Cukiság: egy 9 és 12 éves testvérpár működtet farmot, állatot és gabonát vesznek a zsebpénzükből

F.C. | 2023. November 19.
A gazdatevékenység egy részét a YouTube-ról sajátították el.
allaterapia tehenekkel

Anyu adott 100 lejt, elküldött a boltba kenyérért, de mi a testvéremmel kenyér helyett némarécéket vettünk. Bementünk a szomszédba és megkötöttük az üzletet, egyszerre nem is egy, hanem két récét vittünk haza” –  idézte fel a maszol.ro-nak a gazdálkodásuk kezdetét a 12 éves Györfi Hunor. Öccsével, a 9 éves Magorral két éve úgy döntöttek, hogy gazdálkodni akarnak. Azóta a csatószegi farmjukon szárnyasokat, kecskéket, nyulakat, csüngőhasú disznókat, szamarat és pónit nevelgetnek. Nagy hozzáértéssel gondozzák jószágaikat, fejnek, csutakolnak, kiganézzák az istállót. A zsebpénzüket a gazdaságba fektetik: napszámba járnak, hogy egy újabb állat vagy a gabona árát előteremtsék.

Szüleik támogatták a csatószegi kicsi székely gazdák döntését. “Míg az állatokkal foglalkoznak, addig is nem telefonoznak” – nyilatkozta az édesanyjuk, hozzátéve: külön öröm számukra látni, hogy a két fiuk ilyen felelősségteljesen, kitartóan és céltudatosan dolgozik.

Reggelente még iskolába indulás előtt ellátják az állatokat: 6 órakor kelnek, hétig mindent befejeznek, és este addig nem fekszenek le, míg nem végeznek a napi feladatokkal. Ha alkalomadtán kérdések merülnek fel, de a szülők vagy nagyszülők nem tudnak válaszolni, illetve az idősebb gazdák sem elérhetőek, akkor a YouTube-on néznek utána a problémának, például így tanulták meg a fejést.

Amikor gazdanapokat szerveznek a környéken, akkor idősebb gazdákkal üzletelnek, állatokat csereberélnek.

Büszkén mesélték az interjúban, hogy nagy terveik vannak még, hiszen egész életükben gazdálkodni szeretnének: “Akarunk venni egy csikót is, amit mi szelídíthetünk meg és egy borjút, hogy járomot tegyünk a nyaka köré, úgy fogjuk szekérbe“. Sőt egy lámával is bővítenék a gazdaságot.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version