Szerencse. Így lehet lefordítani Woody Allen új filmjének, a Coup de chance-nak a címét magyarra. Azt nem tudom eldönteni, hogy pusztán szerencse kérdése volt-e, hogy ezúttal Allen egy jól sikerült, szórakoztató munkával állt elő, de gyanúm szerint ebben szerepe volt annak is, hogy a direktor régi vágyát teljesítette azzal, hogy Truffaut és Godard rajongójaként ezúttal nemcsak Párizsban forgathatott, hanem mindezt francia nyelven tette, francia színészekkel.
A filmjei fő témáihoz mindenesetre tökéletesen illeszkedik a helyszín, hiszen Párizs közismerten a szerelem és az afférok fővárosa. Nincs is nála alkalmasabb város egy sötét árnyalatokkal dolgozó, megcsalós/féltékenykedős bűndrámához. A hatás kedvéért Allen még az egyik legismertebb védjegyét, a nagyvárosi neurotikus főhőst is félretette: ezúttal egyik színészről sem mondhatjuk el, hogy valójában Woody Allen egy alteregóját játssza.
Utoljára?
Woody Allen helyzete nem egyszerű. Ugyan egy hosszúra nyúlt per során még a kilencvenes években felmentették Mia Farrow vádjai alól, de a #metoo mozgalom hatására az akkori vádak új erőre kaptak, a rendező pedig Amerikában gyakorlatilag persona non grata lett. Az utolsó két filmjét már be sem mutatták az államokban, és mivel az amerikai piac már teljesen elérhetetlen számára, a filmjeit is sokkal nehezebben tudja finanszírozni.
Jobb híján kénytelen Európában forgatni, de ez még nem is lenne akkora baj, hiszen korábban is megtette ezt az olyan munkáival, mint az Éjfélkor Párizsban vagy a Vicky Cristina Barcelona. A gond inkább az, hogy a korábbi filmjeire olyannyira jellemző angol-amerikai sztárparádéval már nem számolhat, hiszen mint kiderült, ha egy hollywoodi színész vele akarna dolgozni, számolnia kellene az ezzel kapcsolatos kellemetlen kérdések sorára is a sajtó részéről, ezt pedig senki nem meri/akarja bevállalni a nagy nevek közül. Emiatt még nehezebbé vált a filmjei finanszírozása.
Lou De Laage és Niels Schneider (Fotó: Profimedia)
Ennek köszönhető, hogy egy, a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon készült interjúban Allen elhintette, hogy valószínűleg a Coup de chance lehet az utolsó filmje. Elmondása szerint filmezni továbbra is szeret, ötletei is bőven akadnak hozzá, egyszerűen abba fáradt bele, hogy milyen nehéz lett finanszírozókat találni a munkáihoz, márpedig a filmkészítés ezen oldala egyáltalán nem áll közel hozzá. Azért finoman belebegtette, hogyha valaki megkeresi azzal, hogy kifizet neki egy forgatást New Yorkban, akkor nem fog nemet mondani.
Mindenesetre a Velencei Filmfesztiválon érződik, hogy itt egészen más a rendező fogadtatása, mint hazájában. Mind a filmje sajtótájékoztatóján, mind a díszbemutatón nagy tapssal fogadták, sőt még a sajtóvetítésen is tapsot kapott, amikor a neve a vászonra került, arról nem is beszélve, hogy a film egy pontján úgy meg tudta lepni még a rutinos filmes újságírókat is, hogy ezt örömükben spontán tapssal és üdvrivalgással fogadták. És nem, ez egyáltalán nem számít túl gyakorinak Velencében. Persze a fesztivál területén is megjelentek az ellene tiltakozók, de magát a premiert nem tudták megzavarni.
Match Point után szabadon
Azért a kedélyek lecsillapítása végett gyorsan meg kell jegyeznem: a Coup de chance nem bravúros mestermű, amit oda lehet állítani Allen legjobbjai, az Annie Hall vagy a Hannah és nővérei mellé. Viszont az olyan kései sikereivel, mint az Éjfélkor Párizsban vagy a Vicky Cristina Barcelona, már valóban joggal összehasonlítható, a rendező nagyjából erre a szintre tudott most visszakapaszkodni, és valljuk be, 88 évesen ez sem kevés.
