót leporolták, és ismét turnéra vitték, hogy az Egyesült Államok különböző bevásárlóközpontjaiban népszerűsítse a Westinghouse termékeket népszerűsítse. Miután korábban már szerepelt a Westinghouse reklámfilmjében, a The Middleton Family a New York-i világkiállításon című, 1939-es alkotásban, a robot 1951-ben végre a a televízióban is bemutatkozhatott a You Asked For It nevű vetélkedő egyik epizódjában. 1958-ban Elektro a Los Angeles melletti Pacific Ocean Park kiállítási tárgyaként tűnt fel, ahol egy hollywoodi tehetségkutató ügynök kiszúrta, és leszerződtette a Thinko nevű robot szerepére az 1960-as Sex Kittens Go to College című B-kategóriás vígjátékban, a korszak egyik szex-szimbóluma, Mamie van Doren oldalán. Sajnos ez volt a világ első sztárrobotjának utolsó nagy dobásra, mert nem sokkal később Elektrót összepakolták és visszavitték Mansfieldbe, majd teljesen megfeledkeztek róla. Egészen 2004-ig elveszettnek hitték, amikor Jack Weeks bátyja vett egy házat, és felfedezte a robot fejét egy dobozban a pincében, a többi részét pedig egy közeli pajtában. Az androidot ezt követően restaurálták, és kiállították az ohió Mansfield Memorial Múzeumban. Ha minden igaz, még ma is ott van (sajnos Sparko kutya hollétéről nincs információnk).