A filmnek vannak párdarabjai is az Allen életműben, méghozzá az 1989-es Bűnök és vétkek, valamint a 2005-ben bemutatott Match Point. Egyes amerikai újságírók odáig merészkedtek, hogy szerintük a Coup de chance-szal kiegészítve ez a három film egyfajta trilógiát alkot az Allen életműben, és tematikailag kétségtelenül van is benne valami.
Lou De Laage
Allen ezen munkái nagyrészt azt kutatják, hogy látszólag teljesen hétköznapi, a társadalom felsőbb rétegében helyet foglaló emberek hogyan tudnak gondtalanul a bűn és gyilkosság útjára lépni, ha ez kedvez nekik abban, hogy továbbra is fenntartsák a korábbi életüket és életszínvonalukat.
A három film közül kétségtelenül a Coup de chance a legkönnyedebb hangulatú, bár azért vígjátéknak a néhány nagyon vicces jelenete ellenére sem nevezném. Allen Párizsa nem a valódi Párizs, hanem annak egy elemelt változata, és a rendező abba sem bukik bele, hogy nem franciaként rendez franciákat, mivel univerzális dolgokról mesél. A féltékenység és a félrelépés mindenütt ugyanolyan, ahogy az emiatt fellépő bosszúvágy is.
A cselszövő és az anyós
Woody Allen stílusában az a furcsa, hogy rendkívül egyszerűen rendez. Jellemzően nincs semmi igazán különleges a beállításaiban, és a filmje vágása is már-már iskolásan egyszerű, a dolog mégis működik. A cselekményt többnyire nem a képei, hanem a dialógusai viszik előre, és lehet, hogy nem a Coup de chance-hoz tartogatta a legmenőbb, idézhető szövegeit, de valószínűleg nem is ez volt a célja.
A film indulása már-már pofátlanul franciás. Fanny Párizs utcáin sétálva fut össze egy gimnáziumi évfolyamtársával, Alainnel. A nő azóta egy gazdag üzletemberhez ment feleségül és komoly állása van egy aukciós házban, míg a férfi a fiatal írók bohém életét éli Párizs és London között cikázva. Alain egy beszélgetés során elárulja, hogy annak idején fülig szerelmes volt Fannyba, csak nem merte neki elmondani, a vallomásból pedig affér lesz, a nő pedig egy idő után már azt fontolgatja, hogy elhagyja a férjét a szeretőjéért. Csakhogy a férj, Jean megtudja, hogy a feleségének szeretője van, és bérgyilkosokat fogad, hogy eltegyék Alaint láb alól.
Lou De Laage és Niels Schneider (Fotó: Profimedia)
Ennél többet kár lenne elmondani a Coup de chance cselekményéről, ami bár egy ideig egészen kiszámíthatónak tűnően halad a maga útján, nagyjából félúton váratlan fordulatot vesz, sőt egy ponton még főszereplőket is vált: Fanny és Alain helyett hirtelen a felszarvazott férj, Jean, valamint Fanny édesanyja, az orrát mindenbe örömmel beleverő Aline lesz a főszereplő. A Fannyt alakító, álomszép Lou de Laâge ragyogóan hozza a két férfi között őrlődő galamblelkű nőt, de a film elsősorban a cselszövő Jeant alakító Melvil Poupaud-nak és az anyósát játszó Valérie Lemercier-nek biztosít jutalomjátékot.
A Coup de chance egy könnyed, laza másfél órás elmerülés a bűn világában Woody Allen-módra,
amiben a rendező a bevált receptkönyvéből dolgozik ugyan, de az egy-két új fűszer elég ahhoz, hogy az élmény ezúttal mégis jó legyen.
A Coup de chance-ot a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál programjában láttuk. Egyelőre még nem jelentettek be hozzá magyar premieridőpontot.
